Mickey webnaplója

A fogalom kezd avíttá lenni?
Ki tudja?
Sváb ismerőseim mesélték, hogy az NSZK-ba kitelepítetteknél a 70-es években tett látogatásaik során azt tapasztalták, hogy nem sikk könyveket őrizni otthonaikban. Nem tudom az okát. Mivel sokfélék a könyvek, snassz a felhalmozásuk, mintegy állandósítva a rendetlenséget a dizájnos házukban?
Talán.
Talán más olvasói szokásaik vannak, és a könyvtárakból kölcsönzik könyveiket, hogy ne foglalják a helyet otthonaikban.
Meglehet.
A legvalószínűbb oka egészen más. A tévé, a számítógép, a videózás, egyáltalán a vizuális kultúra? (inkább civilizáció) tömeges méretekben elszoktatta az embereket az olvasástól.
Ha pedig igaz, akkor várhatóan állandósul a helyzet, nem igazán lesz privát könyvtár továbbra sem az embereknél.
Nálunk más a helyzet itthon. Vannak szakkönyveink, kézikönyveink, szótáraink, szépirodalmi kötetek, verses kötetek, ifjúságnak valók, életvezetési alapozók, művészetek képviselői, zene, képzőművészet, esztétika stb. A lényeg, hogy egy átmeneti, kényszerű ritkítás után újra felszaporodtak a könyveink. Vettünk, kaptunk, könyvmegállóból hoztunk könyvet. 
Mivel más dolgunk nincs, felmerült, hogy rendet kellene vágni a polcokon, mert elég nagy a kavarodás. Esetleges elhelyezések, kettős sorok, káosz. Feleség vetette fel a rendcsinálási igényét napokkal ezelőtt. Ma elgondoltam, hogy nekiállok, és kicsit helyre rángatom a szabadon kószáló könyveket, és besorolom a helyükre.
Nem ez történt.
Tücsi megelőzött. Ő is éppen ráér. Így inkább segéderői tisztet töltöttem be, kicsit arra koncentrálva, hogy mi hová került. A női szemmel más a fontossági sorrend, mint a magamfajtáé. Ő a polcok küllemére nagyobb gondot fordít, én meg aszerint rakosgatok, hogy miket szeretnék az új beszerzésekből elolvasni. A többi kötetnek is nagyjából ismerem az elhelyezkedését, s mindezt együtt „dinamikus rend”-nek nevezem. Most megfigyeltem, mi hová kerül, hogy a más rendszerből előkaphassam az engem leginkább érdeklő kötetet.
***          
Egy kis „szögedi” magyar Móra írásában:
1. megreggellett. Annyi mint reggel lett, felkelt a nap. Megtörtént a napszakváltás.
2. Gyék, kend! A gyék, kend is tipikus. Jöjjön, uram! Kérem, kövessen! Induljunk értelmű. 
3. Én még várakszok. Csaknem szleng, de nem az. Helyi tömör szóképzés. Megspórol egy szótagot azzal, hogy nem mondja: Vá-ra-ko-zom. Csak vá-rak-szok.
Mit kezdenek ezekkel a műfordítók?
 

