Mickey webnaplója

Ellentétes érzelmek támadnak bennem mind a felszállott a páva, mind a virtuózok adássorozatával kapcsolatban. Elsősorban azt kell rögzítenem, hogy hatásos műsorok ezek az értékek továbbadása szempontjából. A Virtuózok is az. Komolyan felkészült, jobbára pódiumra termett gyermekemberek bűvölik el az érdeklődőket instrumentális vagy éppen ének-tudásukkal. Engem is meglepett a felkészültségük. Ami nem tetszett, és leginkább a gálán, az az agitatív hangvétel, amely feltétlen szavazásra szólította fel a nagyérdeműt. Természetesen nem szavaztam egyikre sem. Pontosabban, lelkem mélyén mindhárom zenészt megszavaztam. Sőt nemcsak őket, hanem a virtuózokban részt vevő legtöbb muzsikus gyereket. Hogy mekkora képtelenség a legjobb kiválasztása? Képzeljenek el egy zsűrit, amely megmondja, hogy melyik gyümölcs a legjobb. Az alma-e, az őszibarack-e, a mangó vagy a datolya, esetleg a banán. A közmondás is nekem ad igazat (legszebb nyúl és halpiac): Legszebb nyúl a halpiacon.
Nem összehasonlítható a produkciók értékessége. Egymástól függetlenül léteznek, és egyaránt támogatásra érdemesek. No de ez a zenészpalánták érdeke és nem a finanszírozó és magát reklámozni kívánó bank érdeke.
A válogatás során egymásután esnek ki a jobb sorsra érdemes gyermekzenészek.
Kellemtelen látni.
Miért jó ez?   
Mint idéztem más alkalommal, Bartók úgy vélekedett, hogy a verseny a lovaknak való.  
A zsűritől sok pozitív tanács elhangozott. Eggyel nem értek egyet. Miszerint láttatni kell a publikummal, hogy hatalmas erőfeszítésbe kerül a produkció. Nem tudom. Szerintem elegánsabb nem láttatni.   
Hogy mekkora teret kaptak a reklámok, jól mutatja a gála.
Egyik elhangzó szlogen arra késztetett, hogy megidézzem. Így szólt:
„A virtuózok hisznek magukban, az ERSTE BANK hisz bennük.”
Magamban folytattam: Én meg „hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében… ”

Dekoncentrált vagyok
Igen. Szét vagyok szóródva.
Ismeritek a morbid viccet?
Az ember rálép egy taposóaknára, s máris felrepül az égbe. Ott meglátja Szent Péter, és rákiált:
- Mit csinál, ember? Szedje össze magát!!!
***
Reggel CT-vizsg. (Innen a cím.) Előtte 3 nappal abbhagy Merckformin tabl., utána 3 napig dettó. Sok folyadékot bevesz. Igen értve, bevesz. Megittam egy liter őszi- lét. Mutatom a nővérnek a palackot. Azt mondja, az nem jó, négy pohár vizet kéretik inni. Igenis. Isz egymás után négy pohárral.
Kérdi ugyanő: Kihez küldtek engem CT-re? Határozottan állítom, hogy nem tudom – ugyanis nem tudom. Csak azt tudtam, hogy a Határőr u. 12.-be kell mennem, ott készül a vizsgálat. Nos, az egy magánház, és nem készül benne semmi. Igaz, hogy a 18-ban igen, de még sohasem jártam arra, keresgettem hát az épületet.
***
Ottan ki kellett töltenem egy papírt, miszerint van-e bennem fém? Nincs, nem nyeltem kanalat. Allergiás vagyok-e valamire? Igen, erre a sokszerű és véget érni nem akaró vizsgálatsorozatra.
A várakozásomat a rendelőben egy gyerek vizsgálat közbeni fülrepesztő sikítozása, és később egy fogyatékos gyerek artikulálatlan hangicsálása tette változatosabbá.
Három óra alatt végeztem.
***
Amit el akartam mondani, két zoológiai vonatkozás: A János kórháznál fűrésztelep zúgásához hasonló hangra lettem figyelmes. Biz az kabóca hangja volt. Van, aki cikádának mondja. A másik a daru. Látom: a Széna téren három óriásdaru. Később a HÉV mellett a Dunán, az Óbudai-sziget magasságában pedig egy valóságos biodaru emelkedik a víz fölé.  
***
Hazajőve megnézem a FB-ot. Egy hírrészlet megragadja figyelmemet. Idézem: Az alpolgármester a CORVIN áruház burkolata egyik darabját együtt szedte le az áruház tulajdonosával. Miért – ráncolom a homlokomat –, szegény áruháztulajdonos odaragadt az épület egyik burkoló eleméhez?
De nem. Ketten szedegették az alulemezeket. Gondolom, jelképesen egy teljes egész elemet.

Mikor kitör a nyár, eljön az uborkaszezon, és csak könnyed témák szerepelnek műsoron az általános nagy melegség idején. Kímélni kell magunkat, mert, ha a tyúkokkal akarunk kelni, azok júniusban már korai: ma 04h47’, napnyugta pedig kései: 20h36’. Jó közelítésben is tizenötórás műszakban vagyunk ébren. De ez se igaz, mert este tizenegy előtt ritkán esünk ágynak. Tehát habkönnyű témák:
Az első egy engem régóta foglalkoztató parciális probléma: Miért kell a Pick viaszos borjúmájasnak ez a burka? Mivel drágább fajta termék, a viaszt is borjúmájas áron vásárolom meg. Eddig terjedt az én gondolkodásom.  Miért kell a viasz, hiszen alatta műanyagburkolat is védi a májast. Eddig senki nem adott rá értelmes feleletet. Ma a google-n megleltem a kielégítő magyarázatot. A kemény viaszburok létjogosultságát a szeletelhetőség fenntartása indokolja. A borjúmájasnak ugyanis egyáltalán nincs tartása.
Egy másik kérdés magamagát magyarázta. Vettem egy tábla csokit az üzletközpontban, és a sztaniolcsomagolás tapintásra rugalmasabbnak tűnt fel, mint az alufóliáé. Meghúztam, és engedett. A hallatlanul vékony fémfólia műanyagba van ágyazva, és húzásra átlátszó hasadékok keletkeznek rajta.
Megvan ennek az előnye is. A táblát burokban kockákra tördelhetem anélkül, hogy megsérülne a csomagolófólia a törések nyomán. Egyben marad, és megtartja a csokimorzsákat magában.
Nos ennyi.
VD idézi a Jób könyvét, 38. fej.: „El tudnál jutni a tenger forrásához, sétáltál-e már a tenger fenekén? Mutatták már neked a halál kapuit, s láttad-e már az alvilág kapusát?... Melyik út visz oda, ahol a fény lakik, és a sötétségnek hol a lakóhelye, hogy elkísérhetnéd őket otthonukba, s hazavezethetnéd őket a házukba? Voltál-e a hóval töltött tárolóknál, láttad-e valaha a jégeső pajtáit, miket fenntartottam szükség idejére, a harc és háború napjaira? Vajon megkérdi-e az agyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek?”
Szép és mint megjegyzi, költői. Valóban az. De szerintem az utolsó mondat Izajás könyvében található a 10 fejezetben továbbá Pál levelében, a Róm 9,20-ban.  Utóbbi íme. „Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek? Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja?”

A nyugdíjas lét egyik meghatározó és visszatérő foglalatossága a várakozás.
Várakozás arra, hogy jönnek-e vendégek, és ha igen, mikor.
Várakozás a szódásra, aki bejelentkezett.
Várakozás a társamra, akit elkapott valaki egy fontos kérdés megvitatására.
Várakozás a kasszánál az üzletben.
Várakozás a közlekedési eszközökre,
várakozás egy vizsgálati időpontra és
várakozás egy kezelés befejezésére.
Várakozás a lelet eredményekre,
várakozás  a reggelre,
várakozás egy jó műsorra,
várakozás arra, hogy eszembe jusson egy értelmes gondolat,
várakozás a havi rejtvényújság megjelenésére,
várakozás az unokákra,
várakozás arra, hogy történjen már valami,
várakozás arra, hogy meg ne történjen valami,
várakozás arra, hogy egy-egy testi gyöngeség elhagyjon,
várakozás arra, hogy elkészüljön az ebéd
várakozás arra, hogy kihűljön a leves. Jut eszembe: a
várakozás, egyfajta KRESZ-tábla, és azt ábrázolja, hogy várakozni tilos.
***
A nap poénja: „Most üssem agyon a szúnyogot? … hisz az én vérem csörgedezik benne.”

