Mickey webnaplója

Az ember akkor tesz legjobbat mindenki másnak, ha a tőle telhető legtartalmasabb gondolatokat osztja meg környezetével. Erre Doráti Antal hívta fel a figyelmemet, önéletrajzi regényének (Egy élet muzsikája) mindjárt az elején általánosságban megjegyzi:
„Nem fontos, mennyit adunk embertársainknak, ha mindent odaadunk, ami bennünk van. Amit nyújtunk, annak érvényességét, értékét nem a mennyisége, hanem a teljessége határozza meg.” Azt hiszem, hogy e szavaknak hitelességéhez nem fér kétség. 
Majd kicsit később a kinti magyarokról szóló szentenciákkal is megörvendeztet. Megint őt idézem:
„A Hollywoodi filmproducer irodájának a falán lógó nagybetűs felírás: »NEM ELÉG MAGYARNAK LENNI, KÉZIRATOT IS KÉRÜNK.” (Hogy megváltozott azóta a világ. Nem elég magyarnak lenni, és még kéziratot leadni sem elég, mostanság a nyomdaköltségeket is az írónak illik letenni az asztalra. Ez akadályozott meg elsősorban abban, hogy könyvem jelenjen meg, mert nem értettem vele egyet.)
Folytatom DA-t:
„A magyar olyan valaki, aki egy másik ember mögött lép be a forgóajtóba, de előtte jön ki.”
És még:   
„A magyar mindennapi imáját így fogalmazta meg a külföld:
»Uram, add meg, hogy megengedhessem magamnak úgy élni, mint ahogy élek«.”
És akkor még nem is említi a kinti tudósokról szóló meghatározást, miszerint köztük élnek a marslakók, a magyarok. Továbbá: Ha az atomtudósok értekezletet hívnak össze a hivatalos nyelv a magyar lehet.
Itt ezt a felsorolást abbahagyom, azzal, hogy nagyon az elején tartok a zenész visszaemlékezéseinek. Alighanem még meg fogom idézni, mert súlya van mondandójának.
***
Most azonban VD. egyik legsajátosabb-humorosabb megállapítását hozom ide:  
„Micsoda csacsiság, hogy az ellenséget le kell lőni. Meg kell kérni, üljön modellt. Munka közben megismerjük. Ő is megnyugszik azalatt.”
Szerintem látszatnaivitása kicsit a tévesen Marie Antoinette-nek tulajdonított legendás mondatra hajaz. Miszerint: „Nincs a népnek kenyere? Egyenek kalácsot!”
Persze, persze.
***
A végére hagytam saját csodálkozásomat afölött, hogy még nem alakult meg a pandémia rosszvoltából az ASTRA-ZENEKAR.
Mire várnak a muzsikusok?

A hatvanas évek elején lett a családban először magnetofon, egy Mambó-magnó. A maga kilenc és fél kilós súlyával tekintélyes darabnak számított Mechanikus kezelőkarokkal és zöld varázsszemmel rendelkezett. A monstrumnak olajszaga volt, s a beépített rádiólámpák garantálták, hogy átmelegedjen a jószág. Két tüskéjére kerültek a tárcsák, az egyikről a másikra tekeredett lassan a magnószalag, s az elhangzó műsorszámok egymásutánján nem lehetett változtatni. Legfeljebb úgy, hogy mellette állva gyors tekerési üzemmódban próbáltunk kihagyni ezt-azt. Ennek a következtében általában minden számot végighallgattunk, akár a kedvencünk volt, akár nem.
Utóbb évekig, évtizedekig az elhangzás sorrendjében szólaltak meg a számok belső hallásunkban, s ezeket a műsorokat képesek voltunk előhívni, felidézni magunkban bármikor. A zeneszámokhoz úgy jutottunk, hogy vinillemezekről másoltuk át őket átjátszókábellel a magnótekercsre, amit megörökítésre méltónak ítéltünk.
Az így elkészült szalagot évekig hallgattuk.
A sokszoros lejátszás arra volt jó, hogy a slágerek valamiképpen teljes terjedelmükkel beépüljenek memóriánkba. Nemcsak a négysoros dallamok, hanem mind komplett módon égtek be emlékezetünkbe. Innen van, hogy a számok, darabok cifráira is emlékezve voltunk képesek megjeleníteni a régi nótákat.
Ma ez nem teljesen így van.
Nincs se szalagos, se kazettás magnó, nincs kötelező elhangzási sorrend. A CD-ről azt a számot válogathatom ki, amelyik különösebben tetszik, anélkül hogy a többit meghallgatnám. Ugyanígy, ha a Youtube-on zenét keresek, többnyire egyesével kell bepötyögnöm a keresett zene címét. Igaz, hogy vannak már teljes albumok is. Általában mégis az előző módszerrel kerítem elő a virtuális térből az általam kívánt zeneszámot.
Tehát a technikából következő memorizálási mód véste belém azokat a zenéket, amelyeket jobbára harmóniástul együtt képes vagyok reprodukálni a magam módján a házi billentyűs Yamahán.
Persze segít a szolmizációs készség is az eligazodásban, s ezért nem lehetek elég hálás Kodálynak, aki az ötvenes években széltében elterjesztette zeneelméleti módszerét.  
Ma ez a szisztéma töredékében van csak jelen, amit nagyon sajnálok.    
Szerettem a szolfézsórákat.
***
A végére egy „skót” vicc:
Ketten mennek, beszélgetnek. Egyszer csak az egyik a társához fordul:
- Te adsz egy cigit?
- Adnék szívesen, de a másik kabátomban felejtettem a cigarettámat.
- Nem baj! Akkor rágyújtok az enyémből.

Voltam a kardiológusnál. Azt mondta, hogy a szívem már régi, mert már nem a régi. Azt is mondta, hogy a sztetoszkópja azt súgja, lábon elhordtam valamikor a koronavírus fertőzést, és ez nem tegnap volt. Most a gyengeséget jogosan érzem, mert ez szövődménye. Kontroll egy fél év múlva, laborvizsgálati lelettel megpakolva. Örül, hogy lefogytam, de még ugyanennyit kellene lassan leadnom. Próbálkozom. Ez se volt könnyű, az se lesz.
A vérnyomásomat rendben tartják a gyógyszerek.  Mindkét érték a normál tartományon belüli. További javasolt jóságok: citromfűtea és napi min. 500-as magnézium. Előbbi az idegrendszerünknek, utóbbi a szívizmainknak tesz jót.
Csoda, hogy egyáltalán még élek.      
Tudom, vigyáznom kell magamra. Bár, tudnám, hogy azt hogy kell.
***
Ami a múlt heti ritmuszavaromat okozta, az nagyon sokaknál előfordult. Oka a szélsőségesen szeszélyes időjárás.  A frontok egymásnak adják a kilincset.   
Ma pl. fáztam, aztán majd megsültem, aztán fáztam, mert kint melegebb volt, mint a lakásban, aztán… és ez így megy napok óta, pedig nincs váltólázam.
Itt abba is hagyom.
Pihenek.

Csak a vers végét idézem:
„Neked hoztunk virágot, mert ma van anyák napja.”
Igen ez az a nap. 
Hozzánk is jöttek a fiatalok, és hoztak virágot is.
Tulipánt is, és cserepest is.
De a még jobb, hogy hozták magukat, a két generációt.
Mielőtt megérkeztek, nagy sütés-főzés indult. Próbáltam segíteni a magam módján, de nem igazán lehetett. Kérdezem a feleséget: Vágjak fel fát, hozzak fel szenet? Ő meg néz rám. Az elektromos főzőlap s a sütő sem igényli ezeket, de még a mikrosütő se. Talán épp azért kérdeztem, amit...
Valamivel mégis tudtam segíteni.
Tegnap pillanatragasztóval rögzítettem egy elektromos aprító sérült tengelyét. Hogy a javítás meddig tart, fogalmam sincs. Mindenesetre a céklát és a sárgarépát ma apróra szecskázta.
Aztán visszavonultam a rejtvényújság feladványaihoz.
Lehet múlatni a megfejtésekkel az időt. (Merthogy csak délben érkeztek azok, akiket vártunk.)
Nagyon megörültem jövetelüknek. Kicsit visszafiatalodtam társaságukban.
Csak néztem őket, s annyira lekötötte figyelmemet eredendően meghatározó vidámságuk, hogy teljes ittlétük alatt elfeledkeztem róla, hogy fotókat készítsek mosolygós arcukról.
Remélem, hogy ők is jól érezték magukat.
A május elejei paradicsomleveses és tojásosgaluskás menü mindenkinek ízlett.
A fiatalok aztán körülnéztek a környéken is, hiszen évekig hozzánk közelségben laktak.
A vendégségnek az vetett véget, hogy a szülők a gyerekekkel fagyizni mentek. Mi itthon maradtunk, és bőséges munkát adtunk a mosogatógépnek.
***
A nap viccei:
A fiú találkozik az erdőben a tündérrel:
- Mivel épp jó kedvem van, teljesítem két kívánságodat!
- Csak kettőt? Legyen már három, mindig annyi szokott lenni!
- Oké, legyen három. Mi a másik kettő?
***
Nyuszika bemegy a henteshez.
- Szia, malacfüled van?
- Igen, van.
- Marhanyakad van?
- Az is van.
- És csirkelábad van?
- Hogyne volna.
- Hát akkor te baromi ronda lehetsz!!!
(Elnézést, hogy ezt is idevettem. talán azért nem rossz, ha az ember elképzeli az abszurdot.)
 

