Ugyan édes komámasszony, miért kend olyan ...
Tavaly Krakkóban jártunk. Idén elkészült egy CD-re való
anyag. Bár érdekelt a kirándulás képes lenyomata, tartván tőle, hogy kevéssé gusztusos hengerded magam,
inkább nem mentem el a Szent István
Társulat-beli bemutatóra. Utóbb otthon megnéztük a felvételeket. Jól
gondoltam: Ama képek, melyeken két dimenzióban látszom, leginkább zsíros
hernyóra emlékeztetnek. Olyannyira sokkolt a látvány, hogy nyomban elhatároztam, még egy utolsó leszámolásba kezdek kéretlen kilóimmal. Említettem is
agapén e dolgot, mire Laci megjegyezte: Ja, te már annyiszor mondtad, hogy ...
Tényleg, már annyiszor mondtam. És azt is annyiszor mondtam, hogy Jónapot! –
aztán mégse lett mindegyik nap jó.
Mindegy is. tényleg sokszor emlegettem, sokszor nekiláttam, sokféle
gyakorlatot követtem, pedig csak egy igazi van, a többi csak önámítás. Ha
kevesebbet veszek az ételekből, kevesebb kalória keletkezik. Ez állandó program
kell legyen, miközben mindenféle inger és késztetés ellene dolgozik. És a lélektani
vonatkozások...
Mégis. Ez reális lehetőség. Kisebb adag, szűkülő bendő, szűkülő kívánás. stb.
nem jobb, nem rosszabb, mint az AA-k helyzete. Ők állandóan tudatosítják magukban:
én alkoholista beteg vagyok. Eegyetlen célom, a következő percben, órában, a mai
napon tiszta maradni. Szép program ez, és életfogytig tart.
Akármi lesz is a vége, többé nem írok róla, és valószínűleg
nem is beszélek.
* * *
Pedig ha meggondolom: Ha annyi testi munkát végeznék, mint
amennyi szellemit, nyakam rá, hogy csontsovány volnék. Így viszont, lehet, hogy agyam csontsovány, ahogy errefelé
mondják manapság: zokni vagyok agyilag. Nyaff-nyaff. (Nem nyafognék, de ... most már késő!?)
Hetek óta egész nap dolgozom egy hosszas kéziraton.
Úgyszólván folyamatosan. Ma azt hittem, hogy
hátradőlhetek székemen néhány percre, mert a heti adag elkészült. Időközben
postára vittem a lap legújabb számát, kinyomtattam vagy 50 fényképet. Valamint
elkezdtem írni ezt a blog-bejegyzést. Hát nem és nem. Azonnal egy email-válasz
diktáltatott, azonnal egy újabb anyag lemásolása várat magára, azonnal egy
rakás emailt nyomtatok ki, mely már kér egy újabb választ megírni. Pedig legalább két
cikket és három recenziót meg kellene fogalmaznom. Utóbbit megígértem.
Közben arra
gondolok, mit is szoktak mondani a férfiak, és mitől őszülnek meg a nők a szülőszobában.
Meglátva a szépséges újszülöttet szokták említeni, hogy ilyen kell még, s mikor
s hogyan... Azt hiszem, az asszonyoknak minden fontosabb ennél a kérdésnél egy
olyanfajta történés után, mint a szülés. Visszatérve a valósághoz, dudorászom:
Majd alszom én, ha ... a lábamat már eleget lógattam.
2007.03.30. 13:40 emmausz
Addig nincs megállás, addig folyton küszködni kell
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr195167468
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek