Mickey webnaplója

Még négy nap, és reményeink szerint itt lesz a nagy találkozó az országban. Itt meg ott. Jönnek Franciaországból, és Mosonmagyaróvárról, Ráckevéről és Piliscsabáról. Azt hiszem az elközelgő néhány napra szundiba teszem blogomat, mert a gyerekeinkre és az övéikre kívánok koncentrálni.  
Úgy teszek, mint Karinthy, aki kínai verset írván ezt jegyezte le:
„Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami.”
Ennyire kategorikusan nem állítom, hogy egy bő hétre lefogom grafomániámat, de még az is megeshet. Mindenesetre nem forszírozom ötleteim megformálását, legfeljebb nagy ritkán.
***
Most bejött feleség, hogy valaki érdeklődik: Moré Balázs hol szerzetes? Mondom, karthauzi, ezért akárhol szerzetes, némaságban él, nagy csendben. Én úgy tudtam, hogy Szlovéniában van, mások szerint francia földön. Vele aligha beszélgethet akárki, viszont szép verset írt titkos életéről. Íme:
Moré Balázs:
Egyre csendesebben
Van egy másik világ, létezik,
a tenger alatt, a tenger fölött,
a zúgó hullámok mögött
egy másik világ rejtezik.

Aki ismeri, nem beszélhet róla,
mert ez a legnagyobb titok.
Takarjátok el arcotok,
ha mégis eljönne az óra…

Én láttam, és szemem elvakult
a nagy fénytől, amely ott ragyog!
Azóta néma és vak vagyok,
a kulcs a tengerbe hullt.

Ha tudnád, ha csak megsejtenéd,
hogy a felszín alatt mi rejtezik!
Van egy másik világ, létezik –
és egyre csendesebben int feléd.

(A pleterjei karthauzi kolostorból)
Zene: Mi más lehetne, mint egy csendes Debussy. La mer.
https://www.youtube.com/watch?v=FOCucJw7iT8

Így szólt akkor az Úr:
„A fejsze vajon kérkedik-e azzal szemben, aki vág vele?
Vagy nagyzol-e a fűrész azzal szemben, aki húzza azt?
Talán bizony a vessző suhogtatja-e azt, aki fölvette, és
a bot emeli-e az ember karját?”  (Iz 10,14-15)

…és ilyenekkel folytatódik napjainkban:
Nehogy már a kanál hajlítsa meg Uri Gellert!
...a fa másszon a majomra.
...az alom kaparja a malacot.
...a motor üljön az emberre.
a mézes csupor nyalja ki Micimackót!
a nyúl vigye a vadászpuskát!
a rőzse vigye az anyókát!
a befőtt tegye el a nagymamát!
a csík húzza a repülőt!
a farok csóválja a kutyát!
a ketrec rázza a majmot!
a vakolat verje le a kőművest!
a kémény szálljon a gólyára!
a fagyi visszanyaljon!
a lekvár főzze a nagymamát!
a morzsa vigye a hangyát!
a pompon lóbálja a sapkát!
a rács rázza a majmot!
a sonka köpje be a legyet!
a tészta gyúrja a nagymamát!
a kurzor mozgassa az egeret!
a só nyalja meg a vén kecskét!
a biztosíték verje ki a villanykörtét!
a sál kösse a nagymamát!
az ünnepi beszéd süljön bele a szónokba!
a gitt rágja a Pál utcai fiúkat!
az ige hirdesse a plébánost!
a zebra menjen át a gyalogoson!
a szar dongja körül a legyet!
a fejfájás mulassa el az aszpirint!
az áfa térítse vissza a vállalkozót!
a lócitrom szedegesse a verebet!
a léc verje le a magasugrót!
a tehén csapjon bele a villámba!
a szerelő üsse meg az áramot!
és így tovább, és így tovább…

