Tegnap megnéztem a magyar-ír meccset. Elég vagdalkozó meccs volt. Igazán egyik együttes sem tudta ráerőszakolni akaratát ellenfelére. Ide-oda pattogott a labda a két fél között. A kialakult eredmény is ezt igazolta volna 1:1, mígnem egy elrontott becsúszó szerelés az írek győzelméhez vezetett. A ráadás perceiben kontrájuk eredményes volt. Kár, hogy így történt.
Rossi kapitány értékelése szimpatikus: Nem kell kétségbeesni. Senki sem halt meg – mondta -, a csapat 24. győzelme után most vesztett. Ilyen előfordul a Real Madriddal is olykor.
Megértem szavait. Nemrégiben a SZÓZAT játékban 123 napig eredményesen játszottam. A 124. feladat kudarcos lett. Kezdhettem elölről a hibátlan megoldások gyűjtését.
Aki játszik, olykor győz, máskor meg veszít, és kész.
***
A trianoni emlékezések egyike sorolja, hogy miféle százalékos veszteségek értéke az országot.
Az összlakosság 60%-t, magyar lakosság 30%-t, sóbányászat 100%-t vesztettük el. Próbáltam egy ellenlistát felállítani, hátha az optimistább.
De nem.
A tucatnyi felsorolás azt támasztja alá, hogy 12-ből 9 tétel olyan, amely során több mint 50%-os a veszteségünk. Csak három tényező van, amelyből több mint 50% a részesedésünk. Sorolom: A termőterület 57%-a, a magyar lakosság 70%-a, a szőlőskertek 62%-a maradt a megcsonkított részben.
Hát ezt nem valami sok, de ez is valami.
Az összlakosság, a területünk, a szavasmarhaállományunk, erdeink, vasérc-, só-, arany-, ezüst- és szénbányászatunk, vasúthálózatunk, acéliparunk mind igen nagy veszteséget ért meg. Több mint 50%-uk odalett.
Nagyon örültem a schengeni határok felszámolásának. Megteremtette annak a lehetőségét, hogy kedvünkre látogathassuk a szomszédban élő magyarokat, és valamennyire megélhessük összetartozásunkat. Ez nem tökéletes ellentételezés, de reményt ad arra, hogy határokon innen és túl egy nemzet részei közösséget alkothassanak.
***
Nagyon szerettem piarista magyartanáromat annak ellenére, hogy soha nem tudtam ötös lenni tárgyából, csak az érettségin. A banketten aztán elmondta, hogy azért nem adott ötöst, mert nem akartam magyarszakkörös lenni. Micsoda szamárság! Ha elfogadta volna, hogy nem kell szerepelnem a színdarabokban, le(he)ttem volna szakkörös. De nem került szóba soha közöttünk ez a kompromisszumos megoldás.
Ha elismeri vonzódásomat az irodalomhoz, és segíti íráskészségem fejlődését, meglehet, hogy másként alakult volna életpályám. Érdekes, hogy vén fejjel jutottam erre a gondolatra.
Tényleg mi lett volna, ha…
Ha-ha-ha… : )
***
Egy bejegyzéshez hozzászóltam: Hiperpasszív főpolgármesterünk helyett immár épp itt az ideje annak, hogy egy szuperaktív főpolgm.-t válasszunk.
2024.06.05. 16:23 emmausz
Mára szánt gondolataim
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr6018422103
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek