Mickey webnaplója

Legkisebb unokánk nemrég múlt két éves. Intelligenciájáról árulkodik, hogy szókincsének kiegészítésére új szavakat teremt (gyerekszáj). Ma pl. a tévé képernyőjén megjelent egy pap, s Rita mutatja: „imabácsi”.
Szavak kreálása persze a felnőtteknek is sajátja, ha a körülmények úgy hozzák. Egy külföldi, ha szegényes is a magyar szókincse, megpróbálhatja kivágni magát valahogyan. Líbiai arab kérdezte tőlem: Jó (magyarul), or (angolul) nem jó (magyarul, a jó ellentétpárja)?
Jó, or nem jó.
Francia vejem szintén többször él az ellentétpárokból fakadó lehetőségekkel. Mivel nem tudta azt mondani, hogy ráér még a dolog, ezért azt mondta: nem mindjárt. Ha ügyesen forgatja a szavakat, jó részük megtakarítható az ellentétpárokkal való gazdálkodással.
Talán a legmaradandóbb megfogalmazása ez volt: „Nem tied katona” – mondta egy számítógépes játékkal összefüggésben, ezzel azt állítva, hogy „az én katonám”.
A meleg nem hideg,
a jóllakott nem éhes,
a lebarnult nem fehér,
a margarin nem vaj,
a fiú nem kislány,
a rossz nem jó,
a világos nem sötét. Stb. Stb.
***
Az idő múlása – idősödésem érzése ez – újabban felgyorsult. A legkacifántosabb dimenzió ez a matériához (így hát mozgáshoz) kötött kiterjedés. Egyirányú utca, amelyen mindnyájan menetelünk. Mit menetelünk? Szinte futunk kifulladásig.
Főiskolai némettanárunk elvárta, hogy egy valaki tízpercenként jelentse: „Tanár úr, a második tíz letelt.” És hiába jelentett bárki, neki mindenről eszébe jutott valami, el is mondta nekünk, s szétforgácsolódott az idő, amellyel tehát nem tudott gazdálkodni. Mivel most az első félév letelt, egy pillantást vetek arra, hogy mit mond Newman bíboros a (rövid és hosszú) életről:
Az élet mindig ígér, és sohasem teljesít. S ezért bármily hosszú legyen is, napjaink száma kevés és mostoha…
Túl kell élnie lelkünknek ezt az életet…
Ha egy kiváló személyiséget látunk holtan, bármily hosszan élt is, úgy képzeljük, hogy a szelleme sohasem jutott el a végcéljához…*
Ám a másik élet kilátása adja meg ennek az életnek a méltóságot és az értéket, amelyet a másik ígér, és így [egyszerre] nagy és kicsi az élet....
Időtől és tértől független halhatatlan szellemek vagyunk, és ez az élet csak olyan, mint egy színpad, amelyen játszunk egy ideig, ami csak arra elegendő, hogy próbatételünk legyen: Akarunk-e Istennek szolgálni, vagy sem.  
*(Bartók mondta: Tele kofferrel megyek el.)
Az örökkévalósághoz képest a két napot megért csecsemő élete és az aggastyánkort megérté  elhanyagolható különbség. Odaát valamiképpen kiesünk az időből. Éteriekké leszünk (ha eszünk, ha nem).
***
Zene. Egy 1876-ban keletkezett country-szám meséljen most az idő múlásáról.
Címe: The grandfather’s clock.
https://www.youtube.com/watch?v=su7IECXoKLg