„Trianon fájdalmának már el kellene halványulnia? A kérdésre Kolozsváron egy kocsmában kaptam választ. Persze, hogy csökken a fájdalom, ha távolodunk egy tragikus esettől, mondjuk egy gyilkosságtól. De gondold meg, ha a gyilkos folyamatosan ott van veled szemben, rád néz és nevet, akkor hogyan csökken?” – rögzíti BG blogjában. Mások úgy élik meg, hogy Magyarországot 98 éve keresztre feszítették. Hát mi tagadás, a csonkítás mértéke, a 3 mó magyar kisebbségi sorsba juttatása méltán juttatja eszünkbe a legnagyobb kínszenvedést: Consummatum est. Beteljesedett, elvégeztetett.
Ma mégis baráti kezet kell nyújtanunk a szomszédoknak azzal a formulával, hogy velünk érdemes jóban lenni. Talán ez segít.
Teréz anya rátalált arra a krisztusi szóra, amelyik tökéletesen összefoglalja hivatásuk lényegét. Szomjazom! – áll feszületük alatt a figyelmeztetés.
A világ népei ma mintha egyre inkább és társadalmi méretekben szomjaznák a törődést, a szeretetet, miként egykor a Mester, fenn a kereszt fáján. A két kép Krisztusé és a népeké az időeltolódás ellenére fedésbe került. Hatalmas felkiáltójel ez a szó ma is: SZOMJAZOM!

A közhely szerint a vadász csak guggol, guggol, de nem jön semmi. Ez az eredménytelen időtöltés utoléri olykor a témavadász poszt-írókat is. Csak ülünk, ülünk, és nem akar felmerülni semmi. Pontosabban a felmerülő gondolatok egyformán súlytalanok ahhoz, hogy kibontsa az ember.  Kit érdekel az időjárás, kit érdekelnek a frontok, kit érdekelnek, hogy milyen fotót sikerült alkotni, kit érdekelnek, hogy a só vagy a vukor fogyott-e el a háztartásban. Kit érdekelnek…
Ami engem se érdekelt igazán, hogy a Microsoft viszonyunkat hogyan szabja át érdekei(nk) mentén. Szabja, ahogy akarja. S ha elegem lesz szolgáltatásaiból, egyszerűen ki se nyitom a számítógépet, vagy éppenséggel elajándékozom másnak. Mert  
van élet az EU-n kívül – hallottuk egykor, ugyanígy
van élet a számítógépen kívül
van élet a mobiltelefon világán kívül
van élet a gépkocsihasználaton kívül
van élet az üzletközpontokon kívül
van élet a reklámon kívül – kockázatok és mellékhatások nélkül. Mert
van élet a televízión kívül.
van élet a digitális fotózáson kívül, sőt
van élet a digitális világon kívül is
Bár ma már fantázia kell ahhoz is, hogy mindezt elképzeljük.
Vagányság volna megpróbálni.   

