Mickey webnaplója

Elég sűrűn  utazunk Mosonmagyaróvárra, születésnapok névnapok megünneplése okán. A RailJet 160 km/h sebességgel száguldozik a síneken. másfél óra alatt teszi meg a Bp-MMóvár távot. Jobb híján a Tisza c. verset idéztem az úton: A vasút oly símán, oly szelíden futkosott a parttalan síneken… hogy alig vesszük észre mozgását. Az út látnivalói (fotóznivalói) mindig ugyanazok. Legfeljebb a megvilágítás más és más. Mivel sok ideig kell üldögélni, megfigyeléseket teszek.
Vonaton ülve mögé láthatunk a dolgoknak. Ráfókuszálok egy mezőre. Ám hirtelen fák, bokrok takarják el a látványt. Azaz, hogy mégsem. Mert ha a szememet mereven a takart mezőn legeltetem, akkor a fák ellenére az éles képrészek a mögöttes mezőt pásztázzák, és jó közelítéssel mindent látok, ha nem túl sűrű a takarás.
Robogunk 160-nal a síneken. Az ülések közötti folyosón elölről hátra szalad egy gyerek. Mondjuk öt kilométerórás sebességgel. Akkor miközben hátra fut, valójában a sínpályán 155-tel előre halad.
A velem szembeni ülésre utas érkezik. Olyan tömény fokhagymaszagot fúj rám, hogy menten átülök máshová. Szerencsémre innen nem üldöz el senki, bár eléggé tele van a szerelvény. Új helyemen mellettem a feleség, szemben egy sovány ötvenes nő, mint aki citromba harapott. Mellette egy bakfis. Hol félig nyitva a szeme, hol becsukja, füles a fülén, azt hallgatja. Rokonlánykánknak elmondom, hogy az úton egy bebábozódott lánnyal hozott össze sorsom. Te sokkal, de sokkal szebb vagy. Nem hazudtam. Ő viszont kivirult. Boldogan tette zsebre elismerésemet. Nem került semmibe.
***    
Van egy mulatós nóta.
Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el…!
Kik éneklik mostanság vajh?
Azok az autótulajdonosok, akik a Belvárosban élnek, miután találtak egy parkolóhelyet. Ott porosodik álltó helyében kocsijuk, ahol lecövekeltek. El nem mozdulnak, mert azonnal elfoglalná helyüket egy másik autó. Azután előfordulhat, hogy csak a szomszéd kerületben találnak üres parkolót.
Nem jobb a helyzet a külső kerületekben sem, pl. nálunk. Tapasztalom, hogy egy-egy család birtokába egyre több autó kerül, s ezeknek mind parkolniuk kell valahol, valahogyan.
Tapasztalom továbbá, hogy az általam választott kertek alatt való közlekedés is egyre komplikáltabb. Egymásba érnek az autók. Meg is jegyeztem, hogy kitapasztalták az itt közlekedők, hogy ezek a kertvárosi utcák kevéssé forgalmasok, s ezért egyre többen választják ezeket a kertvárosi mellékutakat. El odáig, hogy immár a csendes kis utcák egyre hangosabbak az autókipufogóktól. Lehet, hogy rosszabb itt közlekedni, mint a többsávos főutakon. Hacsak nem szeret az emberfia szlalomozni az autók, a biomeghajtású és elektromos rollerek, a kerékpárok és elektromos kerékpárok, háromkerekűk, segway-ek, és ki tudja még miféle, általam megnevezni sem tudott járművek között.
Tudja-e valaki, hogy karambol esetén ezekre az új francokra mi vonatkozik?       