Az a jó a folyóiratokban, hogy minduntalan talál az embert benne megszívlelendő új gondolatokat.
Az a rossz a folyóiratokban, hogy a jó gondolatokért sok közömböst, már ismertet, közhelyeket el kell olvasni.
Kezdem a rosszal.
Arra gondolok, hogy egy folyóirat, ha ad magára valamit, akkor cikkeiben csak úgy röpködnek az ilyenek: diskurzus, narratíva, konnotáció, kérügma, konfrontáció, paradigma, és röpködnek a kötelező körök ilyen nevek felcsillantásával: Husserl, Sellye, Habermas, Pilinszky, s ha már ő, akkor azonnal Simone Weil, Küng, Jung, Tolsztoj, Sztaniszlavszkij stb, stb.
Folytatom a jóval.
Azt olvasom egy kezembe került 2018-as Vigilia-számban, hogy mit is írt többek között Szent Ágoston:
-„Rossz idők járnak, nehéz idők járnak – mondják az emberek. Éljünk jól, és jobb idők jönnek. Az idők mi vagyunk: amilyenek vagyunk, olyanok az idők is.” Miközben elfogadom igazát, hadd kajánkodjak: Bezzeg az én időmben!   :)
Egy másik cikk a Jézus-imát idézi, Úr Jézus, Krisztus, Isten Fiam, könyörülj rajtam, bűnösön!  Utal az Énekek énekére, amely Jézus nevét így fogalmazza: Neved, mint kiömlött olaj.
A könyörülj szó az orosz eredetiben pomiluj, amelynek jelentéstartalma kb.: ölelj körül kedves, szerető jóságoddal!             
Ugyanebben a cikkben találom kedves Futó Károly papbácsi (†) értékes gondolatát: „Tulajdonképpen minek aggódjunk? A jó Isten útjait úgysem tudjuk kiszámítani. Úgyis mindent túlélünk. Ezért élhetnénk higgadtan, nyugodtan.” Nos, igen. Ehhez el kell fogadnunk azt, hogy a halálban Isten egyik zsebéből áttesz a másikba.
***
Hogyan keletkeztek bennem ezek az észrevételek? – kérdezhetné valaki.
Úgy, hogy átlapoztam a folyóiratszámot, és megragadott benne egy mondat: „Zircen tanítottam.” Mondom, ez érdekes. Voltam már Zircen. Próbáltam a sebtében pörgetett oldalakat visszanézni, de nem találtam meg ezt a mondatot. Erre elkezdtem olvasni a cikkeket. Naná, hogy meglett a 450. lapon.
***
Holnap anyák napja (nálunk Magyarországon). Saját szülém 21 év óta a temetőben nyugszik.
Ma szép fotókat készítettem a templom kertjében.
Ezeket kínálom az anyáknak ez alkalomból Donászy Magda verse helyett.
A FB.ra rakom őket.  

„Egyik este Churchill és felesége elhatározták, hogy sétálnak egyet Londonban. Ahogy az utcán haladtak, egyszer egy utcaseprő lépett oda hozzájuk, de nem a miniszterelnököt szólította meg, hanem a feleségét. Clementine és az utcaseprő pár percig jókedvűen beszélgettek. Távozóban Churchill kíváncsian érdeklődött, hogy miről esett szó kettejük között. A nő azt felelte, hogy ebbe a férfiba volt szerelmes fiatal lány korában. Erre Churchill:
– Látod, drágám! Milyen jól tetted, hogy nem hozzá mentél feleségül, hiszen most egy utcaseprő lenne a férjed.
Clementine szigorúan Churchillre nézett, majd így válaszolt.
– Nem, édesem. Ha hozzá mentem volna feleségül, akkor belőle lett volna miniszterelnök!”
Ezt a poént vajon hány politikussal kapcsolatban adták el(ő) idáig?
***
Ha azért iszol, hogy felejts, akkor előre rendezd a számládat!
Érdekes felirat.
Szerintem a vendéglős ismeri a szamárka viccet, miszerint jobb az Alzheimer-kór, mint a Parkinson-kór, ugyanis jobb elfelejteni a sör kifizetését, mint kilötyögtetni a drága nedűt.
***  
Egy brit papot letartóztattak, mert azt állította, hogy Isten az embert férfinek és nőnek teremtette. Perbe kívánják fogni, és fogást keresnek rajta. Rajta? Az egész zsidó-keresztény kultúrán, tanításon, vallási tételeken.
O tempora o mores! – kiáltott fel Cicero, akit száműztek később, s még később megszűnt a Római Birodalom is.
A mienk is meg fog szűnni az egyre zavarosabb idők letisztulása során.
***
Egy hete még tél volt.
Tegnap már tavasz lett,
ma meg hétágra süt a nyári nap.
Holnap meg már május elseje.  
***
Cinke(?) csipog a nyitott ablakom túlsó oldalán. Szavamra azt csipogja, hogy szerelem, szerelem, szerelem... X-szer.

Most nem a koronavírus újabb hulláma robbant be, hanem a tavasz. Azok a fák, amelyek eddig visszatartották magukat, ripsz-ropsz most kipattantak.
A nyárfa első vattacsomójával ma találkoztam először.
Az eget is sűrűbben karistolják a légifolyosón közlekedő repülőgépek.
A rét tele van pitypanggal meg százszorszéppel.
Kb. 20 fok van, és kellemesen süt a nap.
Elsétáltam a postára. Szuszogok. Még 12 kilótól meg kellene szabadulnom.
Bár nem garancia semmire.
Lehet, hogy a jó egy évvel ezelőtt a rajtunk, mindkettőnkön kitört kemény influenza COVID-19 volt? Nem tudjuk. A védőoltásokon mindenesetre túl vagyunk.
Az A-vércsoporthoz tartozók tüdejét keményebben támadja a virnyák.
A dagikat is.
Koromnál fogva is előfordulhat a szuszogás, de
a hosszas bezártság folytán is adódhat ez.
Már a szívem se a régi,
mert a szívem elég régi.
Vagy amit tetszik akarni. 
***
Fűtenek még.
Aztán nappal a nap fűt,
aztán a nap távozik,
aztán átmenetileg hűvösség támad,
aztán megint fűtenek.
***
Lesem a postaládát, hátha megjött a FülesBagoly. De nem. Így hát nincs vicc se.
Lesem, de nem a rejtvényújság jött meg, hanem egy megrendelt serpenyő, és egy periodikusan megjelenő valaki, aki a közös költségeket szedi össze.
***
E-mail a házi orvosnak, hogy tegye felhőbe a soron következő adag gyógyszerreceptet.
Gyors válasz: Föltettem.    
Két évvel ezelőtt nem értettem volna, ha valaki az iménti felhőt emlegette volna. Az infóbőség korát éljük, hiszen minden magyar patika le tudja hívni a nekem szánt pirulák sorát.