Már nem tudom, melyik pápáról készült festmény. Talán XXIII. Jánosról, vagy egy jóval korábban élt szentatyáról. A lényeg, hogy a pápa nem szívesen ült modellt. Végül mégis elkészült róla a kép. A pápa megnézte, és nem igazán tetszett neki az, amit látott. A festő viszont nagyon elégedett volt alkotásával, sőt megkérte a szentatyát: Írjon valami kedves szöveget a kép alá. Csak remélni lehet, hogy a festő nem ismerte a Szentírást, mert a pápa csupán egy idézetre utaló lelőhelyet volt hajlandó a képhez applikálni. Ennyit: (Jn 6,20b). Ugyanis ha kikereste volna a festő a hivatkozott részt, ott ez áll: „Ne féljetek, én vagyok.”  
Nem vagyok ugyan vicces kedvemben, de ez az anekdota tetszik nekem, és azt gondoltam, hogy megosztom veletek. Mivel pedig egyfolytában zúg a fülem (hideg jön), erre is kellene valamiféle bibliai helyet keresni.  Izajás 17,12 ugyan utal ilyesmire, de nem a fül zúgásáról szól: „a nép zúgása olyan, mint a tengerek zúgása. Morajlásuk olyan, mint a hatalmas víz morajlása”.  A fülem zúg, a fülem morajlik. A hosszú élet titka, hogy legalább még húsz évig zúgnia kell(ene). És még akkor se jár le a személyi igazolványom!
Egyebekben szép, derűs nap a mostani. Készítettem is néhány bizarr fotót a nap folyamán, mert szeretem a fények-árnyékok játszi egyszeriségét, képalkotó tevékenyégét. Az én dolgom csak az, hogy észre vegyem ezeket a bizarr alakzatokat. Nem is kell értük messzire menni (pedig jobban tenném, ha messzire mennék. Használna az alakomnak, a súlyomnak).
Ma reggel befejeztem a születésnapomra kapott 110 db olasz módra típusú rejtvény megfejtését. Különösebb megerőltetést nem jelentettek, bár néha kellett a vízszintes és függőleges mankókra támaszkodni, hogy elkészüljön a jó megoldás. Még mindig golyóstollal dolgozom, s egyre rondább az írásképem.
Mindegy.
Az elkészült füzetet nem dobom ki, mert Ritácska (3) szeret szintén rejtvényt fejteni, és segít nekem, azaz összefirkálja a lapokat. Most kedvére megteheti.
Levinek pedig kottát nyomtattam ki. Ezúttal a Charpentier Te Deumát vettem célba, mert azt se nehéz eltrombitálni, és egyebekben szépséges a közismert melódia.    
Aztán leállítom magamat, még mielőtt megharagszik rám unokám trombitatanárja.     

Mai posztomba beemeltem a pápa mindenkit megszólító enciklikájának kis darabját, mert tegnap, ma és alkalmasint sajnos a holnap méltatlan gyakorlatát is kipellengérezi.
Szégyellheti magát az ún. nyugati civilizációnk.
Igen üdvös lenne, ha széles körben döbbennének rá az emberek, hogy nem gyűlöletre teremtettek, hanem szeretetre. S tennék ezt még azelőtt, mielőtt még további mérhetetlen szenvedések zúdulnak a föld lakóira. Javaslom mindenkinek megfontolásra.

SZÉGYENTELEN AGRESSZIÓ

44. Miközben az emberek saját kényelmes fogyasztói elszigeteltségüket védik, az állandó és megszállott összeköttetést keresik. Ez az agresszió, a sértegetés , a bántalmazás, a másik tönkretételéig menő verbális ostorozás olyan új, féktelen formáit hívja életre, ami testközeli kapcsolatban elképzelhetetlen, mert kölcsönösen elpusztítanák egymást. A társadalmi agresszió a mobileszközökön és a számítógépeken keresztül páratlan terjedési lehetőséghez jut.
    45. Ez lehetővé tette, hogy az ideológiák minden szégyenérzettel felhagyjanak. Amit néhány évvel ezelőtt senki sem mondhatott ki anélkül, hogy ne veszítette volna el tekintélyét az egész világ előtt, az manapság a legdurvább módon büntetlenül mondható ki néhány politikai tekintély számára.
    Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a digitális világban gigantikus gazdasági érdekek működnek, amelyek azáltal képesek megvalósítani az ellenőrzés észrevehetetlen és erőszakos formáját, hogy létrehozzák a lelkiismeret és a demokratikus folyamatok manipulációjának mechanizmusait. A sokféle platform működtetése gyakran azzal végződik, hogy azonos gondolkodású személyeket hoz össze, megakadályozva a különböző nézetek konfrontációját. E zárt körök az előítéletek és a gyűlölet táplálásával megkönnyítik a hamis információk és ismeretek terjesztését.
                                            (Ferenc pápa: Fratelli tutti - Mindnyájan testvérek k. enciklikája)
    ***
    Mórát olvasok. Ezt írja egyik novellájában: „Háziszabályaink szerint mindkettőnknek van ugyan szavazati joga, de szavazategyenlőség esetén az asszony dönt.” Ez igen. Nálunk más a házi szabály. Anno, kb. 30 éve egy közgazdásznő előadásában említette, hogy egy német kutatás eredménye azt mutatta, hogy húsz év házasságot követően a döntések 100%-ig a feleség kezében vannak. Hazatérve úgy kommentáltam: „Lehet, hogy a németeknél ez járja, én azonban nem veszem tudomásul. Magam ragaszkodom 5% saját döntéshez. Hogy aztán ez megvalósult-e, a jó ég tudja.”
    Egy  régi viccre hajaz, ami így szól:
    Száz férfi vár bebocsátásra a mennyben. Táblán felirat: Papucsférjek balra, a többi férfi jobbra.
    99 a bal oldalon áll, 1 férfi a jobb oldalon. Ez feltűnik Szent Péternek, ezért megszólítja a jobb oldalon állót. Látom, maga nem papucsférj, avagy miért áll a jobb oldalon?
    - Mert azt mondta a feleségem, hogy ide álljak.

