Mickey webnaplója

Úgy döntöttem, hogy a hosszas bezártságot feladva megpróbálom a sétálást felújítani, annál is inkább, mivel a kardiológus kérdésemre, hogy szabad-e nekem sétálni, azt válaszolta, hogy kötelező.
A kötelezőség eddig váratott magára, most viszont erőt vettem magamon, és lesétáltam a Duna-partra, meg vissza. A kíváncsiság is hajtott, a levegőn levés is vonzott. Mára megenyhült az idő. Kissé szédültem is
- a korom miatt,
- az oxigéndús levegő miatt, vagy mert
- keveset szoktam inni (most is így volt), vagy
- mindegyik miatt.
A séta során tapasztaltam,
- hogy most jobb körülmények mellett lehet a patak partján haladni (murva),
- hogy az Aranyhegyi-patak torkolata megmaradt eredeti formájában (földgát, gyep, változatlan patakmeder),
- hogy hullámtér magát körbetáncoló fája most jobb körülmények között fotózható, mint nyáron, amikor is lomb takarja a furcsa törzset, ágakat,
- hogy még mindig szeretnek a sirályok a vízbe lógó sziklákon tanyázni.
Nem úgy van most, mint volt régen.
Régen – évtizedekkel ezelőtt – egyszer elhatároztam, hogy Békásmegyerig elsétálok, mégpedig a sóderos parton. Észak felé egyszer haladva majdnem feladtam ebbeli szándékomat, amikor is egy husángosba ütköztem. Azon átvergődve csakugyan eljutottam Pünkösdfürdőig. S gondolom, hazafelé immár a part menti sétányon.
Egy más alkalommal a kihalt sétányon négy kutya töprengett rajta, hogy megtámadjon-e vagy sem. Miután négykézlábra ereszkedtem, meghátráltak. (Mégiscsak én volnék a nagykutya.)
Sok alkalommal jártam a Római partot. Biciklivel is.
Egy alkalommal Lupa-szigetnél megadta magát a cangám, eltörött a tengelye. Hazatoltam. Nem kellett volna. Sose lett abból többé bringa.
Az említettek és nem említettek régen voltak, és csak emlékezetemben léteznek.
Rég volt.
Szép volt.
Igaz volt.
Elmúlt.
***
Eddig eredményes a fogyásom: -6,5 kg.