Mickey webnaplója

Tudom, többször megidéztem már a Zászlónkban  közölt sportbakit:
„Oda rúgta a labdát, ahol ő szokott lenni.
Most is oda rúgta, de most ott nem volt senki, mert ő ott volt, ahonnan rúgta…”
Hát ez eléggé kacifántos.
Békét is hagytam volna neki, de a vadászregényében, de Széchenyi hasonló megfogalmazásra adja fejét.
Mint írja:
Megszoktuk, hogy mindig van elefánt, ahol mi nem vagyunk. Hanem ott is csak addig, amíg odanem érünk. Aztán már ott sincs…. Az elefántok ezúttal se tettek kivételt. Megtudták, hogy ide érkezünk, és nem jöttek elő.
A Csui…!* c. kötetében ugyan utal rá, hogy kapitális agyarú elefántra lőtt, de az elvitte a golyót, és nem mutatkozott többé. Sz. Zsigmond meg is kapta a magáét derék kirongózijától.
Később megtalálták a hatalmas állat tetemét.
A gróf hosszas hercehurca után meg is kapta a trófeát.
Sokba került neki, mert aki csak közbenjárt érdekében, azoknak mindnek fizetnie kellett.
Nem is keveset.
A világbajnok elefántagyarok együttes súlya 272 fontot nyomott.
Elképzelhető, hogy mekkora állat lehetett az, amelynek egy-egy agyara csaknem hetven kilós. 
Akkora, hogy emelt fővel át lehetett sétálni alattuk.  
Végigolvasva a kötetet, érdekes megállapítása a szerzőnek, hogy Afrikából haza vágyik, itthonról pedig Afrikába.  
Ha komolyan vesszük megfogalmazását, akkor konklúziója szerint legjobb útközben.
* Emlékeztem szerint a csui tigrist jelent.