Ha egy emberről folyton szuperlatívuszokban írnak, akkor az írás nem ösztönöz az illető követésére, mert ki merne vállalkozni a tökéletesség megvalósítására. Próbálkozunk ugyan, de nem gondolhatjuk, hogy el is érjük a tökéletességet ebben az életben. Ezért hiteles nekem az az anyag, amelynek a szerzője elismeri, hogy nem tökéletes. Attól még akár szent is lehet.
Az öröm imakönyve c. munkában lapozgatva a szerző, Mirjam nővér az utolsó oldalon írja a következőket: Ahová Avilai Szent Teréz eljutott, oda sokan eljuthatnak. „Lelkiatyám szeretett volna engem is ide elvezetni. Tanácsai talán neked is segítenek: … Fontos abbahagynom Márta állandó tevékenységét.  … Tanácsait nem tudtam mind megtartani. Talán te leszel Mária, aki az egyesülő ima kegyelmét megkapja. Szívből remélem, és imádkozom, hogy így legyen. A Márták is eljuthatnak az imádság magaslataira , ha …Máriával mennek Jézushoz….” Stb, stb.      
Ugyanaz más megfordításban, amikor a pap így prédikál vagy szövegezi mondandóját: Magamnak is mondom… - kifejezve, hogy ő sincs kivételezett helyzetben a tökéletesedés útját tekintve.
Még idézek a könyvből.
„Jézus annyira azonosítja magát az emberrel, hogyha ott lehetnénk ostorozásánál, vagy a főpapok ítéleténél egy géppuskával, hogy megvédjük, azt látnánk, hogy bárkire lövünk, mindig Jézust találjuk el. Bárkit megszólok, megbántok, a lövedék Jézust találja. Mintha lefegyvereznének, védtelen maradok. Ő fog megvédeni, hiszem. Legjobb lemondani a lövöldözésről, mert a lelkiismeret furdalása rosszabb.” (365. o.)
És még:
„Roncalli bíboros (később XXIII. János pápa) rendszeresen felkeresett egy eldugott 300 lelkes szlovén falut, ahol századokon át élték a Lélek adományait.
A XI. században éhínség fenyegette őket, amikor imáikra megjelent a hegyen egy csodaszép asszony, és megtanította őket, hogyan szólítsák meg a Szentlelket. Ezután elöntötte őket a Lélek adományaival, mint pl. a nyelveken szólás, prófétálás, egymás iránti szeretet. Azon a télen kevés kenyerük kitartott az aratásig. Imáik ereje olyan nagy volt, hogy sem börtönre, sem kórházra nem volt szükségük. A betegért az egész falu azonnal együtt imádkozott. A vasárnapi szentmisén mindnyájan Jézust ünnepelték. Utána közösen étkeztek és beszélgettek. Házaikban rendszeresen olvasták a Szentírást, és gyermekeiket is megtanították: hogyan éljenek a Szentlélek erejében. Hát ide látogatott Roncalli bíboros, az 1930-as években.” (265. o.)
Hát ilyesmikre kellene ma is fókuszálni töredezett és olyannyira megkísértett világunkban.
***
Zene. Gyermek-szimfónia. Szerzősége máig vita tárgya. Egyesek J. Haydn, mások L. Mozart zenéjének tartják. Mindenesetre könnyű és sármos muzsika. Megérti a kisgyerek is, ha kicsit odafigyel. 
https://www.youtube.com/watch?v=QaQDZ6xZyhE