Az 1984 meglehetősen érdekes dátum. Lehet, hogy már el is múlt az az év, amikor a kezembe került Orwell szörnyű jövőt sugalló regénye (címét onnan kapta, hogy 1948-ban készült, s a szerző két számot felcserélt), amelyben a világ egy despota birodalomból áll, ahol az újbeszél (vö. politikailag korrekt) nyelv a kötelező, ahol a szeretet minisztériumának nevezik azt a helyet, ahol kínzásokkal történik az emberek agyának átprogramozása, a gyilkosságot is alkalmazva, ha úgy adódik. Ahol a hazugság világdivat, ahol a képmutatás a hétköznapok sajátja. Ahol a propaganda szólamaira cserélik le az igaz értékeket.
Mivel az USA-ban polgárháborús hangulatot gerjesztettek azok, aki úgy vélik, hogy elemi érdekük a népirtás, csak fogyjanak a fegyverek, a politikai elemzők is attól tartanak, hogy ha nem sikerül visszazárni a szellemet a palackba, akkor a kialakított káosz elsöpri az USA nevű birodalmat, hogy ki tudja, minek adja át a helyét.
Tegnap egy tévéelőadás során találkoztam Faludy György versével. A költő, aki megjárta a recski tábor szörnyűségét (kőfejtés embertelen körülmények között), s akinek sikerült Amerikába szöknie, odakint írta prófétai hangvételű szonettjét.
Alapigazságot írt le: Ha nincs Isten, akkor nincsenek abszolút, mindenkire kötelező érvényű törvények. Akkor az igaz, amit annak tartok, s addig az, ameddig akarom. Akkor az ököljog érvényesül, akkor nincs úti célom, csak lődörgök a nihilben.
Azt írja: „…féltem, hogy más is rá jön. Nyakunkon a kés”. Eltelt a versírás óta harminchat év, és félelme beigazolódott. Más is rájött, hogy ha önmaga az istene, akkor nincsen gát, nincsen erkölcs: káosz van.
Íme a vers:
Régtől sejtettem ezt
Régtől sejtettem ezt és folyton féltem,
hogy más is rá jön. Nyakunkon a kés:
mert ha igaz és nincs Isten az égben,
úgy erkölcs sincs, sem igazságtevés.

se jó, se rossz, se út, se cél, se rendszer,
csak káosz, ahol minden egyre megy
és mentől többet tud, lát, ért az ember,
az élet annál értelmetlenebb:

rémálom két irgalmatlan setétség
között. Még jó, hogy a vers meg a szépség
tébolya kerget. Másnak csak a pénzvágy

s a kéj jutott. Olyiknak ennyi se.
Kihúzták a festő alól a létrát:
kapaszkodjék, mester, a pemzlibe.
                             (1984. Toronto, Faludy György)
A mi életünk ennél pozitívabb. 1984-ben megszületik negyedik gyermekünk, aki azóta felnőtt, megházasodott, és immár szép gyermekeik vannak.
Mi optimista módon nézünk a jövőbe. Hisszük, hogy a jó végül legyőzi a rosszat. A mi igaz prófétánk, az istenember Jézus kijelentette, hogy egyházán a pokol kapui sem vesznek erőt. Ledönthetnek szobrokat, lerombolhatnak templomokat, fikázhatják az egyházat, ölhetik hittestvéreinket. Nincs igazuk, és vesztésre vannak ítélve.
A világ Istené, s nem azért adta rendelkezésünkre, hogy tönkre tegyük, és egymás idegeire menjünk. Nem hiszem, (de ki se lehet teljesen zárni), hogy ez a harc lesz a végső, de ha mégis, egészen más kimenetelű lesz, mint amire egyesek spekulálnak.
A birodalmak sorsa a saját istenítésükbe való belebukás. A mai felállásban ugyanez borítékolható.
Hol erősebben, hol gyengébben, de egész életemben hallottam, amint a döglődő sárkány csapkod a farkával, jóllehet már végképp el van ítélve.
Az internacionálé helyett a Christus vincit a befutó. És még kockázata sincs, csak ki kell várni.
***
Zene: Beethoven: Az Úr dicsérete, motettta 
https://www.youtube.com/watch?v=Kzqqky9fCJE

