Mickey webnaplója

K. meséli, hogy felhívta egykori osztálytársa.
Már csak ketten élnek az osztályából.
Engem is felhívott ma osztálytársam, aki osztálytalálkozóra invitált.
Mivel nem értettem, hogy ki a hívófél, rákérdeztem.
Mondja a nevét, s kérdezi, hogy jövök-e.
Mondom: Nem, mert íme, gyengül a hallásom, és nem igazán élvezem a társalgást, aminek a felét meg se értem. Mire ő: Ha meggondolod magad, azért gyere, de jobbulást.
Kérdem én, van-e jobbulás a mi korunkban, a szemüveg, a műfog, a műhaj, a hallókészülék, a fáslik, a marékszám bekapott gyógyszerek, a kontrollvizsgálatokra várások korában?
Csak elfogadott sors van, s lehet kapálózni a kopások ellen, ideig-óráig plasztikázni is. De minek.   
Az elfogadható valóság: Örülni annak, ami van.
Ma reggel pl. hihetetlen színekben tündököltek a napsütötte felhők.
Ma reggel kortársam mosolyogva mesélte, hogy amikor annyi idős volt, mint most én, cumit kapott ajándékba.
Nem maradtam adósa a válasszal:
Én meg – mondtam – feles tejet iszom.
Hát hogyne! Jobb ízű, mint a klóros víz. Műcukorral még édes is.
T. mosolyog, amikor látja, hogy még az 1,5-ös tejet is meghígítom.  
Ma az agyrágó bogárral nem törődtem, s újra beleharaptam a korrektúrázásba.
(Majd leöblítettem a munka végeztével unicummal.)
Ennyi nekem is jár, hogy jöjjön rám a boldogság.  
A mai hűvösséggel elindult, végül élvezetes napban leljék kedvüket ismerőseink!
Ez a viszonylag eléggé jellegtelen mondat a szókezdő betűk legsűrűbb előfordulástól indulva mutatják a fogyatkozási sorrendet.  
Leggyakoribb magyar szókezdő betű az A. Majd egyre ritkábbak: M, H, E, V,  É, N, L , K, I.