1. Apám beteg feleségének gombócot gyártott. Amikor felesége húga (Anna) megérkezett, éppen beleragadt a vájlingba. Ám Anna megszabadította.
2. Anna pedig Mária halála után lett felesége apámnak. Sokszor ültem a konyhában, amikor készült a krumplis tészta, majd a kinyújtott tészta négyzeteibe egy-egy szilva (barack, lekvár, kis fahéj kis cukor) került, s a kézzel sodort gombócok bele a forró vízbe, hogy utóbb a morzsában is meghemperegjenek. Anyám kitűnő gombóckészítő volt.
3. Ha apai nagyanyánk (grószi) észrevette, hogy mi készül ebédre, bekopogtatott a szomszédból (szemben lakott velünk egy emeleten), és megjegyezte:  „Pankám, te olyan jó gombócokot szoksz főzni…, majnem aszondom, aggyál má néhányat (Sic!) … egy tányérkával…” (Mindig kapott.) 
4. A seregben Weiner honvéd (alias: Leó) egyik vicce: Tasziló, mondd, hány gombócot tudsz megenni éhgyomorra?
- Ötöt.
- Hehe, csak egyet. A többit nem éhgyomorra eszed.
5. Leó h. második vicce. Tasziló gombócot enne, de folyton kiugrik a tányérjából a csúszós étel. Mikor ötödjére is így jár, Arisztid megsajnálja: Felvagdossa gond nélkül az engedetlen gombócokat, odaadja barátjának: - Látod, semmiség ez egész.
Mire Tasziló: - Könnyű neked, én már kifárasztottam a gombócokat, azért nem ugráltak el neked.         
6. Egyszer 100 túrógombócot gyártott feleség, mert egy pályázat nyertese azt kapta. Pannonhalmán történt a díjkiosztás, s még Asztrik atya, az akkori apát is megkóstolta.
7. Ma is gombóc volt ebédünk egyik fogása. Nagyságra nézve ugyanolyan, mint amiket anyánk gyúrt, de az állaga. Ég és föld köztük a különbség. Anyáménak a nyomába se léphet. Az elomlott a szájunkban, ez a mirelite pedig szíjas, mint a szalonna. Azért hármat megettem a húszból.
8. A gyerekdalocska szövege: „Kiugrott a gombóc a fazékból, utána a molnár fazekastól…-stól, -stól, -stól, fazekastól.”  
9. Jut eszembe:  KILEEEEENC!?!?!?! … Még gombócból is sok.   
Zene: Ide akármilyen zene illik. Minden kottafej egy-egy gombóc. Legyen talán a Yesterday. A nóta története dióhéjban. P. McCartney feleségének duruzsolta a kitalált dallamra, hogy szeretné, ha palacsintát sütne. Amikor később előadta a nótát az együttesben, más szöveget tettek alá, és a dal hatalmas sikerszám lett.
https://www.youtube.com/watch?v=fCV9oqtwyVA

A zene most is megvan, a posztot utána lököm. Nem hanyagságból és nem hányaveti módon, csak hát tényleg előbb a zene volt meg. AÍ zenét Mozart írta, érett szerző korában. Olyan könnyed muzsika, azt hittem, a fiúcska Mozart szerzeménye. De nem. A 6 Ländler Köchel-jegyzék száma 606. Magamnak vissza kell mennem jó hatvan évet, hogy e zenével való élményszerű találkozásomról írhassak néhány mondatot. Amikor a KISZ égisze alatt a karmesternek készülő Oberfrank Géza körzeti zeneiskolásokból verbuválódott csapatával próbált, akkor hozta be egy alkalommal ezt a kamarazenét. A dolog érdekessége, hogy voltam 3. hegedűszólamban (Händel Messiás eleje), voltam szekund szólamban Haydn több vonós darabjában, Bach egyik Brandenburgi versenyében, és lettem prímhegedűs az első pult jobb oldalán. Utóbbi a Mozart-darab próbája során következett be. Lelkesen húztuk társaimmal a vonót. Bennünk meg is szólalt tisztességesen a német tánc-melódia. Hogy kifelé mi szólalhatott meg, nem tudom. Voltak darabok, amelyekkel kirukkoltunk közönség elé, s volt, amelyek valamiért kudarcra ítéltettek. Nyilvánosság előtt játszottuk Vivaldi A-moll hegedűversenyét, néhány Haydn darabot, Mozart (Haydn) Gyermekszimfóniáját, de a Messiásból a pastorale, a Brandenburgi verseny, s a Ländlerek sosem kerültek a közönség elé.
Lehet, hogy nem győztük Bach tempóját?  
Lehet, hogy nem tudtunk Mozartul hegedülni?
Ma már elég távolról tekintek vissza rájuk. Kissé homályba vesznek a részletek.
A zene tehát megvan.
***
Ma csendes napunk van.
Ráérek a rejtvényekkel bíbelődni, meg analógiákat keresni.
- Se ablak, se ajtó? – ámul el Pelikán et. a sztahanovista munkával készülő csőszház láttán.
- Se puszi, se pacsi? – kérdezte unokáitól anyósom, ha mulasztottak érkezéskor.
- Se papír, se g(g)em-kapocs? - kérdezte a bürokrata.
- Se nyuszi, se uncsi – állapítom meg magam, hiszen tegnap még itt legelgetett körünkben a tapsifüles, és az unokák is megjelentek érte apjukkal.
Jogos ma a hiányérzetem. Kénytelen vagyok az untig idézett kitalációmmal élni:
„Ezek sose jönnek!”
PS. A levélszekrényben sem találtunk semmit. (Késik a Nobel-díjam! - hogy szokott morgásomat idézzem.)  
https://www.youtube.com/watch?v=ofpLlTRYkAg