A seregben leggyakrabban alkalmazott közmondás:  
Meghajtom magát, mint Singer a varrógépet. Értelmes az lett volna: (…mint egy Singer-varrógépet.)
Megverte, mint cigány a cimbalmot. (Kitartóan ütögette.)
Ez az idei hó hidegebb, mint a tavalyi!
Mozogjon, katona, mintha élne!
Olyan a szád, mintha kutyát szoptál volna. (Anyám szokta volt mondani)
Rázza, mint Floki a lábtörlőt.
Otthagyta, mint Szent Pál az oláhokat.
Sebes, mint az olajozott istennyila.
És még néhány:
Nehezebb, mint döglött lóból f*ot kicsikarni.
Kapkod, mint Bernát a ménkűhöz.
Jobb a buta valami, mint az okos semmi.
Úgy áll, mint katiban a gyerek. (Nb. katinak hívták a fordított stokihoz hasonló állótákolmányt. Ebben nézelődhetett a bébi a föld szélén, amikor a szülők dolgoztak.)
Hallgat, mint süket disznó a búzában.
Nyomja, mint süket a csengőt.
Kellett neki, mint üveges tótnak a hanyatt esés.
Megy neki, mint az ágyba sz*ás.
Iszik, mint a kefekötő.

Két kubikos barkóbázik.
-  ...oszt ollan kicsinyke?
- igen
- … oszt ollan kis tekervényes?
- igen
- Dezoxiribonukleinsav.
- Talált.
***
Az én történetem még cifrább.
Az a vicc az egészben, hogy nem vicc, ami történt.
Játszom a szózat játékot. Ötbetűs szavakra kell tippelni.
A képernyőn megjelennek a betűhelyek.
Nekem ötbetűs szavakat kell írnom. 
A gép jelöli azt a betűt, amelyik az ötbetűs szóban előfordul.
Sárgával, ha nem jó helyen áll,
zölddel, ha jó helyen áll a sorban,
feketével, ha egy betű se jó.
Maximum nyolc próbálkozást enged a szabály.
Kezdem a játékot. Beírom:
OLDAL
A gép minden betűt feketével jelenít meg, ami azt jelenti ugye, hogy egy betűje sem szerepel a megoldásban.
Beírom a második ötbetűst:
KÉRÉS.
Telitalálat! Mind az öt betű jó helyen! Nyertem. 
Ha belegondolok, hogy több ezer ötbetűs szó létezik, akkor beleborzongok, hogy mennyire valószínűtlen másodikra eltalálni a keresett szót.
De hát megtörtént. Na.

Ha valami relatív az emberlétben, akkor az idő biztosan az. Az ember átsuhan a gyermekkoron, eljut az emberöltőig (kb. 25 év, amíg egy ember felnőtté cseperedik). Aztán a házasság és a gyermeknevelés köti le érdeklődését, s hipp-hopp, egyszer csak azt veszi észre, hogy kirepültek mind a gyerekek. A munka taposómalma után, a nyugdíjas kort elérve pedig elkezdődik az évek futása.
Már megint új hét van,
már megint tavasz van,
már megint új év van,
már megint olimpia van,   
már megint jubileumot ünneplünk.
Az idő bizony relatív. Írva van: „ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Vagy annyi, mint egy éjjeli őrállás.” (Zs. 90,4)
Még egy érdekesség. János apostol evangéliumának a 16,6-20 tartó verseiben hétszer említi a következő kifejezést: „kis idő”.
„Kis idő és nem láttok engem, és még egy kis idő, és újra láttok engem.”   
Hogy mi a kis idő, az sok mindentől függ. Pl. öt perc a műtőben alkalmasint hosszabb, mint ötperc a cukrászdában fagyizáskor.
Öt perc sorban állás végtelen nagy időnek számít. Ötpercnyi egy izgalmas filmből igen csak kevés.
Az élet hossza gyerekszemmel nézve csaknem végtelenül hosszú idő, öregkorból visszatekintve pusztán egy múló pillanat.
És ez csak a jelen világunk dimenziója.
Vajon hogyan éljük meg az örökkévalóságot, amely innen nézve végtelen hosszúnak tűnik, onnan nézve pedig örök jelenvalóság az idő-dimenzió kizárásával.

