Mickey webnaplója

Megtudtuk a tévéből, hogy gyorsított eljárásban született ítélet a januárban Röszkénél betörni szándékozó migránsok ügyében. Elgondolkoztam ezen a gyorsaságon. Ma július 8. van. Mi lenne, ha az emberek gyorsított eljárásban kapnák a fizetésüket? Éhen halnának?
Nekem ez a kifejezés mást jelent. Tegnap gyorsított eljárásban befejeztem a havilap, FülesBagoly rejtvényeit. És még csak 8. van. Várom a hónap végét, mert addig nincs újabb keresztrejtvény.
***
Hidegfront van rajtunk. A vízhajtó bennem. A tarkóm külön világot él:
Jelzi, hogy innom kell vizet vagy teát... Legyen: Coca-Colát.
A nyomás visszahúzódik,
a lüktetés alábbhagy.
Hetvennégy évem marad.
Nagyon kapóra jött a FB-on talált Lackfi-vers, melynek lüktetése, azonos az eredeti Petőfiével. Ugye nem kell részleteznem, hogy melyik vers újragondolása. Amiért nagyon megtetszett, az éppen a fent részletezett állapotom, amire nagyon is hajaz Lackfi verse. Tehát 
Lackfi János:
Most zúgnak a kertben a frontvonulások,
És torlad a felleg a ház tetején.
Egy tőrrel a kín a fejedbe bemászott,
Ott benn nyiszatol, no de mit tegyek én?
Még tombol az élet, a gép zakatolna,
Még bumm, becsapódnak erős szavaink,
Ám csíp a halál, ez a kis, sunyi bolha,
És pattog agyunkban a kedve szerint.

Már porlik a csont, begubózik a lélek,
Bár tűz lobogózza a vad ölelést,
Még gyúrkodom én kezed, pezsdül a véred,
De hallom azért szeletelni a kést.
Lám, kőfalat épít az ágyban a migrén,
Széthullik a KETTEN, inogsz EGYEDÜL,
S megkerülöd te a földet, amíg én
Itt lebegek, kusza bennem az űr.

Most éljük előre a kandi halálnak
Nagy vizicsúszdáját, kanyarog,
Egy tonna sötétben a vállam, a vállad,
És csak kavarognak a nyűtt anyagok.
Nem kell ide fantom avítt klepetyussal,
A zord melodráma, a kripta kevés,
Kitárul a száj, ki se szökhet a kishal,
S már tudjuk, ilyen lesz az átlebegés.
***
Zene. Nem vitás, nyárkánon. Hiszen NYÁÁÁR VAN, NYÁÁÁÁÁÁR…
https://www.youtube.com/watch?v=EHFxxZmyxDg

V.D.: „Azon gondolkodom, hogy gondolni kéne valamire. ”
Miközben magam is ezen gondolkoztam, megjött a téma különösebb gondolkodás nélkül. A MK interjút közölt, melyben a most elhunyt zeneszerző közlései sorakoznak. Részletek bemásolásával adózom E. Morricone (91) emlékének, aki EMBER volt. Isten nyugosztalja.
- Hogy a film zenéje honnan jön? Egy titokzatos, földöntúli világból.
- A hívő ember becsületes, másokra figyelő, tiszteli Istent és felebarátját. Szeretni a többieket, ez a fontos, még ha a szeretni szó túl erősnek tűnik, akkor is.
- Valóban gondolok arra, hogy másoknak jó legyen, hogy a felebarátomat ne bántsa meg az, ahogyan viselkedem.
– A zene egészen biztosan közel van Istenhez. Ugyanakkor a zene benne van az ember lelkében, elméjében is. Lehetővé teszi számára, hogy elmélkedjen. A discantus és az ellenpont a gregorián ének első polifon próbálkozásaiból ered. Ott született meg a nyugati zene. A zene az egyetlen igazi művészet, amely valóban az örök Atyához, az örökkévalósághoz közelít.
