Mickey webnaplója

Mióta számítógépem van, sokféle képernyőképpel találkoztam egy töltőtollat ábrázolótól kezdve a mostaniig. Volt olyan is, amelyre írni lehetett. Pl. Jó reggelt, Gyorgyovich úr, meg hasonlót. A mostani változat egy kék fényes ablakkeret, amely jobb felől érkező fényt továbbít balra. A gépház nem ajánlja fel, hogy a képernyő ábráját szöveggel egészítsem ki, ezért ide írom, mire jutottam a monitorra bámulva: „Keletről jön a fény!” Mert ugye
Előttem van észak,
hátam mögött dél,
balra a nap lenyugszik,
jobbra pedig kél.  
***
Itt a hétvége. A lazítás ideje. Ehhez kívánok néhány kapott szamárságot ideidézni.
- Ki terít meg az állatóvodában? – A napos csibe.
- Ki lehet a mosómedve eszményi társa? – A teknősbéka.
- Miért rossz a tetűnek? – Mert egy hajszálon múlik az élete.
- Miért nem tévednek az állatok? – Mert tévedni emberi dolog.
- Hogy nevezik a vízen járó matrózt? – Tengerészgyalogos.
- Mi az: Kicsi fekete, és nem bírja el a kaszát? – A halál fia.
- Mi lesz, ha elütnek egy matematikust? – Már nem számít.
- …és ha összeütközik két busz? – Két rombusz lesz belőlük.
- Melyik a legnépszerűbb téli sportág? – A hosszútávfűtés.
- Hogy hívják a zöldbe öltözött papot? – Környezetbarát.
- Miről lehet megismerni az internetes kalózokat? – Webhely van az arcukon.
S végül
- Melyik a legveszélyesebb hely a világon? – Az ágy, hisz ott hal meg a lakosság 80%-a.
Ezt már ismerem, hiszen – mint tudjuk – Heine is matracsírban halt meg.
Kerülöm is az ágyat, amennyire lehet. Ma például hajnali négykor kiugrottam belőle.  

Szeretem a szellemi játékokat, a
rejtvényeket, a
fejtörőket, a
kvízkérdéseket, a
nyelvi játékokat magát a
nyelvünk játékosságát, a
keresztrejtvényeket stb.
Ugyanígy szeretem azt a kihívást is, mely próbára teszi nyelvismeretem alaposságát/slamposságát. Amikor egy-egy kéziratot megpróbálok pontosítani, ugyanez a szellemi öröm zajlik le bennem.
Megpróbálok belebújni a szerző lelkébe, és így tekinteni írására.
Régóta felhagytam a lektorálással, korrektúrázással.
Felhagytam, mert megritkultak a felkérések.
A héten váratlanul mégis kaptam három ajánlatot, melyeket tehetségem szerint rendre elvállaltam és teljesítettem. Három mű, három kötet és összesen hét szerző. (Az egyiket hárman, egy másikat ketten hozták össze.)
Örültem a szellemi kikapcsolódásnak, és a munkába való bekapcsolódásnak.
Én még bírom, mondta Levi unokánk, nagyanyjának, miközben fáradhatatlanul körözött a kanapé és a dohányzóasztal körül.
A hét teendői megmutatták, hogy a szöveggondozást én még bírom…  (s a posztomat írom).    