Bizonyos, hogy nincs a képzőművészetben legszebb kép, legjobb perspektíva-ábrázolás. Bizonyos, hogy nincs legszebb szobor, legkomfortosabb épület, legszebb virág, legkedvesebb állat, legjobb ember. Csak szebbnél szebb képek szobrok és épületek vannak, csak tökéletesnél tökéletesebb növények és állatok, kedvünkre való ember és így tovább.
Ugyanígy nincs legjobb zene sem, hanem vannak jobbnál jobb muzsikák.
Kodálynak a meghatározása tetszett ez ügyben: A zene nem könnyű meg komoly, hanem jó meg rossz zene.  Ő a jazzt nem tartotta megfelelő műfajnak. Az én zenei mindent evésem még lazábban tartja a gyeplőt. Nekem a nyugati világ jazz muzsikái s beatzenéi is tetszettek, lázba hoztak.
Presley dalai közül sok,
the Shadow’s,
the Beatles,  
MJQ (Modern Jazz Quartet),
DBQ (Dave Brubeck Quartet),
Jazz Messengers, s hosszan sorolhatnám őket, hogy még ki mindenki tetszett. De mivel nem illik fárasztani a nagyérdeműt, elárulom, hogy nem akarom zenéikkel elárasztani a FB-ot. Csak egyet választottam mára közülük.   
Nem mert a legjobb, hanem azért, mert emlékezetesen jó, és félévszázados messzeségből is a fülemben duruzsol karakán dallamvilága.
Ami személyes élményemet illeti, vissza kell mennem a hatvanas évek elejére.
Zuglói bérházunk 1938-ban épült spórolós vékony falakkal. A szomszédban egy fiatal pár lakott, akiknek csakúgy mint nekünk, volt egy szalagos magnójuk. Áthallatszottak azok a nóták, amelyeket ők döngettek a fal túlsó oldalán. Nem zavart minket, s remélem, a mi magnóhallgatásunk sem őket. Hanem egyszer mégis átmentünk hozzájuk, mert egy nagyon kedvünkre való gitárszámot tett a masinára. Ismertük, de nem tudtuk, hogy mi az.
Az akkori technika lehetővé tette, hogy két magnó egymás között kommunikáljon, s amit az egyik lejátszott, azt a másik képes volt felvenni. Csak átjátszó zsinór kellett hozzá. Így került sor arra, hogy átvettük tőlük azt a számot, amelyet a youtube jóvoltából most megosztok mindenkivel:
Duane Eddy, Peter Gunn c. zenéje ez.
https://www.youtube.com/watch?v=296wS9ome4M

Három élmény kavarog bennem. Amikor Medjugorjéban voltunk 1991-ben. A tábori kaja. A hársfa.
1991-ben voltam a délszláv kegyhelyen. Ott mellénk csapódott egy fekete habitusú apácajelölt(?), aki rettenetesen óvott bennünket a gonosz befolyásától. Azt ajánlotta, hogy kapaszkodjunk össze kézfogással. Prófétált is a közeli világvégéről, meg arról, hogy II. János Pál Magyarországból még hazatér Rómába, de nem éri meg a 2000-t. Nem így lett (túlélte 2005-ig), mint ahogy az sem, hogy utána jön az utolsó gonosz pápa. Mert hát az se úgy lett. Az angyalarcú, nagy tudású, szerethető pápa, XVI. Benedek jött, s azóta még egy újabb. Rosszul érintettek a szavai, és jól esett két lábbal a földön maradnom. Valakinek a padon hagyott gitárját felkaptam, s azt hiszem, Illés-számokat kezdtem játszani rajta. 
Az elmúlt időszakban sok, gitáros, Máriát dicsérő szám keletkezett. Közülük egy olasz szövegű dallam lopta be szívembe magát.  Megosztom. Egyszerű és kedves. 
https://www.youtube.com/watch?v=5QhUjV52Xe0
***
Táborok a hatvanas években.
A táborok kibillentenek megszokott biztos körülményeidből, és talán emiatt van, hogy a közös kaják jelentenek némi biztos kapaszkodót. Szokott mozdulatokkal kanalazgatjuk a főtt ételt, és jól esik a túrák előtt-alatt-után a falat kenyér a rávalókkal. A konyhások mindig találnak maguknak segítséget, mert az éhes szájaknak megnyugtató látni, hogy ma sem fogunk éhen veszni.
***
Az erkélyen üldögélve erős hársillat csapja meg orromat. Persze, a Római tér környékén sok hársfa virágzik éppen. Na de ennyire átható illatot hozna hozzánk a szél? Mondom Tücsinek. Mire ő: A réten az erkélytől számított második fa hársfa. Annak az illatát érzed.
S tényleg.
Adódik a zene.
Schubert a Hársfa, Der Lindenbaum.
https://www.youtube.com/watch?v=r5IAciFh_T4