– A zene egészen biztosan közel van Istenhez. Ugyanakkor a zene benne van az ember lelkében, elméjében is. Lehetővé teszi számára, hogy elmélkedjen. A discantus és az ellenpont a gregorián ének első polifon próbálkozásaiból ered. Ott született meg a nyugati zene. A zene egy egyetlen igazi művészet, amely valóban az örök Atyához, az örökkévalósághoz közelít. A zeneszerző pedig megragadta, vagy meg fogja ragadni a jövőben. 
- Döntöttem: Egy olyan operát írok, amelyben csak az Ámen szót éneklik, ebbe viszont bevonok hat kórust.
- Egisto Machi azt kérte tőlem, írjak egy Via Crucist. Igent mondtam. Nemrég pedig a teremtésről írtam egy zeneművet: levegő, fény, víz, tűz, föld, ember; aztán a Bábel tornya, ahonnan hangok sokasága ered, egyre erőteljesebb crescendóban.
- Hosszas unszolásra megírtam A misszió zenéjét. Azért nem akartam elvállalni, mert ha rosszul csinálom, elrontom vele a filmet. Végül három olyan elem köré csoportosítottam a zenét, amelyeket nem hagyhattam figyelmen kívül: Gábriel jezsuita atya oboajátéka, a kórus és az indiánok népzenéje. Azt hiszem, csoda volt, hogy sikerült olyan zenét létrehozni, amelyben három, egymástól ennyire független hangzás képes volt egyszerre működni.
- Naponta egy órát imádkozom, de akár többet is. Ez az első, amit teszek reggel. És amikor sikerül, napközben is. Reggel megállok a nappaliban a Krisztus-kép előtt, és este is. Remélem, imáim meghallgatásra találnak.
Szavaival egyetértek.
***
Ezek után zene: Morricone. 
https://www.youtube.com/watch?v=5Gvrp20_WXM

Ugyan édes komámasszony, mért kend olyan sovány asszony, hogy tudott így lefogyni? Lám, én milyen kövér vagyok, mint a háj majd elolvadok ebben a nagy melegben. Persze, meleg van, nagyon is meleg. Mert muszáj hozzáadni az UV sugárzás erősségét. Abból meg bőven kijut. Mi tagadás, nehezen viseljük el, különösen, ha maszkot kell húzni. A melegedést mutatja a légkondicionálók elterjedése. Az én kocsimnál újabbakban eleve van légkondi. De reggel mutatom az utcát, ahol néhány éve nyoma se volt ilyen berendezéseknek, hirtelenjében nyolc kültéri egységet számoltam össze. Nálunk is van – egyelőre egy. Lehet, hogy nem is lesz több, bár beszéltünk róla.     
Igazán nincs is elviselhetetlen hőség, csak relatíve. Amikor azt hallom, hogy Indiában 50 fokos kánikula tombol, akkor befogom a számat. Aztán kinyitom: Hogy lehet elviselni élve 50 fokot?
Egy esetben igen, ha abszolút száraz az a meleg.
Amikor a Goldberger gyárban dolgoztam, a hotflue-ben 70 fok volt. Egy zárt szárítótér volt ez, hogy a textilre vitt festék hamar megszáradjon. A melósok, én is, sebtében kimosott munkaruhájukat ide akasztottuk száradni, és ameddig fel- vagy leteregettünk, el kellett viselnünk a hetven fokot. El lehetett, hiszen még élek.
Ma hajnalban hűvösségre ébredtem. Ezért nem lehet a jelen meleget kánikulának nevezni, mert nem 24 órás a forróság. Éjjel az ember képes visszahűlni. Tehát hűvösség volt, tiszta égbolt és telihold.
Azóta a hold lement, az égre felhők gyülekeztek, hogy a meteorológusoknak is igazuk legyen. Jön egy hidegfront.
A magyar meteorológusoknak hiszek. A franciák annak idején hitegettek egy hétig, hogy a negyven fok elhagyja Lyont, de nem tette. Valóságos felüdülést jelentett, amikor hetes késés után csakugyan visszaállt a léghőmérséklet 28 fokra.