Engedtem a csábításnak, és vettem a FülesBagoly után egy másik szerkesztésű olasz módra készített rejtvényújságot. Hát ez most drágább, hát ez most a kemény dió felé hajlik. A Gyócsy Géza, Schmidt János szerzőpáros régi motorosok, akik meglehetősen magasra teszik a lécet. Más szerkesztési módot alkalmaznak az általam megszokotthoz képest.
Választóvonalaik megkeresése fáradságosabb, mert igen gyakran irányt váltanak, ezzel állandóan figyelemmegosztásra késztetve a fejtőt.
Nekem az is szokatlan, hogy a kitöltéshez apró betűkkel kell hozzálátni, mert kicsik a négyzetrácsok. Mivel továbbra sem vagyok hajlandó ceruzával és radírral dolgozni, elég érdekes képet mutat némelyik rejtvény, hiszen tollal piszkálom át a betűket, ha muszáj.
Meglepő az is, hogy a szófordulatok a meghatározásokhoz teljesen eltérőek az általam megszokottól. Igazából a szerzők észjárását kell megismernem ahhoz, hogy pontos megoldásokra leljek.
Még furcsább nekem az is, hogy nem utalnak a zárt betűkre.
Nem sorolják őket, noha vannak bőven ezekben a rejtvényekben is.
Mondom, hogy csaknem kemény dió jellegű feladványokkal operálnak.
Én meg hosszabban törhetem a fejem, mire egy-egy rejtvénnyel végzek.
A visszatérő kérdés persze most is ez: Nincs jobb dolgom? Nincs ennél fontosabb?
Biztos, hogy van. De olykor nem világos, hogy mi volna az.
Tegnap T. kérésemre készített rólam egy fotót. Az üzletközpontban üldögélek egy támlás széken egy napernyő árnyékában. Maszkom színe és a napernyő búrája (eddig bura volt a helyes, az új szabály szerint a búra a helyes) harmonizálnak. Megijedtem, szembesülve dagadtságommal.
Jó lesz fogynom.    
Jó lesz?
***
Zene. Ígértem Sosztakovics 2. keringőjét. Egyes vélemények szerint a maga nemében a legszebb. Talán. Mindenesetre szeretem hallgatni.
https://www.youtube.com/watch?v=3xbME5jVlG4

A nap tündöklő sugárzással indult, kánikulás fülledtséggel, hogy átadja helyét délután egy hidegfrontnak. A reggelhez illett egy nóta, a délutánhoz meg egy veszteségről szóló hír, elhunyt Dr. Eőry Ajándok, az egykori piarista diák. Fölöttem járt egy évvel. DR. EŐRY AJÁNDOK sok titulust kapott már: szegények orvosa, a magyar akupunktúra atyja, csodadoktor, hajléktalan mentő, a fokhagymás doki... (Budapest, 1946. május 3. ) Élt jó 74 évet. R. I. P.
Tanulmányai:
1964 piarista gimnáziumi érettségi,
1969 ELTE, mikrobiológia szak,
1974 ELTE, matematika szak,
1981 kandidátusi minősítés,
1996 SOTE, orvosi diploma,
2002 SOTE, háziorvosi szakvizsga.
***
Táncolni kell, Uram, a zene majd csak megjön hozzá. Ez az idézet gyakran eltalál, miként vannak olyan zenék is, amelyek szintén gyakran felbukkannak bennem vagy éppen a rádióban.
Így hát a zene körbevesz, sőt nem hagy békén.
Mert a zene nagyon szeretem műfaj.
Sokszor a napi zenekóstolómat azért állítom össze nehezen, mert ez is alkalmas volna, az is értékes volna, amannak meg a hangulata fogott meg.
Marad az, hogy sorba kell állniuk, mert egyszerre csak egy zenét kívánok megosztani.
Ma reggel a KatRádióban egy Zorán énekelte Presser-dal hangzott el: a Kóló. Azért választom ezt, mert megérint egyszerűségével, zeneiségével és szövegével is.
Jókedvű, szerethető, s azt ígéri, hogy az Isten is mosolyog, ha hallja, a szentekről nem is beszélve, akik beállnak egy táncra.
„Amikor a banda ezt a kólót játssza,
Mosolyog az Isten, közénk áll egy táncra
Akármilyen nyelven beszélnek a szentek.
Lehet, hogy a végén ők is beneveznek.”   
Hogyne fényesítené ki az ember napját derűjével, méltóságával. Az előbb említett zenetolulás áldozata legalább egy napig Sosztakovics második keringője. De hamarosan az is sorra kerül.
Ígérem.  https://www.youtube.com/watch?v=60kkMxudmXc

- „Ne csüggedj el, ha nem sikerül mindent úgy tenni, ahogyan szeretnéd. Gyakorold a jót, ne szegje kedvedet sem az unalom, sem a fáradtság. Célod legyen mindig előtted!” (Szent Pio) Unalom és fáradtság. Ahogy hasítom az éveket, hónapokat, napokat, ez is, az is utolér. Pio után szabadon: Na és? Nem számít! Én csak próbálkozom az életteli élettel. Ami pedig kevéssé sikerül, azt érdemes olybá venni, minta épp így akartam volna. (Lehet, hogy az ötletet az erőszakos kismalactól loptam, ami nagyot perecel a biciklijével, majd dacos-önérzetesen megjegyzi: Így szoktam leszállni!!! És közben szigorúan néz.)
- Kásler professzor bejelentette, hogy az Árpád-ház a szakvizsgálatok alapján legalább 4500 éves.
-Egy most olvasott kármelita kötetben ezeket találom: Illés próféta ugye tetemre hívta a Baál-papokat. Azok hétszázötvenen könyörögtek Baálhoz, hogy égi tüzét bocsássa áldozati állataikra. Persze sikertelenül. Illés így imádkozott: „Hallgass meg, Uram! Hogy ez a nép megismerje, hogy te vagy az Úr, és ismét megnyered szívüket.”    
A mai valóságunkban, felvilágosult individualista korunkban ugye mennyire aktuális a fohász: Hallgass meg, Uram, hogy ez a nép megismerje, hogy te vagy az Úr!
- És még mindig Illés, aki látomást kapott. „A felhőcskében az eljövendő Messiás Anyját ismerte fel, aki a lelkek szikkadt földjére bőven harmatozza az Üdvözítőt.” Minden cseppje ragyogott, jelképezve a megváltott lelkek szépségét – teszi hozzá Emmerick Katalin egy jóval későbbi korban látomása alapján.
Én meg azt teszem hozzá, hogy amikor P.csabán az alig felhőt fotóztam, ez az ószövetségi jelenet merült fel bennem. Megkeresem, és újra megmutatom.
***
- Jákob (kétsoros)
Égbe nyúló örök létra
Jákob vágyik öröklétre.
***
Nálunk van újra Hópihe nyuszi (Rita unoka szerint Hópipi), és jelentem, jól érzi magát. Kicsit neheztel az Auchanra, hogy nem engedik a szemétbe dobott karalábélevelet elhozni neki, de kényeztetésben így sem szenved hiányt. A kötelező széna mellé kap káposztalevelet, sárgarépa zöldjét és karalábé levelet is. Amikor dinnyét ettünk, majd kiugrott a ketrecéből, annyira vonzotta a dinnye illata. De csak a héja érdekli. Ez így nekünk is megfelel.
***
Zene. Legyen most egy „könnyű” https://www.youtube.com/watch?v=pUytvxsZdHo

Tizenegy éve, 2009. június 29-én már foglalkoztam blogomban ezzel az ambroziánus himnusszal, amely úgy látszik, máig sem hagy békén.
A szöveget Sík Sándor ültette magyarra, elsősorban a cserkészek használatára szánva, őket megcélozva. A himnuszt valaki egykor Ambrus szellemében írta latinul. Itt reggeli imaként vált közismertté. Mutatom:
Ragyogva fénylik már a nap
Az Úrhoz szálljon énekünk,
Hogy minden ártót űzzön el,
Járjon ma mindenütt velünk.

Nyelvünket fogja fékre ma
ne szóljon rút perek szava
szemünket védőn óvja meg
a hívságot ne lássa meg.

Lakjék szívünkben tisztaság,
Távozzék minden dőreség
A testnek dölyfét törje meg
Étel s italban hősi fék.

Hogy majd a nap ha távozott,
S az óra újra éjt hozott,
Lemondásunk szent éneke
Legyen az Úr dicsérete.

Dicsérjük az örök Atyát,
Dicsérjük egyszülött Fiát,
S a Szentlelket, vigasztalót
Most és örök időkön át.

Ha nem a piarista költő, Sík Sándor ültette volna át magyarra, nekiugranék, hogy pozitív tartalommal töltsem meg a sorokat. De így aggályaim vannak, méltatlannak vélve magam egy alapos tartalmi változtatásra. Viszont biztos vagyok benne, hogy Lackfi János könnyedén megbirkózna a feladattal. Hátha megbiztatja valaki a jeles költőt a himnusz újragondolására.
Mi a bajom a himnusszal? Az nem lehet kifogás, hogy „fentebb nem”-ben íródott, hiszen nem akárkihez szól. Ám hogy lehet nekimenni egy új napnak úgy, hogy tele van a rossztól való szorongással, s mintegy a siralomvölgye baljóslatú árnyékaira figyel, tőle retteg, kéri a tőlük való isteni mentést.  Itt van mindjárt az első strófában a „minden ártó” valami, amit Isten űzzön messzire. Aztán ilyenek sorjáznak benne: Nyelvünket fogja fékre, szemünket védőn óvja meg, hogy a „hívság”-ot ne lássa meg. Távozzék a „dőreség” ,a testnek „dölyfét” törje meg, Étel, italban hősi fék, a nap távozott, éji lemondásunk. Csupa spleen, csupa letargia, csupa homályos árnyék. Elhiszem Ambrus igazát, törekvésének tisztaságát, mégis úgy vélem, hogy Isten az új nappal új lehetőségeknek nyit teret, és ez sokkal pozitívabb, mint az erkölcsi kudarcokkal való szélmalomharc emlegetése. Jószerével a közönséges halandó nem is tud mit kezdeni a dőreséggel, a dölyffel, s talán a hívsággal se ebben a formában.
Úgy vélem, hogy ma más mozgatókra van szükségünk lelkünk felemeléséhez.  
***
Zene. Illene ide Viadana motettája, de bőven örömteli Halmos L., Minden földek Istent dicsérjétek c. darabja is. Legyen akkor az. https://www.youtube.com/watch?v=jeRgPG0vuxk

Minden fiatal és vén közös ősöktől jővén, valamiképpen rokonságban áll a többiekkel. Ha nem is „testvér lészen minden ember”, de máris rokon.  
Mai posztomban a Végidő kérdéseivel foglalkozom. Egymásra hajaz itt a belgrádi randalírozás, Freund Tamás gondolkozása és J. Ratzinger, az emeritus XVI. Benedek pápa, de még a vírushelyzet alakulása is.
- Freund Tamás agykutató gondolataival megágyazok a pápa gondolatának: „Érdemes elgondolkozni azon, hogy ha közvetlenül az ősrobbanás után az öt fizikai állandó nem úgy van beállítva, ahogy, hanem mondjuk a gravitációs állandó néhány milliárdnyival kisebb vagy nagyobb, akkor az univerzum szétspriccel vagy visszazuhan önmagába. Ha pedig az atommagok belső kölcsönhatási állandója néhány milliomoddal kisebb vagy nagyobb, csak hidrogén- vagy héliumatomok keletkeznek. Csak ezzel a precízen beállított konstanssal jöhetett létre a többi atom, köztük a szén, s a rá épülő szerves élet. Aki elhiszi, hogy ez mind véletlen, annak a hite erősebb, mint az enyém.”
- A testvér lészen gondolatához J. Ratzingert idézem (in: Végidő): „Minden ember önmagában és önmagán kívül is létezik, és ami az egyénben történik, az kihat az egész emberiségre, s a mi az emberiséggel történik, az az emberrel is történik. Krisztus teste ezért azt jelenti, hogy minden ember egyetlen szervezet, és ezért az egész sorsa minden egyén sorsa is egyben. Jóllehet az életről való döntése a halálban saját földi ténykedésének lezárultával együtt áll fenn, ennyiben tehát már most ítéletre jut és betölti sorsát. Ám végső helyét csak akkor lehet majd meghatározni, amikor felépült az egész szervezet, amikor minden történelem szenvedésének és tetteinek a végére ért. Az egész egybegyűjtése olyan cselekedet, ami vele magával is történik, ezért csak a végítélet ítéli bele az egyént az egészbe, s jelöli ki igazi helyét, amelyre csupán ebben az egészben tehet szert.”  
Olyasféleképpen képzelhetjük el az emberiséget, mint a termeszvárat. Reszortokkal, együttműködéssel, kapcsolatrendszerrel, persze többek vagyunk náluk mi, magára reflektálni képes élőlények: emberek.
- Mit csinál az ember? Egy része épít, más része rombol. A képlet persze nem tiszta, mert az ember ilyen is, meg olyan is. Nézzük, hogy mit ír J. Ratzinger a témáról:
„Az Antikrisztus lerombolja az ordót [rend] és confusiót [zavar] vált ki.” (209. o.)
Elég, ha az arab tavaszra gondolunk vagy az ukrán forradalomra, avagy a tegnapi belgrádi zavargásra (puccskísérletre?). Mindenütt a gerjesztett káosz az arc nélküli háttérhatalomtól szervezve.
- Mi történik napjainkban? Az, hogy a koronavírus tizedeli a világ összlakosságát. A maszkabálnak egyszer vége szakad. Az emberek leveszik álarcukat, és megmutatkoznak a maguk valójában. Ez legkésőbb a halálukban valósul meg (vírus ide, vírus oda). Megint az emeritus pápát idézem: „Meghaláskor az ember kilép a leplezetlen valóságba és igazságba. Ekkor azt a helyet foglalja el, amely az igazság szerint megilleti. Az élet álarcosjátékai, a pozíciók és fikciók mögé menekülés véget ér. Az álarcok elvesztése maga az ítélet.” (i. m. 209. o.)  
De úgy illik, hogy vidámabb vizekre evezzek a poszt végén: Visszakanyarodok Freund Tamáshoz, aki kijelenti:
„Az egyik legjobb gyógyszer a bor. Majdnem mindenre használ.”
Egészségünkre!
***
Zene. Ide illene az örömóda, de már megosztottam. Legyen fenségessége folytán most az Aida bevonulási induló   https://www.youtube.com/watch?v=EfoDnP72BIc