Ülök az erkélyen és nézelődöm.
Olykor feltűnik egy-egy távoli repülőgép.
Lehet tőlünk vagy harminc kilométernyire.
Arra kanyarodik, ahol az a nagy nyárfa álldogál.
Eltűnik mögötte a szemem elől, és többé nem mutatkozik.
Vajon hová lesznek ezek a gépek?
Tudva tudom, hogy nem kallódnak el, de mégis: Mintha a fa nyelte volna el őket.
Olyan látomásszerű az egész.
De hát a látomás az egészen más. (Az egy szójáték tárgya. Látom: ás.)
***
Az inflációra adott válasz.
Kétségtelen, hogy infláció van.
Az árak durván változnak. Amikor ránézek egy ártáblára, ösztönösen morgok látva az ár emelkedett voltát.
Valamiért törekszem rá, hogy a szokott áron vásároljak.
Ez talán természetes törekvés, vagy mégse?
Ha kapott jövedelmem stagnálna miközben az árakat megnövelték, akkor teljesen magától értetődő lenne gyakorlatom. De hát a jövedelmünk is megnövekedett.
Azt gondolom, hogy bátrabban el kellene fogadnom a magasabb árat, hiszen lehet, hogy nem buktam semmit., merthogy több lett a nyugdíjunk is. 
Persze, nem új a drágulás mint olyan geopolitikai terünkben.
Volt már ilyen a háború után, de volt a XX. századforduló idején is.
Molnár Ferenc ráérzett. Ezért írta le A Pál utcai fiúkban az olasz törökmézes dialógusát a gyerekekkel.
A gyerekek reklamációjára ezt válaszolta az olasz: „Hát most kisebb, hát most drágább…” (a levágott törökméz).
Jobb megenni a savanyú almát, mert akkor sem lesz édesebb, ha fanyalgunk.

Két dolgot könyvből tanultam meg. Az egyik a Rubik-kocka forgatások rendje. Egy egész könyv foglalkozott azzal, hogy miként lehet a látszólag kaotikus aszínkavalkádból rendet teremtetni. Voltak az ábrák mellett rövidített utasítások. Ha bemagoltam, és az utasítások mentén ténykedtem, elég hamar színre lehetett hozni a kockát. Aztán ahogy belejöttem a forgatásba, idővel ugyanúgy el is felejtettem. A könyv is kikerült tulajdonomból. Bár annak igazolására alkalmas, hogy sok mindenre jó egy könyv, felejthető az egész. 
Egy másik kötet a szörfözés módjára tanított. Hogyan kell rápattanni a deszkára, egyáltalán milyen szöget zárjon be a széllel, hogy kell elindítani a szörföt, hogyan kel manőverezni vele. Nem magától értetődő dolgok ezek olyan szárazföldi patkányok részére, mint jó magam is vagyok. A módszertan működött. Egy vállalati vezető látta, hogy nem is olyan ördöngösség a szörfözés. Elkérte a deszkát, és nagy bátran rálépett egyik oldaláról, leesett a másik oldalán, és megfordítva. Népes nézősereg előtt vagy húsz percig eredménytelenül. Akkor feladta némi fejcsóválás és morgolódás közepette.
Ha jó egy leírás, már csak el kell sajátítani a lépéseket, és megy a dolog. Van olyan dolog, amely ösztönösen, tanulás nélkül nem megy. Ezt jó tudomásul venni.
***
Mai szójátékom:
Tegnap volt a tegnapelőtt holnapja. Ugyanígy:
Holnap lesz a holnapután tegnapja.
Érthető voltam?
***
Közmondások igazáról
Szemesnek áll a világ. – Szerintem a szemtelennek.
Okos enged, szamár szenved. – Nem. A szamár nem szenved, mert meg se érti azt, amitől az okos szenved. Helyesen tehát: Okos enged, s ettől szenved.  