Van ám banán! Parancsolsz narancsot? – szoktam kérdezni az unokáktól.
Mit parancsolsz? – kérdezzük udvariasan, akik azt fejezzünk ki vele, hogy az illetőnek alázatos szolgái vagyunk.
Igen.
Van parancs és van engedelmesség. A feljebbvalónak engedelmeskedünk, a feljebbvaló pedig az ember fölött az Isten.
János apostol azt deklarálta, hogy az Isten szeretet. És ez nem attribútuma, hanem az Ő lénye az.
Istenes Szent János pedig ki is íratta hospitálja kapuja fölé: Itt a szeretet parancsol.
Krisztus-király ünnepén, így ma is elhangzott a
Christus vincit,
Christus regnat,
Christus, Christus imperat! – himnusz.
Azaz Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol!
Ám ha a földi valóságunkra tekintünk, hamar szembe találkozhatunk azzal, hogy egyes emberek, embercsoportok istennek képzelve magukat más embereknek önkényesen és ellentmondást nem tűrő módon parancsolni akarnak. Ne kerülgessük a forró kását, ők imperialisták.
Nem is kell a régmúltban keresni őket. Bőven jelen vannak mindennapjainkban is.
Eszméletlen eszméiket erőszakkal le akarják nyomni a torkunkon. Kategóriáik részigazságokat hordoznak, vagy még azokat se. Néven se kell neveznem őket.    
Mindenki tudhatja, hogy kik ők, mit akarnak, s miért bevethetetlen az az elméletrendszer, amelyet sulykolnak – reméljük, eredménytelenül.
Gárdonyi megfogalmazása jut eszembe, amit regényében, az Egri csillagokban a fakezű Ceceyvel mondat ki:
„Nem kell [nekünk] török szabadság, jó nekünk a magyar is.”
Ma ugyanitt tartunk.
Nem kell nekünk birodalom, jó nekünk Magyarország is a többi szuverén állammal barátságban.   
 

Az Isten szeretet- írta János apostol.
Az Isten leszállt közénk, köztünk élt és hazavár bennünket – mondta P. Nemeshegyi.  
Az Isten ártatlan – tanította Kapitány György.
Lelkem eseng az Úr után, jobban, mint éji őr a virradat után – énekli a zsoltáros.
Ma hajnali virradattól kezdve sokszor bevillant bennem a dallam és a szöveg.
Ma este világméretű hódolatot szerveznek a szentségi Jézus tiszteletére (N.közi Euch. Kongr. betetőzése)  
***
Felmerülhet a kérdés: Vajon a koronavírus okozta pandémia véletlen-e, vagy mesterségesen ránk eresztett katasztrofális valami? Remélem, hogy véletlen, mert hogy direkt volna,  annak még a gondolata is rémes.
Párhuzam van e között és a góbé humor között:
Két székely hazafelé tart a mezőről. Egyszer csak az egyik minden előzmény nélkül fejbe vágja a másikat a kapával. Az összecsuklik, majd ahogy visszatér az eszmélete, rákérdez:
– Ez most vicc volt, vagy komoly?
– Ez? Komoly!
– No, azért, mert viccnek nagyon hülye lett volna!
Mára ennyi, mert napunk a fiatalokkal és az unokákkal való töltődés jegyében telt el.  