Van, amikor először a soron következő zene képződik meg bennem. Pl. ma is.
Az úgy kezdődött, hogy jobb fülem bedugult. Olyannyira, hogy felkerestem a szakorvosi rendelőt. Ott első meglepetésként ért, hogy a maszkhasználaton és a kötelező fertőtlenítést követően kezemet be kellett dugnom egy igazmondó készülékbe, ami zöldet jelzett, így eljuthattam a betegelőjegyzés ablakáig. Ott előadtam, hogy fél fülemre nem hallok, ezért kérek egy átöblítést.
Itt ért a második meglepetés. Közölték velem, hogy péntek délután nincs fülészeti szakrendelés. Időpontot tudnak adni. Ma június 26.-a van. Július 9-re kaptam időpontot. Hogy addig életminőségemmel mi lesz, arra nem tudtak értelmesen válaszolni.
A szomszéd patikában vettem hát cerumen-lazító sprayt. (Tücsi épp a előbb látta a tévében, hogy ez milyen kitűnő fajta szer, /Akus Tone, lengyel/). Most remélem, hogy tényleg lazítja, s már egy valahonnan szerzett fecskendővel ki tudom mosni a fülemet.
Vagy várok két hetet.
Vagy elmegyek egy magánrendelőbe, és a saját pénztárcámat megkönnyítve kimosatom a fülemet.
A kutyafáját,
az iskoláját,
irgum-burgum, lópatkó,
hogy a nehézség essen valamibe,
hogy az a kacskaringós fityegő…
hogy a mennykő ne csapjon mellé… (de minek ne csapjon mellé?)
Velem ez még soha…
Mindegy.
Eddig is kissé nagyot hallottam, most meg még nagyobbat. Reménykedem a gyors megoldásban.
Eme szerény bevezető után közlöm, hogy egyéb bántódásom ma nem esett.
Szedem a vízhajtót, mert megvastagodott a térdem és attól lefelé.
Ma még egy darázsba se léptem bele.
Igaz hogy hajnalban egy asztalomon végig dzsambázó pókkal végeztem.
Nincs bajom a pókokkal, de mi lakunk itt. A pókok, s mindenféle egyéb rovarok a mezei poloskát és a harlekin-katicabogarat is beleértve, maradjanak a szúnyogháló túlsó felén.
***
Visszatérve a poszt elejére. Zene.
Van egy komponista, L. van Beethoven. Van neki kilenc szimfóniája és egy félbehagyott. A III.-tól kezdve hallászavarral küszködött, végül a teljes süketség lett az osztályrésze. Kicsit vele érezve, vele átmenetileg sorsközösséget vállalva most a Sors-szimfónia főtételének a megszólaltatásával adózom a mester emlékének. Egyébként is szeretem a zenéjét.  Csak ízelítő, mai szóval demo.
 https://www.youtube.com/watch?v=9aDEq3u5huA

Váli Deske írja honlapján:
05:23 vekker
           fél liter Lipton tea három háztartási keksszel
05:40-06:40 ima, másodnaponként mise is,
           kocogás uszodáig, 1200 méter
           közben rózsafüzér a keresztgyerekekért
07:05 Lukács uszoda 1990-óta, 1200 méter
08:40   reggeli: müzli lekvárral
              (Kata, gondolom, váltogatja),
              Népszabadság, e-mailek,
              blog: VÁLINEWS, 2000-től
10:30   kb. festés
13:25   ételhordóval diákmenzára, 40 éve
14:00   telefon ki, pizsama, alvás, 40 éve
16:30   csipketea, honlap, és egyebek / tévé vagy 20 éve nem,
               ezt az újat bekapcsolni se tudom
18:40   vekker, közös Mária-ima 2002-óta,
               vacsora útközben a hűtőszekrénytől a műteremig
21:40   szájzuhany, ágyban két Zelk vers
22:00   villanyoltás / bizony gyakran 22:15
Erik Satie igen különös francia zeneszerző volt. Nagyon szerette az esernyőket, amikből több mint 100 db volt otthonában. Ám ez semmi az étkezési szokásaihoz képest!
7:18-kor kelt ki az ágyából,
12:11-kor kezdett hozzá az ebédhez,
19:16-kor kellett vacsoráját felszolgálni neki és
22:37-kor került ágyba.
Ha bárki azt hinné, ezt nem lehet fokozni, az téved!
Ugyanis kizárólag azokat az ételeket ette meg, amik fehér színűek.
Például tojásfehérje, só, cukor, kókusz, rizs.
Schneider úr a Hippolyt a lakáj c. filmben a lakáj kérdésére, hogy 28 fokos legyen-e a fürdővíz, azt válaszolja: „Ebbül is egy kicsit, abbul is egy kicsit.”
„A szupéhoz nem hajlandó frakkot felvenni, s megígéri, hogy a hagymát is hagymával eszi: sok fokhagymával.” 
Engem így alakított a napirend
3,30 kelés esetleges, de zömmel. Kávé, ima, ha kész a posztom, megosztás, zene is és fotók.
4,30 után valamikor vissza az ágyba.
6,30-6,45 újra kelés reggeli kávé, reggelizés és reggeli gyógyszerek bevétele.
5.00 Mise. szükség szerint bevásárlás
kb. 10 újabb kávé. (Mindig egy kanál nescafé)
Kb. 12.00 ebéd
Kb. 13.00 újabb kávé
17.00 vacsora
18.30 esti gyógyszerek, másnapi dózis, összeállítása 
22-22.45 ágyba roskadás
23.00 Vatikáni rádió magyar adásának a meghallgatása
Mindent összevéve semmi küli, semmi különcködés. Napjaimat olvasással, rejtvényfejtéssel töltöm, ha alkalmam adódik rá, fotózok,  szükség szerint leviszem a szemetet, szombaton szívózok. Porszívózok.
***
Éjjel azt álmodtam, hogy műteni visznek. Jó volt felébredni.
***
Akkor zene: Satie.
https://www.youtube.com/watch?v=Dz7MWWj-twc

