Tegnap lapoztunk egyet a naptáron.
Július tele volt határidőkkel, időzített események felsorolásával.
Ám, a bejegyzéseknek sosincs vége.
Újabb hónap, újabb határidők.
Egyesek bele se férnek a hónapos keretbe.
Teszem azt az autó vizsgáztatása, avagy az éves kardiológiai vizit időpontja.
Ami már megvolt, tegnap egy nyaki ultrahang, ma egy labor-szuri. No, nem egy – kettő. Eddig a vérvételi rekordot egy egyszeri öt próbálkozás viszi. Ma szerencsésebb voltam. Mivel nem találta el a könyököm vénáját (a kemo tönkretette hat éve), barátsággal kértem, hogy vegyen vért a kéztőmből, ott ugyanis látszanak az erek.
Így is lett.
Utána kicsit kipukkadt az erecske, de az már semmi. Borogatni kell, és kész.
Némileg meglepett, hogy két korombeli templomlátogatóval futottam össze. Nem csak én vagyok páciens.
***
Mindenféle kutakodás hátterében szapora pulzusom áll. Strúma kizárva, érmeszesedés nem egészen, éltes korom benne van nyakig, túlsúly, ha akarom, benne van az is, a posztkovid szindróma pedig minden bizonnyal. A covid mindenféle még megkutatlan nyavalya okozója.
Még azt se lehet tudni, hogy maga a covid, vagy az ellene kapott oltások-e a felelősek az emberek egészségének megronggyanásáért?
***
Mindegy is.
Eléggé elfuserált civilizáció tűrői lettünk.
A nőnek hazudott férfibokszoló verheti a szebbik nem képviselőit a velejéig férges NOB jóváhagyása mellett.
O tempora, o mores!!!
Minden galádságot látunk, mindet meg is említünk, az okozói pedig szabadon ügyködnek közöttünk.
Miért hagytuk, hogy így legyen? – kérdezhetném az Illés együttessel.
Utolsó kommentek