Ízelítő egy megjelenés előtt álló könyvből:
„A rendszerváltáskor megkeresett egy r. lelkész, hogy engedjem meg, hogy egy keresztény jellegű pártra való szavazásra buzdítsa az embereket mise előtt. Megkérdeztem tőle: Milyen régi a programjuk? Mire ő: Kb. 100 éves. Válaszom: Én egy 2000 éves programot hirdetek, és még mindig nem élik meg az emberek. Amíg ez nem sikerül, nem tartom fontosnak egy 100 éves program hirdetését. De ha az ellenségszeretetet zászlajukra tűzik, mögéjük állok. A lelkész válasza: Marslakó vagyok, aki nem ebben a világban él.
Szerintem meg az igazi rendszerváltás, ha megéljük az evangéliumot.” 
N.b.: Igyekeztem szó szerint venni, de az összefüggések miatt egyszerűsítenem kellett a szöveget.
***
Majdnem tudok egy új viccet. De még nem jelent meg a FülesBagoly októberi száma. A busás 300 ft-tól megszabadítottam magamat. Egy út széli rászorulóra bíztam. Igyon egy sört, szívjon el egy cigarettát, vagy tízóraizzon meg. Másra aligha elég.
Régóta foglalkoztat, hogy ugyan már miért adjak pénzt a kéregetőnek, hiszen a szájában cigaretta füstöl, ami ráadásul piszok drága mostanság. Aztán muszáj voltam belátni, hogy attól kezdve, hogy pénzt nyújtok neki, nincs közöm hozzá, hogy mire költi. Ő se kéri rajtam számon, hogy a nyugdíjamat hogyan osztom be.
Vicc tehát a közeljövőben, ha el nem felejtem.     

Régóta foglalkoztatnak a helységnevek, azok etimológiája. (Létezett egy ilyen jellegű kiadvány a Földrajzi nevek etimológiai szótára. (A jezsuita Távlatok kézikönyvtárban megtalálható volt.) Van Levél nevű falu és Levelek. Van Egervár és van Eger. Most annak néztem utána, hogy honnan van a Tetétlen településnév. Egy 1440-es forrásban a Tetétlen(i) család birtokára szállt át a családi név. De van olyan ellenvélemény is, amely szerint a település nevét vette fel a család. Solt környékén csakugyan volt egy Tétel nevű magaslat és van egy Dunatetétlen nevű község. Mosolyra fakasztott a név (szeretem a szavakkal való bíbelődést). Ugye adja magát a név, amely más felbontásban: Duna, te tétlen. Na mármost az a kérdés, hogy mikor tétlen a Duna? Amikor éppen nem zajlik rajta a jég, amikor éppen nem árad ki a vize, amikor „csak semmi cicó”: vize csak szépen, csendesen folyik.  Amúgy azt, hogy te tétlen, igensok nyugdíjasról el lehet mondani. Többnyire rám is, amikor tétlen múlatom az időt.
Üdítő kivétel, ha felkérnek lektorálásra, korrektúrázásra, vagy éppen cikk írására. Most kezembe került egy nagyon nekem való könyv. Egyik sógorom – Varga László – püspök lett, akinek korábban sok egyéb kötete jelent meg, és akinek immár második interjúkötete került a kezembe. A Pásztorok sorozat 23. köteteként fog megjelenni. Remélem, ez nem üzleti titok. Ennek a könyvnek a pátyolgatásával töltöm mai napomat, és ha kell, a holnapit is. Nagyon élvezem „Laci atya” fennkölt és igen praktikus, megfontolásait. Olyan ember ő, aki két lábbal áll a földön, mégis valamiképpen az égben mászkál.
Gyönyörűség olvasni, érteni, vele egyetérteni.
Amit mondani kartam, ma nem vagyok az, akinek tegnap becézhettek, mondván: Te tétlen.  

