Reggelente igyekeznem kell a géphasználattal, mert dél-délkeleti tájolású ablakomon beköszön a nap. Tudnék ellene védekezni sötétítő függönnyel, sőt redőnnyel is, de nem teszem. Sajnálnám az oldalról jövő erős sugárzás ellehetetlenítését ezekkel az eszközökkel. Örülni kell a napnak, különösen is a téli hidegben. A radiátorok a szokott langyossággal szemben most igen forrók. Így ellensúlyozzák a kinti mínuszokat.
***
Öreg autóm naponta vizsgázik.
Egyelőre működik – ha részlegesen is – a központi zár, és az akksi s mutat kimerültséget.
Más ez az autó, mint a Mitsubishi.
- Másfélszer olyan dagadt, mint amaz volt. Súlyos mint a gazdája.
- Amannál sokkal szebb vonalú, jobb formatervezésű.
- A Colt hamis riasztófényt bocsátott ki, egy sehova se kapcsolt piros fény pulzált benne. A Chevrolet fordítva működik. Nincs fény, de ha nekimennek az autónak, elkezd ordítani.
- A sebváltó is épp ellenkezőleg működik. A hátramenetet a Coltban jobbra hátrahúzva kellett kapcsolni, ebben balra előre, egy segédemeltyű felhúzásával egyidejűleg.
- A Coltban volt hátsó ablaktörlő lapát, ebben nincs. Viszont a jégoldó működik.
- A Coltnak kihúzható antennája volt, ennek az antennája be van építve a hátsó szélvédőbe.
- A Coltban meg kellett gebedni a hőségben, ebben légkondi hűti a levegőt.
***
Kéretlenül felidézi régi anyagaimat a fb.
Néhány régi kép aláírása szellemes. Most ezeket másolom ide.
- A borbélyok és fodrászok szakállamtitkára
ráérzett szépséges szakállam titkára
- gallymeresztő kép (ugye itt a hajmeresztőre hajaz)
- tájbéli hold, (a holdbéli táj megfordítása a témának megfelelően)
Ej, mára már eleget fecsegtem.
2024.01.10. 10:02 emmausz
Téli reggel, téli gumi, téli autó
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr1618299503
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek