Ülök az erkélyen a kényelmes fotelben, és szemlélem az elém táruló látványt. A felhőket, a madarakat, olykor a szivárványt, vadászó macskákat, repülő bogarakat. …és a hangyákat. Egy esetben látom, hogy az árnyékolónak az erkély korlátjához kikötött zsinegén a két emelet között így létrejött kapcsolatot felhasználva a hangyák az emeletek közötti forgalmukat ezen a zsinóron rendezték. Nem akartam, hogy elszaporodjanak, ezért a zsineg alsó végét eloldottam a fakorlátról. Alsó vége immár szabadon lengedezett a híg levegőben. A hangyák egy darabig összevissza futkostak föl-alá. Aztán felhagytak a sziszifuszi gyakorlattal.
Néhány nap óta azt látom, hogy a mi szintünkön folyik a masírozás. Mégpedig az erkély fa korlátja és az alatta lévő fal résében. Végül is igazuk van, jöhet az eső, nem áznak a rés védelmében. Ami feltűnt, hogy egyes hangyák fejjel lefelé futkosnak – a rés felső részébe kapaszkodva, és vannak, amelyek talpon maradva teszik meg a résben útjukat. Meglep, hogy nekik oly mindegy hogy tótágast vagy talpon állva mászkálnak. Végül is képesség kérdése.
Erről a furcsaságról villant be egy gyerekkori olvasmányélményem. Magyar László afrikai útjáról írva említi, hogy amikor az angolok elkezdtek vasutat telepíteni az afrikai gyarmataikon, igen sok bennszülöttet alkalmaztak.
Az angolok magukkal hozták az otthon szokott technikát. Ásót, lapátot csákányt, no és talicskákat.
Meglepte őket, hogy az afrikai alkalmi kubikosok a földdel telt talicskát a fejükre teszik, és úgy viszik terhüket egyik helyről a másikra. Az angolok ezen jót mulattak, mondván: Miért nem tolják a talicskát a munkások, ahogy kell?
Az afrikaiak pedig értetlenkedve tekintettek az angol jószágra. Nem értették, hogy minek tettek egy-egy kerek díszt az amúgy is éppen elég nehéz ládára.
Mindkét nációnak volt némi igazsága.
***
Coda.
Óvatos voltam. Hátha korábban már megírtam a talicskatörténetet. Ám blogom keresője csak egy találatot dobott ki a talicska szóra, és az nem ez a történet volt, hanem egy vicc.
A szaki kopogtat a művezetőnél, és olajat kér.
- Minek az magának? – kérdi a művezető.
- Mert nyikorog a talicskám, azt szeretném megolajozni.
- Na és hogyan nyikorog az a taliga?
- Hát az úgy, hogy aszongya: nyikk……..….nyikk ……….. nyikk…………nyikk
- Igazán? Ki van rúgva!!!
- De hát miért?
- Mert így kellett volna nyikorognia: nyikk-nyikk-nyikk-nyikk.
Utolsó kommentek