Jó száz évvel ezelőtt élt (adnázsdi zsil-bil) egy öregember, mégpedig eléggé nyomorult körülmények között. Apánk elbeszélése szerint Bacsik volt a vezetékneve. Az öreg egy sok ablakszemes szuterénben lakott, nagyjából egy pincében. A helyiségben néhány tonna szén volt felhalmozva, mert az öreg olvasta valahol, hogy kiapadóban a világ szénkészlete, és ő nem kívánt megfagyni. Így élt hát a szénkupacok és a pókok között míg meg nem halt. Azóta eltelt száz év, és a világ szénkészlete máig sem fogyott el, amivel persze nem akarom azt bizonygatni, hogy soha nem is fog.   
Kicsit így vagyunk az olajjal is. Kapjuk időszakonként a híreket: Fogytán az olaj, mi lesz velünk? Más hírek szerint újabb és újabb olajmezőket találnak a kutatók. Kinek van igaza? Mi lesz, ha tényleg olaj nélkül maradunk. Elég csak a műanyagfelhasználás elterjedtségére gondolni. Se zacskó, se egyszer használatos eszközök az egészségügyben, és így tovább.
Fenyeget még a klímaváltozás, ami a legegyszerűbben úgy fejezhető ki, hogy emelkedik az átlaghőmérséklet. Elgondolom, hogy kedves unokáink milyen sokat fognak szenvedni tőle, és unokáink unokái, ha lesznek, még többet.
Az ember az adott körülmények között teszi, amit tehet, igyekszik ökológiai lábnyomát visszaszorítani, amennyire tőle telik (kellene is, mert kétakkora Föld tudna csak megbirkózni az igényeinkkel, mint amekkora valójában).
Felelősségünk?
Mindenkinek van.
Éljünk egyszerűen, kevés eszközzel, barátságosan másokkal, osztozkodva velük. A többi nem a mi dolgunk.
Hátha megfordulnak a trendek, hátha okosaink ma még nem látott megoldásokat találnak.
Barátunk szokta mondani: Mindnyájan Isten kezében vagyunk.
Csak megerősíthetem. Isten tenyerén vagyunk, és az jó hely.
Onnan nézve a Földünk gyönyörű hely, hatalmas érték, amelyet teljes mellszélességben óvni kell.   

Szoktam nézni, vagy legalábbis belenézek a VIRTUÓZOK adásába. Ugye ez egy olyan vetélkedő műsor, ahol fiatalok három kategóriában mérik össze komolyzenei tudásukat (kicsik, tinik, nagyok). Mivel ez a negyedik merítés, azt gondolná az ember, hogy a krémje már lefutott (és befutott), maradtak a kimaradtak egy második halászásban mérik össze erejüket, de az ő teljesítményük már nem olyan egyértelműen kitűnő. Hatalmasat csalódtam. Az induló fiatalok 100%-os teljesítményt nyújtottak, vagy jobbat. Komoly komolyzenei élményt nyújtottak azoknak, akik a nézték a műsort. Zenéjükkel a tévé elé szögeztek bennünket.
Ha jobb volna a memóriám, most idesorakoztatnám a kilenc gyerek (? van köztük 27 éves is) nevét azzal hogy
XY, te vagy a legjobb,
NN, te vagy a legjobb
… – így kilencszer.
És hogy ki a nyertes közülük? A zsűri hármukat kiemelte, én viszont azt mondom, hogy a nyertesek azok, akik nyitott szívvel befogadták a produkciókat.
A Virtuózok műsor iránt van érdeklődés a világban, mert éppen olyan felépítésű, mint a világ. Versenyezzetek gyerekek, mert a bank nagy pénzeket oszt ki a győzteseknek. Rendesen helyet is kap ennek a reklámja az adásokban. A díszlet korunknak megfelelő színorgia, a zsűri értelmesen elemez, és nehéz helyzetben van.
A versenyző gyerekek közül az igazi nyertesek azok, akik meg is fogalmazzák, hogy szeretnek zenélni, és az esélytelenek magabiztosságával lépnek fel, élvezve a jelen gyönyörűségét. Nos, érettebbek a felnőttvilágnál.
Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a zsűri nem örül egyértelműen a gyerekek leszalámizásának. Egyikük egy adás utáni interjúban Bartókot idézte, aki azt mondta, „a versenyzés a lovaknak való”. Kodály hasonló véleményen volt, ellenezte a kórusversenyeket. Kórustalálkozókat javasolt helyettük. Igaza volt, ám ő is magára maradt közösségi indíttatású elképzelésével. Az individualista nyugati civilizáció mindenkit versenyzésre késztet, és bedarálja a más javaslatokat. Jó esetben ad fair play-díjat azoknak, akikben a közösségi érzés übereli a magánérdeket.
***
Megjegyzem még, hogy a műsornak volt egy akart-akaratlan spirituális vonatkozása is. Jó érzéssel töltött el, hogy ilyenek hangzanak el: „A jó Isten küldött téged Magyarországra, hogy felébreszd bennünk a nemzeti öntudatunkat!... Te egy tiszta ember vagy.”... 