Két éve írta Varga László püspök: „Mivel Krisztusban élsz, és ő benned, minden küzdelmed egyben szellemi harc, és nemcsak a te harcod, hanem az övé is. Ha hiszed ezt, megtapasztalod irgalmát, amely örökkévaló.” Kell-e ennél magasztosabb gondolat? Aligha.
Tetszett nekem már régen is, amikor megidéztem vezércikkemben.  
***
Ma újra kezdődik a Virtuózok-sorozat a tévében. Örülök annak, hogy pódiumot kapnak azok a gyerekek, akik örömüket lelik szép zenék megszólaltatásában, előadásában, de még a hosszas gyakorlásban is.
Párhuzamosan bánatos vagyok amiatt, hogy pódiumra lépnek azok a gyerekek is, akik nem lelik annyira örömüket a szép zenék megszólaltatásában, előadásában, mégis rámennek gyermekéveik a hosszas gyakorlásokra.
Kettős érzelmeim abból is adódnak, hogy nehéz eldönteni, ez elsősorban biznisz azoknak a felnőtteknek, akik kapcsolatba kerülnek az apró tehetségekkel, vagy csakugyan tehetséggondozás, ami nem fejeződhetne be a kiutalt pénzekkel, néhány hangversenyen való szereplési lehetőséggel.
Nehéz itt igazságot tenni. Mindazonáltal elő ülök a képernyőnek ma este. Hátha elléptek a korábbi hibáktól a szervezők, rendezők.
***
Holnap magammal viszem Levinek a trombitára lekottázott két szólódarabot. Hátha nem lehetett használni a korábban küldött fotómellékleteket.
***
Holnaptól újra maszkot kell viselni minden zárt térben.
Valami bűzlik a legyőzhetetlen, egyre okosabb, pusztítóbb virnyákok körül.
Egyre többet tudnak az újabbak, s egyre leterheltebbek az egészségügyisek.
Cui prodest? A Kalergi-terv része?
Úgy bukkan fel a név bennem, mint a Hyppolit, a lakáj c. filmben Schneider úr kérdésére a kocsis válasza, hogy tudniillik ki lapul a botrány hátterében:
- HIPPODRON.
***


 


    

Évek óta kísérletezem azzal, hogy egy szélrohamot munka közben lefotózzak, amikor „hull az elsárgult levél”. Valamelyes szél most is fúj, valamennyi levelet lever a fákról, de nem tömeges az avarképzés, és ha az volna is, éles fotót a hulló levelekről bajos készíteni, mert bemozognak, mert a gép nem rájuk fókuszál. Azért persze nem lehetetlen, de eddig nekem nem volt igazán szerencsém hozzá – néhány véletlen kivételtől eltekintve. Persze az emberben nem is annyira állóképként jelenik meg a levélhullás, mint inkább a maga eleven mozgásában, színes forgatagában. Vagy – és ez tán még gyakoribb – belső hallás révén Máté Péter előadásában, aki lemezre énekelte szép slágerét. Legalább ilyen emlékezetes még a Les Feuilles Mortes (Hulló levelek) c. sanzon Yves Montand előadásában. A szerzemény egyébként nem francia: Kozma József neve fémjelzi.
Elmélázom azon, hogy a fotózás mennyire szűkebb kifejezési lehetőségekkel bír, mint a videó. Világunk vibráló. (Gyerünk, gyerünk, gyerünk, mert gyors az élet.) Igaz, hogy egy fotót megnézni hamarabb megy, mint egy klipet, egy videót, de lényegesen kevesebbet is tud, ezért talán egyre kevesebbeket érdekel.
Mindegy.
Ma megpróbáltam a levélhullást elkapni. De jószerével csak a csupasz ágak meredezését mutatják a képek, itt-ott egy levél is megjelenik (nem véletlenül – életlenül), s ki hiszi el nekem, hogy nem a mögöttes fához tartozik, hanem éppen a levegőben pilinckázik lefelé.
***
Mint tudjuk, először a nevek esnek ki tudatunkból. Ez így van (noha most már más is kiesik olykor). A nemrég elhunyt regnumi papról (Hajnal György) emlékezett meg a közösség. Nekem egy nevezetesebb emlékem tapad személyéhez. Egyszer néhányunknak felolvasott a Vigiliából egy érdekes francia pásztorjátékot. Mivel eddig a szerzője neve nem ugrott be, nem tudtam rákeresni. Tegnap aztán világosság gyúlt fejemben, és ráakadtam a keresett műre. André Obey Éjféli harangszó (egy francia pásztorjáték) a címe ennek a darabnak, amely a Vigilia 1960/8. számában olvasható, s amely utolérhető a lap archívumában. Tetszett akkor is, tetszik ma is. A klasszikus szépségű művek nem vesztenek frissességükből. Ilyen ez a színdarab-féle is.   