1. A Vigiliából (2018/6). Olasz Ferenc fotóművész: „Hályogkovács módjára készítettem az első képeimet, mégis mindmáig úgy érzem, hogy ezek a legjobban sikerült felvételeim:… Hamvas Béla azt mondta: a boldogságot csak az érdemli meg, aki elosztja, és a fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. ”
2. Egy másik írásban Jeges Valéria Mirjam a Jézus-imáról (Úr Jézus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!): A Jézus-ima olyan, mint egy nagy fúró, amely átfúrja megkövesedett rétegeimet, áthatol az akadályok, barikádok torlaszain, és csak fúr, fúr, míg át nem fúrja kőszívem elmeszesedett rétegeit, és el nem jut a mélybe, hús szívemig, az abszolút középpontomig. A Név által rövidebb úton eljutok a csend helyéhez, a belső szentélyhez, ahol Isten lakik. ” Szíriai Szent Izsákot idézi: „A beszéd az időben született, a csönd pedig az örökkévalósághoz tartozik. – majd folytatja: Nagyon fontos hallgatni Jézus szavát, de legalább annyira fontos meghallgatni Jézus csendjét.” És még értelmezi a 136. zsoltár végét: „Boldog, aki a kisdedeit megragadja és a sziklához csapja.”: Értelme: a csírázó rossz gondolatokat oda kell csapni a sziklához, aki nem más, mint Krisztus (én vagyok a szegletkő).
Idézi Futó Károly atyát: „Miért félünk? Úgyis mindent túlélünk. Az aggódás dekadens dolog. A Jóisten útjait úgysem tudjuk kiszámítani. Ezért élhetünk higgadtan, nyugodtan.” Önmagunkat bízzuk egészen Istenre. Hiszen nem maguk a szituációk a legfontosabbak, amiken átmegyünk, hanem az, hogy ezeket Krisztussal járjuk végig.”
A Könyörülj rajtam, bűnösön, orosz szava (pomiluj) jelentéstartalma gazdagabb, mint a magyaré. Kb. azt jelenti: Ölelj körül, végy körül a Te kedves, szerető jóságoddal. Mire a válasz ez lehet: Gyere, gyere, gyere, úgy ahogy vagy.
3. És egy idézet a leuveni magyar egyetem leírását taglaló füzetből (részlet P. Varga László SJ előadásából): „A mi sorsunk az egyik magyart kétségbe ejti, és káromkodásra bőszíti, a másikat árulóvá teszi fajtája ellen, a választottakat pedig hódoló imádságra indítja. A káromkodónak nincs igaza, mert rossz a szemmértéke. Az áruló kivégzi becsületét, és elöli lelkét. Az imádkozó bemegy az isteni fénybe, és megváltja nemzetét.” (Magyar Ház, Brüsszel, 1960)
Mára talán ennyi elég is.
Jó reggelt és szép napot mindenkinek!  

Szabadon választott
Ami nem kötelező, az szabadon választott.
Szabadon választott a felségem,
Szabadon választott a CASCO
Szabadon választott a bank-kártyám
Szabadon választott a háziorvosom
Szabadon választott a vásárlásaim gyakorisága és milyensége.
Szabadon választott minden barátom
Szabadon választott ma már minden olvasnivalóm
Szabadon választott még sok minden
De ami/aki szabadon választott, az addig volt független a választott valakijétől/valamijétől, ameddig választásával viszonyba nem lépett az illetővel, a dologgal. A szabadság az elköteleződésig áll fenn. Írva van: Aki rátette a kezét az eke szarvára, az ne nézegessen vissza. Magyarán, ha valaki választott, akkor a többi valakiket/valamiket nem választotta. A választása felelősséggel jár. Miért pont őt, miért pont azt vagy azokat. Mennyire zárja ki a többieket, a többi dolgot.

