Az olimpiának és a Sziget-fesztiválnak vége, a nemzetközi helyzet és a kánikula fokozódik, a hírek amplitúdói igen nagyok. Hol azt olvasom, hogy de jó nekünk, hol azt, hogy de rossz nekünk. Hol azt, hogy szeretnek minket, hol – és ez a több – hogy áskálódnak ellenünk (vö. nyuszika, hol a sapkád?). Már azt se tudom, hol áll a fejem.
Egy apróságnak látszó valami.
Ha a migránsok alkalmatlanságán akarom köszörülni a nyelvemet, beállok a sorba azt erősítgetvén, hogy lám itt egy „agysebész”. Nyilván nem az. De ha az volna, szégyellhetném magamat a károgókkal együtt. Mert ha meggondolom, hogy ha egyáltalán léteznek ilyenek a migránsok között, elvándorlásukkal óriási kárt okoznak saját földrészüknek, miközben mi meg restelkedhetünk, amiért mohóságunkban kiszipolyozzuk a szomszéd földrészt, elszívva a helyi értelmiséget. Mindenképpen dögség.
***
Az orvos megnézte hozott leleteimet. Megállapította, amit én is, hogy kopok. Meg azt is, hogy van esélyem az életben maradásra. Csak szedjem szorgalmasan a pirulákat.
***
Nem mindegy, hogy mit nyitok ki. Ha a tévét vagy a számítógépet, esetleg az okos telefonomat a fenti hírek ömlenek rám. Ha az aktuális könyvet nyitom ki, van esélyem a pozitív meglátások szemezgetésére. Akkor folytatom.
Vissza kell szorítanom a nyomorult hírekkel való töltekezést, mert visszahatnak hangulatomra. A tartósan engem érő rossz impulzusok lélektani hatása rossz. Nekem rossz. Nem érdekel, hogy „ezek”, „az ilyenek”, bezzeg „azok” és „az olyanok”.
Nézzük, mit kínál P. Teilhard de Chardin?
Teilhard számára a misztikus az az asztalos, aki létre tud hozni egy asztalt, a tudós, aki a laboratóriumában felfedez valamit, az asszony, aki a családjának főz: mindenki, aki a világ jobb létéért tevékenykedik, és megpróbálja éltere hozni a jövő társadalmát. Megpróbál szeretetet és egységet teremteni az emberek között számtalan tevékenység formájában. Mindez misztikus cselekedetté válik, imává lesz.
Mennyi vigasztaló van ezekben az utolsó mondatokban!
Utolsó kommentek