Olvasom Ferenc pápának a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson és Szlovákiában mondott beszédeit (Az evangélium szabadságában éljetek!).
Óhatatlanul egy korábbi kép elevenedik meg bennem. Budapesten tartották 1938-ban a 34. NEK-et, amelyen apám is részt vett.  Rá egy évre kitört a második világháború.
Igaz, hogy előszelei már korábban bőven jelentkeztek: feszültségek mutatkoztak a politikában.
1936-ban a berlini olimpián mindenütt hatalmas horogkeresztes lobogók uralták a köztereket. További jel, hogy az eucharisztikus kongresszuson való német részvételt eredménnyel tiltotta a hitleri rezsim.
2021-ben ugyancsak Budapest rendezte az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Ha jól számolom, közben a világ többi városaiban 18 ízben tartottak hasonló kongresszust.
Nem állítom, hogy a két dátum között valaha is béke uralkodott a földgolyón, sehol nem dúlt háború vagy véres puccs, de valami mocorgott bennem a NEK-re várva: Vajon most garantálja-e békét az újra nálunk ülésező kongresszus, vagy épp ellenkezőleg. Nem gondoltam volna, hogy fél év elteltével az oroszok letarolják Ukrajnát.
Tették, amiért tették, a háború mindig szörnyű. Ez is az.
Nem véletlen, hogy a legnagyobb orosz rakétát sátánnak hívják. Ennél pocsékabb neve nem is lehetne. Mindenesetre kifejező.
Ferenc pápa a Krisztust hirdette a NEK-en elmondott beszédeiben. Megjegyzi, hogy sokszor mi is olyan Messiást szeretnénk, aki hatalommal rendelkezik, és nem egy keresztre feszített szolgát, aki meghal értünk, hogy nekünk életünk legyen. A kereszt sohasem divatos. Napjainkban sem, de régen sem volt az. Viszont belső gyógyulást hoz.
A pápa azt hirdeti, hogy a keresztény útja nem a siker ostromlása, hanem azzal kezdődik, hogy hátra lépünk egyet. Ez megszabadít attól, hogy magunk legyünk a középpontban.  Mindennap odalépünk testvéreinkhez. Ferenc pápa kéri: Nyíljunk meg a megfeszített és feltámadt Isten botrányos újdonságára, aki megtört kenyérként életét adja a világért. Akkor örömben fogunk élni, és örömet viszünk mindenhová.
Adná az Isten, hogy sikerüljön!        

Programunk folyamatosan változik.
Ma megjött ZS. két napra, holnap elmegy M. x napra, kedden trombitaverseny. Költözködés előtt áll M., ami rengeteg adminisztrációval jár. Túl van a lakásnézéseken, beleszeretett egy műteremlakáshoz hasonló nagyon napfényes, több emelet magasságában álló lakásba. A kilátás ragadta magával, s kevéssé érdeklik a műszaki paraméterek. A lakás lakható, és kitűnő helyen fekszik, jó közlekedéssel, részben már felújítva, karnyújtásra mindenféle kereskedelmi egységtől. Emberi számítások szerint mindig jó pénzt fog érni, már amennyire megbízhatók az emberei számítások ebben az igen labilis világban, ahol a jó a rossz, ahol a rossza a jó, ahol igaza van annak, akinek igaza van: „de miért ő mondta”? 
Olyan képlékeny jelenleg a világ helyzete, mint az időjárásé, ami másból se áll, mint a frontok váltakozásaiból.
Azért próbáljuk csak megbecsülni saját helyzetünket, amely a világ nagy többségének kilátásainál lényegesen jobbnak látszik. A „jobbnak látszik”-ot nagyon idézőjelesen írom, mert ami ma jó, az meglehet, hogy holnap szörnyűvé lesz, és viszont, a szörnyűséges helyek kijöhetnek a rossz passzból. Megrázzák magukat, és prosperitásnak indulnak.
Nem irigylem a migránsokat, a menekülőket, mert otthagyott helyzetük néha utólag jobbnak bizonyul, mint ahova vágyódnak.
A Szőke Anni balladája némileg eligazít a bizonytalanságban. Mert mi is történt vele?
„Elindult egyszer világot látni… azt hitte akkor, hogy mindörökre. Mit kerestél szürke városunkban?  Miért jöttél? A fények hívtak vagy lányregények,…lám becsaptak téged. Nem jó barát a sok-sokember, ki Annit nézi szekértő szemmel. stb, stb. – szól a régi sláger szövege.
S csakugyan. Embertömegek jönnek rá, hogy sehol sincs kolbászból a kerítés, továbbá, hogy inkább zárt karokkal, mintsem tárt karokkal várják a jövevényeket.
Márpedig mind a gazdasági, mind a politikai migráció megállíthatatlan hömpölygő tömegként zúdul a világ még reménnyel kecsegtető civilizációi felé.
És nincs, aki megállítsa a folyamatot!
Vagy van remény?
Kb. 25 éve fogalmaztam meg, hogy a világ csak szeretetben működik helyesen. Meg azt, hogy a világot nem az egyenlítő vonala, sem a ráktérítő és baktérítő dongái tartják össze, hanem a szeretet.  
Most már csak az a kérdés, hogy vajon ma szeretet jellemzi-e világunkat, vagy éppen nem?           