Piliscsabán a gyerekeknél szeretek mezítláb sétálgatni a kertben a füvön. Tegnap is ez történt. Beleléptem közben egy méhecskébe. Fájhattam neki, mert fullánkot döfött a talpamba. Utána ott őrjöngött a fű között. Véget vetettem a szenvedésének, de az enyémnek nem. Először hagymát kaptam rá fájdalomcsillapítóul, majd hogy ez nem vált be (darazsakhoz kell) ecetes vattát. Fél órán belül csillapodott a szúrás helye, majd teljesen el is múlt. Kaptam még Kalcium-pezsgőt is. Kellemesen citromízű volt. M. szerint semmilyen jó hatása nincs. Placebo.  Ha van, ha nincs, felejtettem a méhszúrást. Mondtam is, hogy unom a méheket, délután darázsba akarok lépni. A telken hatalmas cseresznyefa – érésben.
Felnyúlsz és eszed.
Tálban mosva találod. Eszed.
Délben gyümölcslevessel indítunk.
Hihetetlen bőségben adja gyümölcsét ez a fa.
Persze volt is rá kereslet mindnyájunk részéről.
Este vízhajtót szedtem be, és megjött a hatása.
Lefogyott valamelyest a lábam, nem feszül a bőröm. Hála Istennek!
Á. unoka a legyeket hajtotta, mert utálja őket.
R. a lepkéket űzte, mert L.-t idegesítik.
Valami baj van a rovarokkal? Vagy velünk?
***
A tegnapi napon szépséges felhők úsztak át Piliscsaba egén. Egész nap fotóztam őket. Elképzelhető, hogy bele lehet bolondulni a felhők felvételébe? Mindig mások, mindig szépek, gyakran előfordulnak az égen. Na és? – mondhatná valaki.
Éppen azért fotótémám, mondanám én.
Éppen azért felesleges, mondhatja bárki. hiszen közönségesek, mint egy kavics.
Még nem tudom, hogy ma tegyek-e fel belőlük, vagy mindenki unja már.
A fr. o.-i Sens-ban albumot lapozgattam. A címe: Nuages volt. S az egész különféle felhők fotóiból állt.         
***
Zene. Legyen ma Vivaldi Négy évszakból a nyár részlete, tekintve, hogy már tegnap is jó meleg volt, de mára közel harminc fokot várunk.  https://www.youtube.com/watch?v=VGqdX-PCc5g