A mór megtette, ami tőle telt. Két cikket megírtam, még egyszer átfésülöm őket, miután egyet aludtam rájuk. Aztán mehetnek, és ezzel vállalásaimmal azsúrba kerültem, sőt. Több tennivalóm a lappal nincs ebben a tanévben.  
Kezembe kerültek régebbi cikkeim, mert T. rendbe tette a dossziékat. Meglepett, mennyire észnél voltam, s voltam képes összeszedetten végigvinni egy témát. De akkor még nem foglalkoztam az egészségemmel, mert azt se tudtam, hogy van.
Ma kicsit más a helyzet.
A nap viszonylag eseménytelenül telt el eddig. Az esti „porokat bevettem”, ahogy anyai nagyapám fogalmazta.
Ők sötétedéskor bebújtak ágyukba, meghallgatták a híreket, és a tyúkokkal keltek. Én hozzájuk képest éjszakai bagoly vagyok, bár éppen most kísérletezem azzal, hogy ágyban töltöm az egész éjszakát, s csak reggel hatkor jövök elő falatozni, rejtvényt fejteni, kicsit körülnézni a neten. Próbálom visszafogni a FB kísértéseit. Semmi lényegesről nem maradnék le, ha egyáltalán nem szörföznék az interneten.
A politikai zöngicséknek a legkönnyebb ellenállni. Már annyi hülyeséget olvastam, s annyi sanda anyaggal szembesültem, hogy igazán torkig vagyok velük. A másik ilyenek a hirdetések, amelyek csak az időmet rabolják.
Netfüggőségem szerencsére nem alakult ki, ezt igazolják azok a hetek, amikor nyaralunk, vagy egyéb okokból vagyok távol ettől a virtuális világtól. Egészen jól elviselem.
Azért olykor egészen jó szövegeket is olvasok, értékes gondolatokat, nekem tetsző zenéket hallgatok.
Élek is vele, de nem is tartom nélkülözhetetlennek.
Persze játszani szeretek. Sokáig pasziánszoztam különféle típusúakkal. Mostanság a kirakókban (puzzle) lelem kedvemet.
Kíváncsi vagyok, hogy vajon még meddig tart ez a mániám. S mi jön utána.     

Naspolya. Pcsabáról. Dércsípte, tehát érett. Gyümölcsönként öt mag benne. Egész naspolya bokorsort lehetne belőlük telepíteni. Első keresményem egy zacskó naspolya. Még nem jártam iskolába, de azt tudtam, hogy az öregeknek segíteni kell. Egy botorkáló nénitől megkérdeztem, hogy cipeljem-e a bevásárló szatyrát. Ő ráállt. Talán a Tétényi útra vittem neki, de lehet, hogy csak a Mohai útra. Ő aztán a kezembe nyomta a naspolyás zacsit. Otthon megmutatták, hogy hogyan kell megenni. Ettem, bár nem különösebben volt ínyemre. 
***
Azt mondod, hogy látsz? A színeket is, vagy csak feketén fehéren? Az Igazságot is, vagy csak a saját igazadat? A részeket, vagy az egészet is?   Laci atya. Válaszolhatnám, hogy az igazat felőlem nézve. De más másfelől közelít az igazságra. Nem birizgálhatok mást, hogy fogadja el az én igazamat. Más se birizgálhat, hogy fogadjam el az ő igazát. Lehet így is, lehet úgy is. Nemcsak a másik különbözik tőlem, hanem én is különbözöm tőle. A különbség elviselése az emberi méltóság alapja. Az már csak plusz jó, ha valaki örül a sokféleségnek, és nem akarja a maga képére formálni a többieket.
***
Állítás: Nincs új a nap alatt. Ami van, már volt régen is - hirdeti a prédikátor.
Bizonyítás: Részletek a Makkabeusok első könyve első fejezetéből. 
Nagy Sándor kivonult először Hellászon uralkodott királyként. …majd előrenyomult, és sok néptől szedett adót. Utódai a trónon sok gondot okoztak. Pogány szokásokat vezettek be. Pogány szokás szerint testgyakorló iskolát létesítettek Jeruzsálemben… Ma is hallatlan üzlet az élsport. Bajnokságok, Olimpia VB-k.
- Amikor Antiochusz megszilárdította a birodalmat, Jeruzsálemben behatolt a szentélybe… Elrabolta az aranyat, ezüstöt, valamint a drága fölszereléseket; elhurcolta a rejtett kincseket, amikre rátalált. Mindent összeszedett, és visszatért országába... Később a várost kifosztotta, felgyújtotta, lerombolta a házakat és a várost körülvevő falakat. Az asszonyokat és a gyerekeket fogságba hurcolták, a nyájakat meg lefoglalták. Margaret Thacher megmondta: A kommunistákkal az a baj, hogy időről időre kifogynak a mások pénzéből. Akkor is a javunkat akarják, ha mi nem adjuk.
- Jeruzsálem lakói elmenekültek miattuk, így idegen népnek lett lakóhelye. Saját ivadékainak idegenné vált, gyermekeinek el kellett hagyniuk. Ma is sokan elhagyják szülőföldjüket.
- A király rendeletet bocsátott ki egész birodalmában: mindnyájan alkossanak egy népet, és hagyjanak fel szokásaikkal. Ma is komoly erők feszülnek a nemzetek szuverenitásának felszámolása céljából a tagországokkal szemben.
- A király írásos utasításokat küldött Jeruzsálembe megbízottjaival és Júda városaiba, hogy alkalmazkodjanak az idegen szokásokhoz, szentségtelenítsék meg a szentélyt és a szent dolgokat. Ugyanakkor emeljenek oltárokat, templomokat és kápolnákat a bálványoknak.
Ma is arról szól a propaganda, hogy áldozzunk a mammonnak, fogyasszunk és fogyasszunk, és ne foglalkozzunk egyébbel.
- Fiaikat szennyezzék be mindenféle tisztátalan és szörnyű dologgal. Akkor még nem nevezték melegbüszkeségnek, LMBTQ aktivistáknak a gender őrültjeit. De hasonlók voltak.  
- Felejtsék el a törvényt és tekintsék érvénytelennek a parancsokat. A hagyományok felrúgóit ma anarchistáknak hívják.
- Izrael fiai közül sokan állhatatosak maradtak, és kitartottak amellett az elhatározásuk mellett, hogy inkább meghalnak, semmint … megszegjék a szent szövetséget. Így vállalták a halált. A vallásüldözés ma talán még fékeveszetteben folyik a világban, mint annak idején.
Ami most van, volt már régen is.