Summa summarum, nem tudom, hogy még mi vár ránk idén nyáron. Eddig elkerült bennünket a kánikula, s már július 7. van. Ez kész nyereség. Nem igaz?
***
Zene. Legyen egy kis szárnyas, egy dongó, a Dongó. Rimszkij Korszakovtól.
https://www.facebook.com/steinway/videos/871934849956674/UzpfSTEwMDAwMDM4NTEwNjI4NTpWSzozMTAyMjEyNzQ2NTMyODU2/?multi_permalinks=3102202366533894¬if_id=1594001402738010¬if_t=group_highlights

Mivel gyerekkoromban mélyen magamba szívtam a Kodály-módszert, és a mester tanítását, figyelmem leginkább az ő hatására a népzenék felé fordult. Megvettem a Magyar Népzene tárát, majd a második négy lemezt is, és próbáltam a népek zenéjét hallgatni (Bartók rádión volt egy sorozat), megismerni. Ma is azt gondolom, hogy minden náció valamiképpen a lelkét lelkedzi bele zenéjébe.
Figyelmem pl. a Vujicsics együttes muzsikájára irányult, s gyönyörködtem a délszláv zene gazdagságában, majd a bolgár páratlan ritmus mozgalmasságában, s merültem el disszonáns hangközeinek feszültségében. De kedveltem a görögök zenéjét is, és még igen sokféle zenét. Szerettem hallgatni a más földrészek különleges hangszereit, s próbáltam megérteni, hogy mit, miért, hogyan hangicsálnak.
Azt lehet mondani, hogy valamennyi nép zenéje másképpen érdekes és értékes.
Egy közjátékot meg kell említenem.
Nevezetesen azt, hogy a zenéknek még sincs megváltó szerepük. Különben hogyan fordulhat elő, hogy szomszéd népek egymásnak essenek és irtogassák egymást. Ezzel a délszláv háború idején szembesültem, s máig tüske bennem.
Amiért említem a népek zenéjét, annak egyik oka kétségtelenül egy friss zenei élmény. Nardán ért, amikor a lakodalmas tömeget élő horvát zenével ajándékozta meg a fiatal pár. Igazából tamburazenekar volt, bár gitár és bőgő szerves része a kíséretnek.     
Zenéjük temperamentuma, dinamikája, hangulatteremtő képessége ragadott meg és sodort magával. Egy-két óráig biztos elhallgattam volna őket, miként korábban egy sváb esküvőn a sramlizenekart.
A zenei eszmefuttatásokkal az a baj, hogy szárazok, nem helyettesíthetik a zenei hangot. Továbbá az a baj, hogy a zenék meghallgatása időigényes. A mai FB-on böngészőknek pedig végképp nincs ahhoz türelmük, hogy percekre leragadjanak egy-egy darab meghallgatásánál. Pedig „tertium non datur”.
Az az igazság, hogy jó néhány tamburazenekart meghallgattam tegnap a youtube-on, s ideszerkesztettem a fellelhetőségüket.
 https://www.youtube.com/watch?v=3IKf_SkAcqI
https://www.youtube.com/watch?v=UhHMVrAQAFQ
Kiemelném közülük a Ki mit tud? 1977-es felvételét, amely a Vujicsics együttes fellépését jeleníti meg némi zsűri kommentárral a végén. Jó töltekezést!
https://www.youtube.com/watch?v=EJRuniR_2js
***
„Egy nap a szentmisén nagyszámú angyalt láttam leszállni és az oltár köré gyűlni, ahogy a papot figyelték. Az énekük olyan volt, hogy majd meghasadt a szívem a hallatán, a Menny is olyannak tűnt, mintha a Szent Áldozatot hallgatná. És mi szerencsétlen, vak teremtmények mennyire kevés szeretettel, kedvvel és tisztelettel veszünk részt a misén. Ó, ha Isten megnyitná a szemünket, milyen csodákat láthatnánk!” – idézem svédországi Szent Brigittát.
