Mickey webnaplója

Ugyan édes komámasszony, miért kend olyan ...
Tavaly Krakkóban jártunk. Idén elkészült egy CD-re való anyag. Bár érdekelt a kirándulás képes lenyomata, tartván tőle, hogy kevéssé gusztusos hengerded magam, inkább nem mentem el a Szent István Társulat-beli bemutatóra. Utóbb otthon megnéztük a felvételeket. Jól gondoltam: Ama képek, melyeken két dimenzióban látszom, leginkább zsíros hernyóra emlékeztetnek. Olyannyira sokkolt a látvány, hogy nyomban elhatároztam, még egy utolsó leszámolásba kezdek kéretlen kilóimmal. Említettem is agapén e dolgot, mire Laci megjegyezte: Ja, te már annyiszor mondtad, hogy ... Tényleg, már annyiszor mondtam. És azt is annyiszor mondtam, hogy Jónapot! – aztán mégse lett mindegyik nap jó.
Mindegy is. tényleg sokszor emlegettem, sokszor nekiláttam, sokféle gyakorlatot követtem, pedig csak egy igazi van, a többi csak önámítás. Ha kevesebbet veszek az ételekből, kevesebb kalória keletkezik. Ez állandó program kell legyen, miközben mindenféle inger és késztetés ellene dolgozik. És a lélektani vonatkozások...
Mégis. Ez reális lehetőség. Kisebb adag, szűkülő bendő, szűkülő kívánás. stb. nem jobb, nem rosszabb, mint az AA-k helyzete. Ők állandóan tudatosítják magukban: én alkoholista beteg vagyok. Eegyetlen célom, a következő percben, órában, a mai napon tiszta maradni. Szép program ez, és életfogytig tart.
Akármi lesz is a vége, többé nem írok róla, és valószínűleg nem is beszélek.
* * *
Pedig ha meggondolom: Ha annyi testi munkát végeznék, mint amennyi szellemit, nyakam rá, hogy csontsovány volnék. Így viszont, lehet, hogy agyam csontsovány, ahogy errefelé mondják manapság: zokni vagyok agyilag. Nyaff-nyaff. (Nem nyafognék, de ... most már késő!?)
Hetek óta egész nap dolgozom egy hosszas kéziraton. Úgyszólván folyamatosan. Ma azt hittem, hogy hátradőlhetek székemen néhány percre, mert a heti adag elkészült. Időközben postára vittem a lap legújabb számát, kinyomtattam vagy 50 fényképet. Valamint elkezdtem írni ezt a blog-bejegyzést. Hát nem és nem. Azonnal egy email-válasz diktáltatott, azonnal egy újabb anyag lemásolása várat magára, azonnal egy rakás emailt nyomtatok ki, mely már kér egy újabb választ megírni. Pedig legalább két cikket és három recenziót meg kellene fogalmaznom. Utóbbit megígértem.
Közben arra gondolok, mit is szoktak mondani a férfiak, és mitől őszülnek meg a nők a szülőszobában. Meglátva a szépséges újszülöttet szokták említeni, hogy ilyen kell még, s mikor s hogyan... Azt hiszem, az asszonyoknak minden fontosabb ennél a kérdésnél egy olyanfajta történés után, mint a szülés. Visszatérve a valósághoz, dudorászom:
Majd alszom én, ha ... a lábamat már eleget lógattam.