Kolumbusz szobrait ledöntik Amerikában, Leninét és Marxét felavatják Németországban. A kapitalizmus ellen lázadnak, ami téves út, s helyette kommunista eszmék mellett ágálnak, ami még rosszabb volt, ha lehet. Mindez alig érdekelne, de előttünk az unokáink, akiknek jobb világot álmodnánk, s mintha egyáltalán nem az valósulna meg, hanem a bajkeverők zavarosban halászó, káoszt gerjesztő őrültségei. Nem véletlenül szoktam az égiekhez fordulni: „Az ellent kösse meg kezed, népünket hogy ne rontsa meg.”
Hát ne rontsa meg!     
Olyan világban élünk, amikor a hírek töredékét lehet csak a gyerekeknek elmondani, mert nem volnának képesek személyiségkárosodás nélkül befogadni. Olyan világban élünk, ahol az elénk tárt filmek kis töredéke való a gyermekeknek, mert szellemük-lelkük károsodna tőlük.
Márpedig írva van, ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.
Én szóltam.
***
Mivel hallásom károsodott, deklarálnom kellene enyéim előtt, hogy aki azt akarja, hogy értsem, amit mondani kíván nekem, az jól artikuláltan hangosan közölje velem, mert különben csak úgy teszek, mintha érteném. (A látszat fenntartása lehetséges egészen addig, mígnem azt kérdezik tőlem: nagypapa, hány óra van, s mire én az válaszolom, hogy igen.)
Sajnos, egyre kevesebbet hallok, mert egyre inkább nagyot hallok.
Sajnos, már nem vagyok a régi, mert már igencsak régi vagyok.
Ez persze nem rendkívüli valami, ha nehéz is tudomásul venni, hogy az ember ötven felett megette kenyere javát. De az tény, hogy az élet alkonyán nem könnyebb az élet, mint a delén, legalábbis bizonyos vonatkozásokban nem az. Egyebekben van, ami könnyebb.
A szerzetesek között töltött idő megismertetett az idősödés problémáival. Mivel általában 10-20 évvel idősebbek voltak nálam, jól megfigyelhettem hétköznapjaikat. Egyikük hetven éves korában az orvosnál járt, és három féléről panaszkodott neki. Az orvos annyit válaszolt: emlékezzen rá vissza nyolcvan éves korában, hogy milyen jó dolga volt, amikor még csak háromféle gonddal küszködött.
Hát igen. Én most hetvennégy vagyok.
Mindenesetre vannak kellemes oldalai is az öregedésnek.
Humorral tekintünk saját nyavalyáinkra.  
Ingyen utazunk a tömegközlekedési eszközökön.
Nincs sok időhöz kötött kötelességünk, stb.
Mint ismeretes: Nagy kort megérni nem érdem… de teljesítmény.
S mi törekszünk teljesíteni.
Zene. Nino Rota: 8 és fél.
https://www.youtube.com/watch?v=CJcnbdNSupg

Ülök az erkélyen és várom a virradatot, amely természetesen óramű pontossággal el is jön. Kezdenek elválni az ég színei a föld színeitől, az ég megszürkül (helyenként felhős), ill. megkékül, a gáztorony villanyórája bekapcsol, hogy reggel meg kikapcsoljon. A kert és a rét zöldje egyre nyilvánvalóbbá válik, s ami eddig csak sejlett, most teljes valóságában megmutatkozik, az orromtól három méterre cikázik fel-alá egy denevér, amely nem nagyobb, mint egy jókora lepke. Tudom, hogy kiáltozik, miközben ide-oda csapkodva rója légi útját, mégis teljes némaságban teszi a dolgát. Ultrahang az ő frekvenciája. (Szerencsére csak én látom, Levi nem, aki a lepkét is utálja, mert kiszámíthatatlan a mozgása.)
A bőregérről bevillan az a fiatalkori történet, amit HF-nek mesélt denevérológus barátja indiai útjáról. Megérkezett Bombay-be. Igen, akkor még így hívták, nem Mumbay-nek. Megérkezvén felkereste a téren ácsorgó riksakulikat, s megszólította az elsőt: Vinné-e a szállodába őt magát és a kofferjeit. Ám az tagadólag rázta meg a fejét. A hasára mutatott, jelezvén, hogy ma már evett, s mutatott maga mögé társaira, akiknek még aznap üres volt a gyomruk. Vegye az úr igénybe azoknak a szolgáltatásait. Meglepte a kutatót a kuli szociális érzékenysége.
Visszatérve a hajnalhoz – a denevér után a feketerigó tér magához, szerelmes nótákat trillázva, majd a galambok, cinkék, verebek, s ki tudja mifélék. A természet ébredezik. A gázgyári óra számlapja újra sötét. Kezd reggel lenni.
Még arra gondolok, hogy az itt lévő unokáknak este nem kellett mesélni. Önellátók lettek bizonyos fokig. Mind elfoglalta magát az este. „Kockultak.” A szót tőlük tanultam. Mind a kütyüjével szórakozott. Egyébként nyitottak a párbeszédre. Nem biztos, hogy elsősorban az érdekli őket, hogy mi volt akkor régen, de szívesen beszámolnak saját életük epizódjairól, ha odafigyelünk rájuk.
Elindult közöttünk az információcsere.
Azt hiszem, H. Fonda a főszereplője egy filmnek, amelyben a tóparti házába fogadja lánya élettársának kiskamasz fiát, hogy a fiatal felnőttek magukban lehessenek valamiféle utazáson. Emlékezetes, ahogy kialakul közöttük a párbeszéd a két emberöltőnyi életkorkülönbség ellenére, és közös cselekedetekbe, élményekbe torkollik. Az én mozgékonyságom már nem olyan, mint az ismert színészé, de mégis, mintha az ő szerepe kísértene itt, most.
Azon kapom magamat, hogy próbálom az ő derűjét, humorát, kapcsolatteremtő készségét utánozni.
***
Zene. Legyen egy Illés-szám, mert aktualitása van: Újra itt van.
https://www.youtube.com/watch?v=mBPfJMkugV0
                    