Véleménye kitűnő összhangban áll Bingeni Hildegard muzsikájával, hiszen ő nemcsak hallotta az éteri zenét, hanem le is írta, vissza is adta. Így némi elképzelésünk támadhat arról, hogy milyen a végtelen szépség, a határtalan nyitottság a tökéletességre.
Sokféle zenéje megtalálható a youtube-on.
Szívesen ajánlom őket.

Ma sem szabályos, sem különleges világnap nem volt.  
Ma velünk se történt semmi különös, hacsak az nem, hogy második napja pásztorolunk egy házinyulat, amit unokáink Hópihinek neveznek joggal, merthogy a piros szemétől eltekintve tényleg olyan fehér, mint a hópihe. Hópihe kényelmes lakában tesped, elnyúlik, miután önitatójából ivott, miután eleget rágcsálta a szénát, a salátaleveleket, a sárgarépa hulladékot, a sárgarépa zöldjét. Van neki illemhelye is, ott illetlenkedik, amikor a szükség úgy hozza.
Meg szoktam jegyezni, ha valami korábban nem történt velem-velünk (és nem a napi dátumra gondolok, mert még jó, hogy minden nap új). Nos, nyuszi még nem volt soha a lakásunkban legfeljebb ha csokiból, s az se sokáig, kivéve azt az esetet, ami velem esett meg az üzletközpontban húsvét után. Egy tálca csokinyuszi (tejbevonó massza), azaz hatvan darab hatvan forint volt (tehát darabja egy forint). Én vettem egy tálcával, aztán alig győztem megszabadulni tőle. Mivel feleség értésemre adta, hogy ez olyan hitvány csokiutánzat, amit valamirevaló szülő nem ad a gyermeke kezébe, feladtam azt a tervemet, hogy gyereknapon minden ismerős gyereknek adok egyet-egyet.  
Mi mást tehettem, ha nem akartam a szemétbe dobni, mint ami végül is történt. Hatvan napig a reggelim egy-egy megolvasztott nyusziból állt, amelyet zsemlére csorgatva ettem meg. Nem lett tőle semmi bajom, legalábbis nem tudok róla.
A nyuszi feldolgozásával is találkoztam egyszer. Vidéken egyik asszony megajándékozott egy nyuszival. Ám előtte meg kellett fosztania az életétől. Nem tartott sokáig. A hátsó lábait marokra fogta, s a lógó nyuszit tarkón ütötte. Azonnal kimúlt a nyuszi, amelyet kb. egy perc alatt kiforgatott a bundájából, s a belsőségeinek a rendezése után kezünkbe adta a nyúlhúst, amit immár vihettünk pecsenyének.    
A mai városi embertől távol áll, hogy állatok megölésével találkozzék. Anyám még vett élő tyúkot, amelynek meg kellett halnia, ha meg akartuk enni, márpedig meg akartuk. Orromban még a forró kopasztóvíz bűze, amely a tolltól való fosztás eszköze volt.
Böjte Csaba szokta emlegetni, hogy nagyapja hozott egy bárányt, és ráparancsolt, hogy a kisbárányt ölje meg. A gyermek Csaba megtette, ha nem is jó kedvéből. Az öregember így akarta megtanítani unokáját arra, hogy becsülje meg a húsételt, merthogy minden húsétel egy-egy állat életébe kerül.
Persze.
Élet és halál, táplálkozási lánc.
Állat és ember.
A növényevőt megeszi az állat.
A gilisztát a tyúk, a tyúkot az ember.
***
Zene. Legyen egy növényevő állat. Pl. a Mustang. Egyik kedvenc számom volt a hatvanas években és azóta is.   
https://www.youtube.com/watch?v=LzUTgbyRY0k
      

Nehéz érteni, hogy nem teljesítményeink a fontosak, hanem mi magunk.
Nehéz érteni, de fontos mégis, hogy nem annyira tennünk, mint inkább lennünk kell.