Te honnan tudod, hogy mikor ettél eleget?
- Ja, én tudományos módszerrel dolgozom. Mielőtt enni kezdek, a székemet rendesen hátra húzom. És amikor a hasam eléri az asztal szélét, akkor tudom, hogy jól laktam.
***
Uszodába megy a 4. osztály. Lubickolnak, de a tanár még a medence szélén áll. Érdeklődik:
Hány fokos a víz, kisfiam?
25., tanár úr.
Rendben, kisfiam, leülhetsz.
***
A bírót figyelmeztetik, hogy barátságosabb legyen a vádlottakkal. A gyilkos perére kerül sor. A bíró imigyen szólítja meg: Nicsak-nicsak, ki van itt? Hát illik a szomszéd bácsit agyon csapni baltácskával? Ejnye-ejnye…
(A mai világban mintha tényleg több védelem járna a tetteseknek, mint az áldozatoknak.)
***     
BG írja posztjában: BMV-vel járok dolgozni: busszal, metróval, villamossal. 
Nem múlt ki még a humor. Mi annak idején Ikarus helyett fakarusszal [fa-kasznis busz a háború után] jártunk, s ha az se járt, akkor lábusszal.

Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik. Weöres Sándortól idézem a témát, most variációk nélkül. Inkább elemzem ezt az indító sort.
Ma szép nap van. Valamikor langy meleg, szelíd napsütés, kellemes szellő és általában húsz és harminc fok között mozgott a hőmérséklet. Ezt nevezték jó időnek, szép időnek, szép napnak. A kifejezés megmaradt, de nem értek vele egyet. A mai szép nap (szép idő) sokszor kánikulát jelent, amelyet jószerével csak a fürdőhelyeken lehet elviselni vagy légkondicionált helyen. Igazából a rossz idő a szép idő, a valamennyire borús nap kellemes, tehát a rossz idő a szép idő, szép nap, és a szép idő már-már rossz idő.  
Csupa sugárzás. Stimmel. Hét ágra süt a nap, vagy másképpen tűz a tarhonyaszárító csillag. Attól is van kánikula. Nem mindenütt, pl. A Jura hegység északi lankáin kellemes 23 fok van. Tegnap beszéltem É.-val, innen a jólértesültségem.
Futkosnak a kutyák az árokszélen. Nálunk különösképpen is igaz, merthogy egy kutyafuttató húzódik az Aranyhegyi-patak mentén, és elég rendszeresen itt szórakoztatják a kutyáikat a gazdik.
és mindenki remekül tölti az időt… reménykedjünk, reménykedjünk. Itt a légkondi hűvösében ez lehetséges, de odakint már inkább csak a szilfid termetűek élvezik a forró sugarakat.
Egykori szomszédunk K. Gy. adta értésemre, hogy ő 35 fok felett kezd el élni. Van hát ilyen. Próbáltam megérteni, és árnyékba húzódni, mert engem meg pusztít a hőség. Hideg ellen még csak lehet öltözködni, de mit vegyen le magáról a lenge ruházatban is izzadó polgár?
még a rabkocsiból is nóta hangzik. Ez az általános derűs légkör netovábbja. Amikor a rabok énekelnek. Elvileg nem lehetetlen az sem, az után hogy fogva tartottak lekaszálták az árokpartot. De hogy munka végeztével mit énekelnek, egyáltalán énekelnek-e, azt nem lehet tudni. Lehet, hogy csak beszállnak a rabkocsiba (rabomobil), és csendben pihengetnek.   
Meleg ide, kánikula oda, elmondhatjuk, hogy igen hangulatos sort fogalmazott meg WS.
***
M. kicsi fiú volt, amikor Szegeden sétálva elunta a kánikulát, és normál erősségű hangon közölte  velem: „apa, most kiabálva mondom, hogy menjünk már haza”.
Nálunk ez kezd fordítva lenni. Mivel korosodván hallásunk fakulóban, muszáj emelt hangon társalognunk egymással. Amit még meg kell szokni, hogy ez emelt hang nem, vagy nem okvetlenül az indulatosság jele, lehet, hogy csak az érthetőség kapcsán adódó kényszer, amely negatív megszólalásnak is tűnhet, miközben nem az.
Ezt tényleg szokni kell.