Mickey webnaplója

Örömmel olvastam a Szőnyi Erzsébet emlékére készült kötetben Sirákné Kemény Kinga és Tardy László karnagyok visszaemlékezéseit.Mindkettőt ismertem, mindketten karnagyok, mindketten tanították M. fiunkat.
Ide másolok egy kedves epizódot Laci emlékeiből.
„Szolfézsórán…talán a negyedik évfolyam egyik óráján történt, hogy [Szőnyi Erzsébet] derűs arccal felmutatott egy nagy tábla csokoládét, és ezt mondta:
»Azé lesz, aki a kezemben lévő solfeggio gyakorlatot elsőnek hibátlanul leénekli. Párizsban, az idei szolfézsversenyen ez volt a laprólolvasási feladat.
Aki vállalja, egyetlen percig nézheti a gyakorlatot, utána énekelnie kell.«
Nem tolakodtunk, senki sem szeretett volna »leégni«.
Mellettem ülő barátom, Reményi Karcsi oldalba bökött:
»Te, ez jókora darab csoki, nem próbálod meg?«
Némi habozás után kimentem a papírért.
Mialatt visszamentem a helyemre, felmértem: nem a nehéz intonáció az igazi gond, hanem a rengeteg kulcsváltás, amibe inkább partitúraolvasás órákon kóstoltunk bele, nem szolfézson.
Karcsival együtt végigfutottuk a dallamot, javasolt egy-két dó-váltást, s máris kellett énekelni.
Picit remegő hangon, megpróbálva követni a Tanárnő tempót jelző kopogását, elénekeltem.
Hevesen dobogó szívvel vártam az »ítéletet«, mely így hangzott:
»Gratulálok, magáé a csokoládé.«
Az óra után boldogan majszoltuk el az osztállyal közösen a tábla nagy részét.
Néhány hét múlva meglepve láttam viszont a gyakorlatot a szolfézsterem falán, alatta a szöveggel:
»Elsőnek hibátlanul leénekelte Tardy László KÉTK. hallgató.«”