- Egy piaristával történt annak idején, hogy famulusa rendet rakott nála, és kihajigálta a tudós rendtársa mindenütt fellelhető cetligyűjteményét. Egy enciklopédia alapanyaga volt. A piarista fenéken billentette famulusát, amiért egy évtizedes munkáját vetette tűzbe.
- Halász Piusz szerzetest az ÁVO a velük való együttműködésre akarta rábírni. Hogy követelésüknek nyomatékot adjanak, megfenyegették, hogy hatalmas kézirat csomóit a szeme láttára vetik tűzbe, amennyiben vonakodna. S ő vonakodott. Szeme előtt vált a lángok martalékává életművének jelenetős hányada.      
- Balás Béla emeritus püspök maga végzett kézirataival, mielőtt idősek otthonába vonult.
- Az én anyagaim egy része csaknem odalett, amikor a freeblog befuccsolt. Majd a kb. tíz év anyaga sorsa akkor vált kétségessé, amikor számítógépem programjai összeomlottak. Jelenleg még megvannak az interneten, s saját gépemen.
Azért kerítettem ekkora feneket az előzményeknek, mert Newman bíboros breviáriumának a vége felé ezeket a sorokat olvasom:
„Minden, amit teszünk, ha van a továbbiakra időnk, vagy kevesebbre telik az időből, ha befejezett a munkánk vagy befejezetlen: kedves lesz, ha Érte tettük. Így nincs semmi ellentmondás benne: virrasztani és mégis dolgozni. Mert munkálkodhatunk anélkül, hogy szívünkkel munkánkon csüngenénk. Akkor vétkezünk, ha kezünk munkáját istenítjük, ha annyira szeretjük, hogy nem tudnánk elviselni megválásunkat tőle. Hitünknek a jele, ha el tudunk viselni sikertelenséget csalódottság nélkül.”    
Különösen is az utolsó két mondat az, amelyen dolgoznom kell, éppen az elöljáróban rögzített gondolatvázlatokkal összefüggésben.
- Jut eszembe, hogy Prohászka egyszer indexre került bizonyos tézisei miatt. A szentéletű ember megjegyezte, hogy nem igazán tartja fontosnak irományait. (Megjegyzem, hogy irományait a piarista Schütz Antal dolgozta fel, s szerkesztette huszonöt vaskos kötetbe.)
De ha már Prohászka. Egy levelezőlapra firkantotta fel azt a négy sort, amelyet Halmos László alkalmasnak talált arra, hogy motettává gyúrja.
Ha Nemeshegyi páternek minikatekizmusa négy kijelentésből állt (Van Isten, szeret az Isten, köztünk van az Isten, hazavár az Isten.), Prohászka Ottó hitvallása is meglehetősen tömör. A levlapra ezt írta: „Hiszek a Szent Szívben és szeretetében. Hiszek a lelkeknek szent közösségében, hiszek a szeretet végső győzelmében!”
***
Zene. Ha már így alakult, Halmos motettáját ajánlanám meghallgatásra. Ám nem találom a youtube-on. Nagyon szívem szerinti a kántor komponista. Európai hírűvé tették muzsikái, melyek hallatlanul szerény eszközökkel operálnak, mégis nagyszerűek mind, a kórusművei és miséi. Ha miséjét találom, abból rendelek egy részt.  

Tegnap eltemették a jezsuita rend egyik doyenjét, p. Nemeshegyi Pétert. Az eseményt a PC képernyőjén követtem. Sok minden kedves és igaz szó elhangzott a hosszú életet (97) megélt szerzetessel kapcsolatos élményekből. Nekem egy tőle többször is hallott „történetke” jut eszembe, amit Japánban élt meg egy ott szolgáló francia testvér társaságában. Az idős testvérrel folytatott beszélgetéséből Péter atya mosolyogva emelte ki a következőket. „Mondja csak, kedves testvér, aztán vágyakozik-e rá, hogy találkozzon az égiekkel, hisz már annyi mindent megélt itt a földön…” A testvér borocskával a kezében válaszolt, miközben pipáját is kivette a szájából: „Mit is mondjak? Hát nem túlságosan…” és visszadugta szájába a füstölgő pipát.