Ma jött a DIGI, és optikai vezetékre cserélte a régi optikátlant, s jobb teljesítményűre a jó teljesítményű routerünket. Hagyott hátra erről bizonylatot, tele különféle hivatkozási számokkal, kódokkal, dátummal, aláírásokkal, ahogy kell… (Biztos!)
Az optikai vezetékről jut eszembe egy 3-4 évtizeddel ezelőtti logikai kísérlet. G. apósa Cz. L. (népszerű nevén nagyító-papító) és testvére azon törték a fejüket, hogy a televíziós képátvitel leghatékonyabb módja az optikai kábelen történő továbbítás. De hogy hogyan, arra nem tudtak rájönni kellő előtanulmányok híján. Szabadalmaztatni is akarták leleményüket, csak, mint írám, éppen nem tudták megmondani, hogy hogyan is képzelik el a jelek továbbítását. Márpedig az eredményességet a részletek kitalálása hozta volna. Így ötletüket nem fogadták el.
A DIGI által most behúzott kábel lényegesen vékonyabb, mint a korábbi, és legalább olyan jó színvonalon dolgozik, mint az elődje. Úgy látszik, valakik megtalálták a helyes utat. Talán szabadalmaztatták is.
Mára egyéb megkeresés nem várható. Szóda még van, a kerékcsere csak 25-én, kardiológia csak dec. 16-án. Előtte pedig jön a mikulás.
Jön?
A legkedvesebb gyerekszáj mikulással kapcsolatban B.-tól származik. Még óvodás volt, amikor örömmel mondta: „Most megyek, és pikucolom a tismámat, mert jön a mikulás.”
A versike iszpirintíre fordítása nővére, Á. találmánya. Az meg így hangzott:
Pittinj pijtís, pittinj Pilki, lítid nyílik mír iz ijtí. Kinn pilyhikbin hill i hí, Itt vin, itt vin Tílipí.     
***
Azon gondolkozom, hogy minek újabb fotókat közzétenni. Hiszen a régiek között nagyon sok jó van. Látom ezt, amikor a korábbi években készült fotóimmal szembesít a FB.
Egyet ma megmutatok közülük, hogy bizonyítsam igazamat.