Levél (1946. december 1.): anyai nagyanyám keze írása.
„Kedves gyermekeim!
Első névnapjára a kis Mikinek sok szerencsét és boldog gyermekkort; a jó Isten áldása vezérelje egy hosszú életen át a ti örömötökre. Nagyon szeretném látni, hogy tud-e már mosolyogni…”
***
(1994)
Tízéves Miklósom így készült a Mikulásra: Elővette zsebpénzét és egy műanyag szatyrot. Elindult bevásárolni a családnak. Vett 3 flakon habtejszínt, nápolyiból annyit, ahányan vagyunk. Golyós rágóból egy harmincdarabosat kapott. Azt azután igazságosan felszeletelte ollóval. Mindenkinek öt-öt darabot vágott ki.
A habtejszínt kivitte az erkélyre, hogy hűvös maradjon.
Este elém állt:
– Apa, keltsél föl éjfélkor, mert akkor jön a Mikulás.
Az órát csörgőre állította, s még elmondta, hogy jó lenne, ha a biológiai órám is működne, amely úgy ébreszt, hogy azonos alvás-szakaszokban azonos erősségű fáradtsági érzésem támad.
– Na, jó, itt hagyd abba! – mondtam, majd fölkelünk.
Még elkészítette az ajándékozás folyamatábráját, hogy egyeztethesse anyjával a meglepetések sorrendjét.
Odament tehát hozzá az én tízévesem tárgyalni: „Anya! Tudom, hogy te hozod az ajándékokat a csizmákba. Légy te az első tíz órakor, majd én éjfélkor, mert te korán kelsz.”
Végül abban maradtak, hogy Miklóska kel éjfélkor, anya csak reggel jön.
Az idő eljárt. Csörgött az óra. Miklósom meg se mozdul, meg se rezdül. Odanyomom a vekkert a fülére, mire odébb húzódik. Keltegetem.
– Mi van? – kérdi félálomban.
– Az van, hogy itt az idő. Éjfél van, s te vagy a Mikulás – mondom.
– Igen – nyugtázza – és alszik tovább.
– Na neee! Te vagy a Mikulás! Hééé!
Mire ő:
– És mit csináljak?
– Hát fogd meg a szatyrodat, és rakd mindenkinek a csizmájába, amit szántál neki.
Erre felébredt.
Hamar szétosztotta a szajrét, majd megkóstolta a kakaót, amit legyártottam a habtejszínhez. Ízlett neki. Még adott egy puszit, és boldogan álmodott tovább, immár a jól végzett munka örömével szívében.
***
(2008)
Elmúlt a Mikulás, befutottak a megemlékezések, s a késő ősz télbe hajlott.
Hó, mínusz 5 fok, Glatteis a német utakon, nálunk tükörjég. Tegnap megtanult kocsink jégen közlekedni. Jól vizsgáztak a téli gumik. Igaz, hogy a szokásos bő tíz perc helyett egy óra alatt értünk át V. Miklóshoz Angyalföldre, hogy az egybegyűlt Miklósok és nem Miklósok Miklós napot üljenek (-álljanak. Állófogadás volt). Ez a jégen toporgás adta az ötletet, iparnak-kereskedelemnek-fogyasztónak kedveset, hogy gyártsunk cipőket téligumitalppal. Lefogadom, hogy a nagyérdemű megvenné őket a combnyaktörés kivédésére. Ez az ötletem nekem is sokba volt, ezért a szokásos 1%-ra igényt tartok a haszonból.
Bezzeg gyerekkoromból nem emlékszem tükörjégre. Több oka lehetett. A háború után olyan pocsék minőségű makadámok, kátyús földutak, töredezett flaszter-utak voltak, hogy legfeljebb görbetükör-jég keletkezhetett volna rajtuk. Oly korban voltam gyermek, amikor még téligumi se létezett, radiál-gumi se létezett, autó is alig létezett mifelénk. Csak autógumi létezett, amit később diagonál-guminak kereszteltek el, hogy megkülönböztessék a radiáltól. Ugyanígy, gyerekkoromban csak korcsolya létezett, a görkorcsolya olyan ritka volt, mint a fehér holló, ezért nem kellett a korihoz hozzátenni, amit ma muszáj, hogy az egyéb guruló cipőktől megkülönböztettessenek. Felnőtt fejjel nekem nagyon idegennek tűnt az új szóhasználat: JÉGKORCSOLYA. Azért az, mert amelyik korcsolya nem kapott jelzőt, korábban az mind jégkorcsolya volt. Csak a „hó”korcsolya és a „hokikori” élvezte a nemesi előnevet. A cipőre csavart talpletépő alkalmatosság neve csak korcsolya volt és kész. Később, gyermekeim ifjúkorában lepte el az országot az NDK-beli GERMINA görkorcsolya, és ettől kezdve lett jégkorcsolya, ami nem gör-.