Feltételezésem szerint életerős maradt meglett korában is a testvér, s jól érezte itt magát.
Nem így az a tartományfőnök, akiről P. Babos mesélte a következőt.
94. születésnapján felköszöntötték az idős szerzetest rendtársai: Isten éltessen, pater!
Mire ő: Ti a barátaim vagytok. Hogy jut eszetekbe azt kérni Istentől, hogy még éljek? Alig várom, hogy lehunyjam a szememet.
P. Vértesaljai megemlítette, hogy 2004-ben az éjféli misén prédikáció közben elájult Péter atya, aki utóbb elpanaszolta neki, hogy nem sikerült… Mi nem sikerült? – kérdezett vissza pater V. Nem sikerült meghalni ezen az emlékezetes szép ünnepen. Olyannyira nem, hogy még 16 évet kellett rá várni. Nemeshegyi atya talán Prohászka püspök esetére gondolt, aki csakugyan a szószéken lett rosszul, s másnap szélütésben elhunyt.
Még megjegyzem, hogy igazán illő volt a Mozart-muzsika a gyászmisén, hiszen az elhunyt kedves zeneszerzője éppen ő volt. Bár az is igaz, hogy mint korábban már említettem, Péter atya egyik legkedveltebb Mozart-darabja a K 622. sz. Klarinétverseny második tétele volt, amely Isten megbocsátó irgalmas szeretetét képezi le a zene nyelvén.    
***
Bencze Ilona írja: A Budai Liberális Klub honlapján találtam a következőket.
„Amikor egy politikus ellenzékben van, kitűnően ért ahhoz, mit hogyan lehet megoldani. Amikor hatalmon van, kitűnően ért ahhoz, mit miért nem lehet megoldani. Magyarán, amikor tehetetlen, bebizonyítja nekünk, hogy a dolog milyen egyszerű, amikor mindenható, akkor pedig azt, hogy lehetetlen.”
Hozzáteszem, hogy a mondás politikusoktól függetlenül úgy hangzik, hogy nincsen lehetetlenség, csak tehetetlenség. Ha a politikusok ilyenek, akkor Mekk-mesterek, pancserek, szédelgők.
Az IBM nem foglalkozik a politikusok zavarba ejtő simliskedéseivel. A vállalat szlogenje ez volt: „A lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodákra öt percet várni kell.” 
Ezzel szemben a léhűtők jelszava: Hol a munka, hadd kerüljem!
Szégyen ez rájuk nézve.
***
Zene. Mivel már nemrég a Klarinétverseny idézett részét megosztottam, álljon itt most Mozart Requiemjéből a Lacrimosa-tétel. Vezényel C. Abbado.
https://www.youtube.com/watch?v=mhYCaQkbkyw

Mint említettem, jobb fülem eldugult, olyannyira, hogy semmit se hallottam. A fülészete két hét múlva kaptam időpontot. A patikában meg olajos lazító sprayt. Ötödik napja fújdogáltam már fülkagylómba, s naponta egyszer megpróbáltam vízsugárral kimosni. Így ma is.
Egyik fecskendőt töltöm vízzel a másik után.
De semmi.
Majd egy újabb adag víz mellé hozzágondoltam: Pio atya, segíts!
És siker koronázta testi-lelki erőfeszítésemet.
Mondhatod, ez azért van, mert jó szögben tartottam a pravazt.
Mondhatod. hogy elkeseredésemben erősebben nyomtam a vizet a fülembe.
Mondhatod, hogy segített a szent.
A tény az tény.
Jól hallok eddig néma fülemmel is. Hála neki, és hála Istennek!
Kicsit analóg Varga püspök történetével, aki elmesélte, hogy a patikában készült kenőccsel kenegették házi betegük felfekvését. A szokásos adagért jelentkeztek a patikában. A gyógyszerész átadás közben megjegyezte: Itt a kért kenőcs, bár alig ér valamit. Aki érte ment, kissé meglepve válaszolta:
De segít. Szép lesz tőle a beteg bőre. Amíg kenjük, imádkozunk, hogy tisztességgel hasson.