 

   

Az idő úgy viselkedik, mint a hanghullámok?
Tudvalevő, hogy a hanghullámok a levegő sűrűsödése és ritkulása révén keletkeznek.
Nemde így viselkedik az idő is?  
De.
Vegyünk egy ritkulást mutató valamit. Elég arra gondolni, hogy az immár több mint egy éve tartó bezártság a programok beszűküléséhez vezetett. Az élmények megritkultak, az idő nem akar múlni, várunk és várunk, s csak nagyon lassan alakul valami reményteli esemény.
Vagy elég arra gondolni, hogy a fiatalokkal való találkozás sokkal ritkább, mint ahogyan azt a hozzájuk való vonzódásunk diktálná. Avagy tévednék? (Ezek sose jönnek!)
Ami pedig a sűrűsödést illeti, számos ilyen is akad.
Nemrég fotóztam utoljára azt jelenséget, hogy a hajnaltól sütő nap az északi fekvésű hálószobába és a konyhánkba küldi első sugarait. Április harmadik harmadától kezdve tör be ide a fény, és egyre inkább, egészen a nyár végéig.    
Nemrég váltottam ki negyedévre szóló receptjeimet, s most megint előtte állok a folyamatnak. Nemrég járt le a kocsim műszakija, és már megint vihetem vizsgáztatni.
Nemrég fetrengtek a vadgesztenyefák alatt a hátukon a májusi cserebogarak, s ma már megint találkoztam velük.
Nemrég mutatta be fiam egyetemi szaktársát, akivel házasságot kötött, s íme, négy gyermekük van.
Nemrég kötöttünk mi is házasságot, s jövőre, ha Isten is úgy akarja, aranylakodalmunk lesz.
Nemrég még azt gondoltam, hogy bizonytalan vagyok benne, vajon megérem-e az ezredfordulót, s most ugye 2021-et írunk.
Nemrég hetven éves voltam, most meg már hetvenöt.
Nemrég még nemrég volt, most meg már most van. (smile)

 

A közelmúltban említette a kérdést, mi volt előbb a tyúk vagy a tojás. A gordiuszi csomót az adja, hogy a tyúk feltételezi a tojást, a tojás feltételezi a tyúkot, mindkettő pedig feltételezi Istent.
A példa eljátszható minden állattal, sőt az emberrel is. Mi volt előbb a magzat, vagy aki kihordta? Esetükben ugyancsak a feltételezésnél kötünk ki. De elmélázhatunk azon is, amin már Radnóti Miklós is elmélázott, hogy Ádámnak nem volt köldöke, mert nem anyától született. Ha ez igaz volna, akkor gyerekei és az összes utóda mutáns, mégpedig nagyon is az. Honnan lett Évának a magzatjait tápláló köldökzsinórja? Persze ezeket csak a Bibliát betű szerint értelmezők kérdezhetik. Azonban a kérdés akkor is a levegőben lóg, ha az evolúció hívei vagyunk.  
***
Ma reggel misére indultunk. Mondom feleségnek lefelé menet a lépcsőházban, miközben lerohantam a lépcsőn: Régen így le tudtam robogni az emeletről, ma meg már nem megy. Nevette, s hozzátette, hogy régen felfelé is képesek voltunk rohanni. Régen… Régen olvastam Grätzer József SICC. c. munkáját, s benne ilyeneket: Adorján, hármat ugrik a létrán. Mi meg azon versenyeztünk, hogy ki tud magasabbról leugrani, s fordítva, ki tud több lépcsőnyit felugrani. Mára csak az emlék maradt.  
Emlékszem, amikor udvaroltam, s feljártam a Marek J. utca harmadik emeletére, sokszor eszemben volt, hogy most megy a dolog, de mi lesz később a rokonlátogatásokkal, amikor megöregszem? Nem lett semmi. Azaz egyszer már igen korpulens koromban megreccsent alattam a körgang egy részén a beton. Attól kezdve a másik irányban tettem meg az ajtajukig az utat. Majd eladták a lakást. ez oldotta meg problémámat. Mára már ennek is csak az emléke maradt.
***
Ha le kell térdelnem, érzem, hogy testem milyen nehéz. Csakúgy, mint Villon akasztott embere. Fogynom kell további 10-12 kilót. Talán megy egy nagy lélegzetvétel után. Reggel egy karéj kenyérkét ettem meg. Nem kapkodom el, de eltökélt vagyok.
Eltökéltégem újra gyerekkoromat hozza vissza. Ha sakkoztunk és én vesztésre álltam, nemritkán megfenyegettem ellenfelemet: Mostantól kezdve kaszabolok! Ám kijelentésem elég röhejesnek hathatott, hiszen nemigen maradt bábum, amivel kaszabolhattam volna.