Szeptember 24. a Google szerint
1973 óta a Bissau-Guinea köztársaság nemzeti ünnepe,
2000 óta A Szív Világnapja A kardiológiai világszövetség nyilvánította azzá. (A Google-ben a betűkön egy-egy gyertya ég.)
A M. Kat. Lexikon szerint 09. 24. a Fogolykiváltó Boldogasszony napja volt: „Az egész Egyh. számára 1696: vált kötelezővé, IX. 24-ét jelölték ki napjául. 1969 óta nem szerepel a lit. naptárban, de a ~ tiszt-ének tartalma bővült a szenvedélybetegek, különböző függőségekben szenvedők szabadulásának kérésével. - Budakeszi-Makkos Mária Angyalok Királynője kegyképét ~ként is tisztelik.”
Utóbb Szent Gellért ünnepe ez a nap, no meg az én sz. napom is.
Talán említettem már, hogy a múlt karácsonyra kaptam egy egyterás külső adattárat a PC-men levő forrás- és egyéb anyagok átmásolására. Aztán a polcon hevert eddig. Szintén nem régiben számítógépem megadta magát, és rövid idő alatt kihunyt. Rajta kb. 28 000 fotó, rajta kb. 5000 posztom, rajta a család történetének hozzáférhető része, rajta szüleim levelezése a Rákosi- időkben, rajta néhány könyvnyi gépiratom, rajta…
Azt értem meg, amit Halász Piusz szerzetes, akinek négy ládányi kéziratát az ÁVO az orra előtt égetett el, mert nem hajlott az együttműködésre. Csak a végkifejletben különbözött sorsunk, illetve a dokumentáció sorsa. Az én anyagaimat sikeresen lementette egy új meghajtóra a szakember.
A tavaly karácsonyra kapott hatalmas tárhelyet biztosító külső memória- (egy terabájt) ketyerére minden ráfér, csak legyen, aki szakszerűen ráviszi. Sz.napomra ezt kértem és kaptam. A folyamat elkezdődött, és hamarosan be is fog fejeződni.
Ez az örökségem. Utódaim belenézhetnek a családi és személyes múltamba, ha veszik a fáradságot (de ez már nem az én gondom).
Viszont van egy ötletem, amit érdemes volna megcsinálni. Egy olyan könyvtárat kellene összehozni, amely megkutatja és összehozza a világ humorát. Azt olvasgassa az emberiség, ne a horrort és a krimit. A rekeszizmoknak a nevetés kiváltotta mozgása jótékony hatású a szívizomra, az infarktus ellen hatásos fegyver, és felüdíti az ember szellemét.
Ezt kívánom hát a szív világnapján és Szent Gellért emléknapján.    

A FB-on egyre gyakrabban találkozom effajta kérésekkel: Tudnátok egy jó asztalost?
Mi lenne, ha a válasz hasonló megfogalmazású lenne: Tudnánk.
---
- Tudnátok egy megbízható kőművest?
- Tudnánk.
---
- Tud valaki egy ügyes vízszerelőről?
- Én tudok.
Az angolok kedvelik ezeket az utalásokat.  
- Ideadnád a törölközőt?
A magyar válasz kb. ez volna:
- Odaadnám, ha kérnéd.
---
- Mit szólnál egy kávéhoz?
- Semmit se szólnék, szó nélkül meginnám.
---
- Festőt keresek a kerületben.
- Jó, rendben. Keressél kedvedre.
---
Megint csak Sz. G. bácsi, egykori tornatanárunk jut eszembe, ő, akinek klasszikussá vált monológja így hangzott:
Ha valaki óra elején labdáért jön hozzám, hogy kosárlabdázzanak, és azt mondja: Géza bácsi jó volna egy labda, akkor ezt fogom neki felelni: Nekem is jó volna.
Ha azt mondja: kellene egy labda – válaszom: Nekem is kellene. Kaphatok labdát? Mire én: Igen, a boltban.
De ha tisztességgel fogalmaz, ahogy kell: Géza bácsi, kérek egy labdát, akkor azonnal megkapja.
Hát igen, valahogy így van ez.
***
A gyermeki hit nem infantilis, csak feltétel nélkül elhiszi, amit az apja mond. Rá meri bízni magát mindenben és tudja azt is, ha szükséges, akkor az apja csodát fog tenni. (Laci atya) Ez az Atyával így van. Nekem apaként a csoda nem mindig sikerült, még ha olykor annak látszott is.

