Mickey webnaplója

J. Steinbeck írását megkritizálta naplopó olvasója. Azt kifogásolta, hogy tele van zöngicsékkel a regény, s nincs jelezve, hogy a következő bekezdésben zöngicse jön, és aki nem szereti az ilyet olvasni, annak legyen lehetősége átugrani a zöngicsét.
Én meg azt tapasztalom, hogy írásom tele van elütésekkel. Alig győzöm korrigálni őket. Védekezhetnék: megjegyezve, hogy nagy tenyerem van, vastag ujjakkal, és ezért ütögetek mellé. Egy billentyű helyett kettőt nyomok le véletlenül.
Nem védekezem.
Teljesen más oka van.
Megöregedtem.
Kezem magabiztossága szűnőben, sőt…
Azt gondolom, hogy az írás idegi kérdés is. Ettől kezdve elég bonyolult a képlet.
Mitől csapkodok mellé?  
De talán nem is olyan fontos keresni az okát. Inkább arra vigyázok, hogy minden hibát kijavítsak.
Nem akarom, hogy írásomban fót hátán fót legyen.
Az utóbbi „fót”-ot ismerik a nagyobb családom tagjai. Akik francia oktatásra jártak, azok mesélték: Volt köztük egy tehetségtelen tanuló. Dolgozatai tele voltak hibával (faute). Elkeseredett, és kijelentette, ha a legközelebbi tollbamondásban is sok hiba lesz, ő bedobja a törölközőt, befejezi francia tanulmányait. A dolgozat elkészült, kijavítva visszakapta. Megszámolta dühösen a hibákat. Az oldalon negyvenhét hibás szót talált. Felkiáltott:
Fót (faute) hátán fót!
Akkor ennyi volt.
És felhagyott a francia nyelv megtanulásával.     
Én azért nem adom meg magam ilyen könnyen.
Csak akkor fogom az írást abbahagyni, ha már kijavítani sem tudom az általam bepötyögtetett szöveget. (öveget, szövöget, süveget, Sümeget, löveget, lövöget, szöget, szvegert …)