A könyvmegálló úgy működik, mint egy antikvárium, csak lényegesen olcsóbb. A könyvesboltokkal szemben itt is csak egy-egy példány található a kötetekből.
De nem sokáig.  
Vagy viszed, vagy kihagyod, de akkor többet nem találod ott.
Így jártam már három ízben.
Egy eredeti gót betűs Brehm-kötetet hagytam ott (Emlősök), máskor egy illusztrált olasz enciklopédiát, amolyan olasz Larousse-t, s harmadszor, nem is olyan régen egy száz éve megjelent német szerveskémia-kötetet. A vegytan azóta hatalmasat fejlődött, de a régi kötet éppen ezért kuriózum a maga nemében.
Ma hazahoztam J, Steinbeck Érik a gyümölcs c. szép kivitelű kötetét.
Érdekes módon nem találtam mását itthon, bár évtizedekkel ezelőtt olvastam.
A kötet érdekessége a címlap.
Ez ugye nem a fedlap, hanem a kötet első belső lapja.
Nos, itt a hivatalos címében rendes baki olvasható:
ERIK A GYUMOLCS.
Ha Erika, akkor egybe írandó, ha külön, mint ahogy illett volna, akkor meg ki kellett volna tenni az ekezeteket, mert igy nincs semmi ertelme. J
Így olyan ez a könyv, mint a selejtes bélyegritkaságok. Igaz, hogy azok valamiért többet érnek, mint a normális kivitelűek.
Könyvre tudomásom szerint nem igaz.

Az idén Stephanus-díjas Hal’ko József könyvét kezdtem olvasni, A  csehszlovák szakadár katolikus akció c. monográfiát, amely tűpontos, részletező írás. Szokásomhoz híven idézhetnék is belőle, mert bőven van mit idézni. Javasolom, a benne foglaltak megismerését.
Az általam olvasottak igazolják, hogy a világ fiai – ebben az esetben a kommunisták – a maguk dolgaiban ügyesebben járnak el, mint világosság fiai. Ez a mondás ugye Jézustól származik. A világ fiai
ha kell, húzzák az időt,
ha kell, nem válaszolnak,
ha kell, szervezetten hazudoznak,
ha kell, lecsuknak,
ha kell, maszatolnak,
ha kell, látszattevékenységet folytatnak,
ha kell, hamisítanak.
Hogyne tennék, hiszen maguk felett nem ismernek el semmiféle hatalmat. Erkölcsi mértékük a saját pillanatnyi érdekük.
A szerző bocsássa meg nekem, hogy könyvét nem olvastam végig.
Nem azért, mert a minőségével volna bajom.
Nem azért, mert igazságát vonnám kétségbe,
nem is azért, mert azt gondolnám, hogy felesleges a múlton rágódni, a múlt szenvedéseit feltárni, méltatni.
Igenis dokumentálni kell.
Hanem azért, mert már igen sok feltáró irodalmat elolvastam, életsorsot megismertem.
Engem már nem kell meggyőzni a folyamatos vallásüldözés tényéről.
(Üldözött jezsuiták vallomásai, Mindszenty Vallomása, az erdélyiek meghurcoltatása, Godó Mihály, Romzsa Tódor, Kis Szaléz, s még sokak vértanúsága, a regnumiak, a bulányisták, a kínaiak, az átvágott torkú szírek, a megölt örmények százezrei.)
Nem folytatom.
Inkább Prohászkát idézem szabadon: Forduljunk a fény felé, és engedjük, hogy éltessen minket, s ne foglalkozzunk erőnkön felül az árnyékkal, a gonosszal, a rosszal.
Mivel meglehetősen képben vagyok, magamban próbálom lezárni a múltat azzal a minimális ellenségszeretettel, amely így szól: ENGEDD EL A TORKÁT!
Elhihetik: ez sem könnyű.