Mickey webnaplója

Van, aki hisz az örök életben, és van, aki nem hisz benne.
Attól válik érdekessé a dolog, hogy egy valaminek a léte vagy nem élte nem attól függ, hogy hiszünk-e benne vagy éppen ellenkezőleg.
Ha létezik a dolog – hiába a kételkedés, attól még van.
Ha nincs – hiába a hit, mert a tárgya nem létezik.
Ilyen a világunk.
A zsoltáros szavai jutnak eszembe:
Hogyha az Úr nem építi a házat,
hasztalan fárad, ki építi azt.
Hogyha az Úr nem őrzi a várost,
az őr hiába őrködik fölötte.
Hasztalan nektek hajnalban kelni,
s fáradozni késő éjszakáig.
                      (in: 126. zs.)
Hogyha a könyvemet nem találom, hiába keresem a lakásban a legnagyobb alapossággal, ha az az autóban maradt.
De hiába teszem tűvé az utasteret, ha a lakásban tűnt el.
***
Eleddig kétféle okmányomat hagytam el.  
Először 2009-ben a TAJ-kártyámat. Akkor hipertóniával kerültem a Margit-kórházba, és a nővérpulton felejtettem a nevezett okmányt. Igazából azt felejtettem el, hogy hol is hagytam el.
Idő elteltével borítékolta a kórház, és elküldte a címemre.   
Más alkalommal a SZIG-em, a személyi igazolványom (kártyám) lett hűtlen hozzám.
Kerestem itt-ott, lakásban, kocsiban – minden eredmény nélkül.
Majd legyintettem: Ha nincs, hát nincs.
Egyszer csak levelet hozott a postás Piliscsaba önkormányzatától.
Mi mást is tartalmazott a boríték, mintsem a megkergült SZIG-emet (amely immár megkerült).
Nem tartom magamat flegma típusnak, de ezek az esetek arra utalnak, mintha volna bennem egy bizonyos (lesz, ami lesz) nemtörődömség.
Megeshet.