Olvasom a MN cikkét, mely megemlékezik a szerzetesrendek 70 évvel ez előtti betiltásáról, a szerzetesek, apácák szétkergetéséről, vegzálásáról, ellehetetlenítésükről.  Ezzel kapcsolatban egy anekdotát közöl, amely az előzményekkel együtt így hangzik: „Ötvenhat után több szerzetes és apáca kapott állást Budapest Főváros Állat- és Növénykertjében. Közéjük tartozott a szombathelyi ferences rendházból Gyöngyösre deportált Kiss Konrád is, aki a majomházban lett állatgondozó. Néhány apáca a madárházban kapott hasonló megbízatást. Egy korabeli anekdota szerint hatalmas botrány tört ki, amikor valamelyik vezető politikus látogatása során a csimpánzok széles mozdulatokkal keresztet vetettek magukra, a papagájok pedig rázendítettek a miatyánkra…” Hogy megtörtént-e, nem-e, nem tudom. De hogy megtörténhetett, az biztos. NB. A fiatalokkal foglalkozó, gyöngyösi Kis Szaléz ferencesnek nem volt ilyen tűrhető sorsa, őt az ÁVO megölte a börtönben. 
***
Gyerekkoromra visszatekintve eszembe villan egy szépséges fiatal apáca, Angéla nővér volt a neve, és egy darabig grószi (apai nagyanyám) albérlője volt. Szépen rajzolt, és hozzánk gyerekekhez igen kedvesen viszonyult. Nem tudtam meg, hogy mi lett a sorsa, egyszer csak továbbállt.
***  
Valamikor – Augner Szilárd idején – a meteorológusok megfigyelték, hogy a frontok három napig tartanak. Átvonulnak az országon, aztán beáll az általuk ideszállított időjárás. Most nem így van. A frontok csaknem szakadatlanul váltják egymást. A szél hosszabb idő óta nem áll el, egyre szállítja a felhőket, az esőt. A nap hol kisüt, hol hatalmas cellák takarják. Már túl vagyunk a nyári leghosszabb nappalt adó 21-én, s eddig nem volt kánikula. Nem is hiányzik, bár most van a szezonja.
Létszámunk átmenetileg három fővel megszaporodott: unokáink ismerkednek nagyszüleik mindennapjaival.
Eszmét cserélünk.
***
Óbuda az a hely, ahol a fű közül számos növényfaj kidugja fejét. Ezek egy része bizonyára védett. Bár védelmükről nem igazán gondoskodik senki. Avagy ha jön a fűnyíró ember, vajon kikerüli-e a védett növényeket? Aligha. De ha letépné, és rajta fognák, aligha úszná meg bírság nélkül.
***
Egyszer már lehetne a zene az egyházra oly jellemző gregorián is. A 8., De angelis-misére gondoltam. https://www.youtube.com/watch?v=I4iPrf8R06c