Mickey webnaplója

Szeretek életrajzokat olvasni. Művészekét, s leginkább a zenészekét, mivel a zene világa áll hozzám legközelebb. Szívesen végig olvastam Duke Ellington életéről szóló könyvet (Mindenem a muzsika), és számos hasonló önéletírást. Ezek közé tartozik a minap a könyvmegállóból elhozott kötetke: Mario del Monaco: Életem és sikereim c. könyve.
Jól ír Monaco.
Bár az opera világa nem az, ami a legerősebben vonz a műfajok közül, de erről Monaco nem tehet, mint ahogy én se. Valamelyes rálátásom van a dalművekre, ahhoz elég, hogy élvezhessen kacifántos, humorral is átitatott művét.
Olyan sokrétű az emberiség, olyan végtelenül sok epizódból áll össze a világtörténelem, hogy az ember nem győzi minden részletét átlátni. De amikor Papp Laci könyvét olvastam, ott voltam vele mindannyiszor a szorítóban, amikor Széchenyi Zsigmond köteteit, vele vadásztam a világ megannyi pontján. Amikor Borsos Miklóst olvastam, együtt csavarogtam vele az azúr parton. És hány, de hány hasonlóról tudnék beszámolni. Emberek, tájak, történetek, sorsok, a legnagyobb sokszerűségben.
***
Tegnap hazafelé vonatozva az az érzésem támadt, hogy fővárosunk egy-egy részét ismerem csak, de igen sok régiója ismeretlen előttem. A vasút ott jár, ahol más közlekedési eszköz nem. Abból az aspektusból nézelődve csupa, alig ismert tájra látok. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy az épített környezet folyamatosan változik, fejlődik, átalakul. A rozsdanegyedek felszámolása zajlik, az új épületek megváltoztatják a korábban már ismert táj arculatát.
Igaz az is, hogy ritkábban mozdulok ki megszokott odumból. Joggal érnek meglepetések, amikor mégis ráveszem magamat az utazásra.
***
Berobbant a tavasz, és igen ellentmondásosan. Sorra zöldülnek a fák, sorra nyitnak a virágok, és ehhez képest egy komisz hidegfront szeretné felejtetni, hogy itt a tavasz. Nincs ebben semmi új, mégis meglep, hogy nem fokozatos a hőmérséklet-emelkedés.