Mire a patikus: Ja, imával? Úgy már más.
***
Ma a hőség ellenére légkondimentes autónkba ültünk, s felkerestük az üzletközpontot ezért meg azért: részemről leginkább azért, mert megjelent a havi rejtvényújság.
Benne szakállas viccek, meg harmatgyengék. Egyetlen olyat találtam benne, amit érdemesnek ítélek arra, hogy megosszam. Így szól:
„Amikor megszülettem annyira meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam vagy másfél évig.”           
Ez az élet egyik vége. A másikról VD számol be blogjában. Lefotózta 85 éves úszótársát, akit a felesége kórházba vitt, ugyanis nem ismeri fel őt már a férje.
***
Amerikában élő barátom, „Vargánya”, ma fejkamerájával végigpásztázta, ahogy háromnegyed órát biciklizik a környékükön. „Vele tartottam”. De vele tartok a „free jig saw puzzle” szemrontó kirakós játékban is.
Rákaptam.
Ma mégse sikerült egyiket kirakni.
Nem is sikerülhetett, mert a jobb alsó szögletbe való szelvényre két jelentkező volt, egy földbarna, és egy virágos sárga-zöld. Nem lehet mindkettő a jobb alsó sarokban. Hagytam a csodába a kirakásra váró cicaképet.       
***
Zene. Mivel hallok, élmény a zenehallgatás is. Ma stílusosnak vélem a misztikus Bingeni Hildegard egyik vesperás szerzeményét megosztani. Az apáca látomásban kapta a zenéket, ő csak leírta és betanította őket társnőinek. Éteri a zene. Pentaton jellegű, de nem az. Spiritus Sanctus.
https://www.youtube.com/watch?v=LJEfyZSvg5c   

Amikor édesség elosztására került sor családunkban, a gyermekek között azonnal előjöttek a szemléletbeli különbségek. A nagyoknak több jár, mert nagyobb súlyuk folytán nagyobb csokoládészeletre van szükségük. Igazuk is volt a maguk szemszögéből. A kicsik is hallatták hangjukat. Nekünk még nőni kell, ezért nagyobb adagra van szükségünk, mint a nagyoknak. Igazuk is volt a saját aspektusukból tekintve. De érdekes módon elő se jött a kérdés, ha pl. paradicsomos káposztát kezdtek elosztani.
Az EU költségvetéséből a nyugatiak nagyobb szeletet kívánnak maguknak kiszakítani. Ez nem tetszik a kisebbeknek. Ők azt szeretnék, ha a felzárkóztatás szükségességének figyelembevételével osztanák el a jövedelmeket, s legalább arányos részt kapjanak a költségvetési pénzből. A nagyoknak igazuk van, ha másért nem, mert erősebbeknek látszanak. A kisebbeknek is igazuk van, mert nem szeretnék, ha az EU kettészakadna a lemaradtak és túlfejlődöttek mentén. De nem tolonganak akkor, ha a népek akaratának megfelelő intézkedések végrehajtásáról volna szó.     
***    
Ha egyszer felelősen kijelentik mérvadó tekintélyű szakemberek, hogy egyszer s mindenkorra vége a COVID-19 fertőzésveszélynek, akkor maszkabált kell rendezni. Mégpedig maszk-szépségversennyel tarkítva. Adódik, hogy
a legszebb három maszkot kell díjazni,
a legérdekesebbeket is,
a legfurcsábbakat,
a legnagyobbat,  
a legutolsó divat szerintit,
a legötletesebbet,
a legelterjedtebbet,
a legszínesebbet,
a legdrágábbat,
a legpozitívabb feliratút,
a használt ruhadarabokból egyénileg összeállított legszellemesebbet
a másnak álcázott legnívósabbat,
a legérdekesebb üzenet hordozóját…
a leghíresebb emberek leheletét őrzőket pedig árverezni.