A héten feltehetően korcsolyázni fogunk, akár akarunk, akár nem. Hét végén pedig sízni, mert 15-20 centis havat trombitál a köpönyeg névre hallgató időjárás-előrejelző honlap. Itt futólécet érdemes felkötni, mert síkvidék a miénk. A hegyvidékiek pedig lesikló léccel brillírozhatnak, ha be akarnak jönni a városba. A buszok is közlekednek, csak az utakra szórt sós homoktól olyan koszos az ablakuk, hogy a szegény utasoknak fogalmuk sincs, merre jár velük a negyed évszázados Ikarus.
***
(2012)
Mit is kívánjak erre a szép szeretetről tanúskodó ünnepre?
Azt kívánom, hogy mindazok akik a Miklós püspök süvegét utánozó mindenféle piros plüss-sipkákat a fejükre biggyesztik, legyenek olyan nagylelkűek, mint a Mira püspöke volt egykor. És akik veszik az ajándékokat, fogadják szívesen és alázatos szívvel, és éljenek a többiek hasznára.
Most abbahagyom a postot, mert bármikor jöhet a Mikulás, és beteheti ajándékát a két ablak közé. Mivel pedig a thermopan üvegek között vajmi kevés hely van, elég, ha húszezresekkel tömi tele azt a kis helyet. :)
***
(2013)
Mikulásra várva
Sok mindenre várok én,
sokan meg a Mikulásra várnak.
Napok óta várom, hogy elkészüljön vagy szemétre kerüljön lapmonitorom. Tegnapra ígérték, majd mára, hogy ha a lapmonitorológustól visszaérkezik megjavított, vagy kidobásra ítélt példányom, akkor értesítést kapok.
Már délfelé járunk, de senki sem hívott, pedig jó volna megtudni, hogy csak számítógépet kell-e cserélnünk, vagy monitort is. Számítógépet is csak azért, mert „erkölcsi kopásban szenved”. Manapság az ember fiának nemcsak a cipőjét lehetetlen megjavíttatni, a számítógépét is. Úgy van ez kitalálva, hogy ne bírja a RAM az iramot. Ne bírja a fejlesztést, mely egyre nagyobb kapacitású gépet kíván. Hogy én mit kívánok, azt jobb nem szellőztetni.
Ámbátor: Azt kívánom, hogy a vízhajtó kihajtsa lábamból a felesleges leveket, felszabadítsa a terheléstől öregedő szívemet, s lihegés nélkül ugrándozzak, mint egy gazella, vagy mint az őt üldöző gepárd, oroszlán. Ennek ellene mond: az én koromban már nem elvárás az ugrabugrálás. Örülök, hogy élek. Hát örülök, örülök, hogyne örülnék, de ha …
A Mikulásra pedig várjanak a gyerekek. Nekik szól a nóta:
Pattanj, pajtás, pattanj, Palkó,
látod, nyílik már az ajtó.
Nagy pelyhekben hull a hó,
itt van, itt van Télapó.
Hát pattanjanak ők!
A tanárok pedig olvassák figyelmesen a fekete táblára (van még ilyen, vagy csak elektronikus?) írt figyelmeztetést:
JÓ MIKULÁS AZT ÜZENI,
NE TESSÉK MA FELELTENI,
AKI EZTET MEGSZEGI,
AZT A KRAMPUSZ ELVISZI.
Csak aztán úgy ne járjanak, mint mi annak idején a gimiben, ahol is matektanárunk futó pillantást vetett a táblára, és a konfliktust seperc alatt rendezte:
„Háhááá! Nem félünk a krampusztól!
Táblát letörölni!
Kijön a táblához máris kezében a házi feladat példáival, de futólépésben…,
Laricsevet húz…,
felmondja a leckét…”
És csak nem vitte el őt a krampusz.
Utolsó kommentek