A bácsi hét évvel idősebb volt nálam.  Beszélgettünk az élet dolgairól. Többek között arról, hogy milyen aranyos unokája, a Milike.
– Milike? Ez feltehetően a beceneve a kicsinek – mondom én.
– Az hát – válaszolja.
– És mi a keresztneve valójában? – firtatom. 
– Mi is? Na, szépen vagyunk. Kiment a fejemből. Mindig Milikének hívjuk.
Nem hagyom annyiban a dolgot, mivel sok időnk van társalogni.
– Talán Emilia?
– Nem.
– Amarillisz?
– Dehogy.
– Akkor mi lehet?  Netán Amália?
– Az se. Valami más virágnév.
– Esetleg Kamilla?
– A csodába, hát persze, hogy Kamilla. Csakhogy mindig mindenki Milikének hívja, kiesett a fejemből. Csakugyan Kamilla. K. Kamilla Virág a teljes neve.
Ebben maradunk.
Utóbb mobilozik feleségével. – Képzeld, nem jutott eszembe Milike rendes neve, de aztán rájöttünk.
– Rájöttünk? – fordul meg bennem. Rájöttem.
Vagy tévednék?
 ***
Viszont eltartott egy ideig, amíg be ugrott egy régi vicc, egy analógia. Az elefánt és az egéreke sétálnak a Lánchídon. Megszólal az egérke: Te elefánt, hallod, hogy dübörgünk. Na, igen. Végül is.
***
Régen történt. Volt nekem egy szb-titkár beosztottam. Ő járt értekezletre, én csak ritkán. Hallom egy harmadik kolleginától, hogy felvetéseit rendre így kezdi: Azt gondoltuk a Miklóssal… Mire a jelen lévő kollegina saját elmondása szerint így riposztozott:
– Milyen beszéd ez? A Miklós azt gondolta, és te most előadod kettőtök elképzeléseként.
Végül is ez történt.  
  

 
  

 
 

Úgy hangzik, mint egy iskolai dolgozat címe. Pedig ez a prózai valóság. Meg az, hogy jobban szeretek megérkezni, mint elmenni. Különösen, ha kórházról esik szó. Pedig ez a meztelen igazság. Meg az, hogy a két nap során kétszer kopogtatták meg a hátamat, meg a mellemet külföldi orvostan-hallgatók. Lám, mennyivel hozzájárulok a SOTE költségvetéséhez. Ingyen zörögtek rajtam. Hálából elmeséltem a kiképző orvosicának, hogy mi történt vagy ötven éve, amikor favágók egészségügyi szűrésére került sor. Az orvos felszólította a favágót: Kérem, sóhajtson. Mire a favágó: – Jaj, Istenem!
Hogy gyorsabban teljen az idő, magammal vittem egy elég híg kiadványt, a Tévékönyv c.-t. Azért két figyelemre méltó szösszenet megérdemli, hogy ide másoljam. Az egyik vidám, és Antal Imrével esett meg. „Imre meséli, hogy vonaton utazott. Az egyik állomáson belépve a fülkébe egy jókedvű polgár fölrikkantott:
– Szevasz, Karesz!
– Szevasz – mondta Imre, és várta a fejleményeket. A kedves utas beszélt, beszélt, majd gyanakodva megbökte kapanyél ujjával Imrét:
– Te, Karesz, azt sem tudod, hogy kivel beszélsz!
– De te se – mondta Antal Imre, és leszállt a Déliben, mert a stúdióban várta Lollobrigida” egy interjúra.      
A másik halálosan komoly és szellemes. Mahrer Emil rendező vallja: „Egyébként azért vagyok ilyen nagyképű, mert nincs amire szerény legyek”. Hányan mondhatnák el ugyanezt kellő megfontoltsággal.
***
Többnapos távollétemben találkoztam a gyógyszervegyészet megannyi fajtájával. A piac óriási, de sokkal hatalmasabb lehetne, mint amekkora. Az Antivakarin hatásos szer, de nem mindenre alkalmas.
Forgalomba kellene hozni az
unalom elleni pirulát, a
szerelmesítő vakcinát, a
bal féltekét serkentő oldatot, a
jobb féltekét mozgósító krémet, a
szeplősítő tablettát, a
szeplőtelenítő szérumot, a
fejviszketés elleni oldószert, a
kíváncsiságtól szabadító pirulát, a
pecázásról leszoktató vakcinát, a
fülzúgást elősegítő öregítő drazsét, a
fiatalító szómát, az
öregedést elősegítő ránckrémet, a
flegmásító  tapaszt, a
kolerikusság elleni gyógyszert, az
ásításgátlót, az
ásítás előmozdítót…
Soroljam még?
Minek.
Mindenkinek van fantáziája, akinek meg nincs, az szedjen fantáziadúsító kanalast.