A nem nyerőkből pedig egy hatalmas tábortüzet rakni, vagy máglyán megégetni valamennyit.
Hogy a tűz égesse meg mindet!
Illetve nem.
A fel nem használt kétmilliárdszázötvenkétmillióötszázhuszonkétezernégyszázötvenötöt egy tűzhányó kráterébe dobni.
***
Poénos zene illenék a mai poszthoz. Haydn Üstdobverés szimfóniája, vagy pl. a Van másik c. bohócszám, vagy – és ezt szánom ide – Rossini Macskaduett.
https://www.youtube.com/watch?v=029CJaSRAkw

Legkisebb unokánk nemrég múlt két éves. Intelligenciájáról árulkodik, hogy szókincsének kiegészítésére új szavakat teremt (gyerekszáj). Ma pl. a tévé képernyőjén megjelent egy pap, s Rita mutatja: „imabácsi”.
Szavak kreálása persze a felnőtteknek is sajátja, ha a körülmények úgy hozzák. Egy külföldi, ha szegényes is a magyar szókincse, megpróbálhatja kivágni magát valahogyan. Líbiai arab kérdezte tőlem: Jó (magyarul), or (angolul) nem jó (magyarul, a jó ellentétpárja)?
Jó, or nem jó.
Francia vejem szintén többször él az ellentétpárokból fakadó lehetőségekkel. Mivel nem tudta azt mondani, hogy ráér még a dolog, ezért azt mondta: nem mindjárt. Ha ügyesen forgatja a szavakat, jó részük megtakarítható az ellentétpárokkal való gazdálkodással.
Talán a legmaradandóbb megfogalmazása ez volt: „Nem tied katona” – mondta egy számítógépes játékkal összefüggésben, ezzel azt állítva, hogy „az én katonám”.
A meleg nem hideg,
a jóllakott nem éhes,
a lebarnult nem fehér,
a margarin nem vaj,
a fiú nem kislány,
a rossz nem jó,
a világos nem sötét. Stb. Stb.
***
Az idő múlása – idősödésem érzése ez – újabban felgyorsult. A legkacifántosabb dimenzió ez a matériához (így hát mozgáshoz) kötött kiterjedés. Egyirányú utca, amelyen mindnyájan menetelünk. Mit menetelünk? Szinte futunk kifulladásig.
Főiskolai némettanárunk elvárta, hogy egy valaki tízpercenként jelentse: „Tanár úr, a második tíz letelt.” És hiába jelentett bárki, neki mindenről eszébe jutott valami, el is mondta nekünk, s szétforgácsolódott az idő, amellyel tehát nem tudott gazdálkodni. Mivel most az első félév letelt, egy pillantást vetek arra, hogy mit mond Newman bíboros a (rövid és hosszú) életről:
Az élet mindig ígér, és sohasem teljesít. S ezért bármily hosszú legyen is, napjaink száma kevés és mostoha…
Túl kell élnie lelkünknek ezt az életet…
Ha egy kiváló személyiséget látunk holtan, bármily hosszan élt is, úgy képzeljük, hogy a szelleme sohasem jutott el a végcéljához…*
Ám a másik élet kilátása adja meg ennek az életnek a méltóságot és az értéket, amelyet a másik ígér, és így [egyszerre] nagy és kicsi az élet....
Időtől és tértől független halhatatlan szellemek vagyunk, és ez az élet csak olyan, mint egy színpad, amelyen játszunk egy ideig, ami csak arra elegendő, hogy próbatételünk legyen: Akarunk-e Istennek szolgálni, vagy sem.  
*(Bartók mondta: Tele kofferrel megyek el.)
Az örökkévalósághoz képest a két napot megért csecsemő élete és az aggastyánkort megérté  elhanyagolható különbség. Odaát valamiképpen kiesünk az időből. Éteriekké leszünk (ha eszünk, ha nem).
***
Zene. Egy 1876-ban keletkezett country-szám meséljen most az idő múlásáról.
Címe: The grandfather’s clock.
https://www.youtube.com/watch?v=su7IECXoKLg