Régóta van nekünk egy bárszékünk. Évekkel ezelőtt kukázta valamelyik
gyerekünk lomtalanításkor. Se színe, se fonákja, a festék rég elhagyta a
magasított konyhai széket. Támla nélküli kerek falap az ülőkéje, de mert a
balkonon ázott sokáig, kissé megvetemedett. Lábai meg méretben nem stimmolnak a
konyhánkhoz. Alacsony neki az előkészítőpult, és minden, hiszen csakugyan nem
bárunk van, hanem konyhánk. Tegnap elhatároztam, hogy használhatóvá teszem:
levágok a lábaiból, amennyit csak lehet, hogy alkalmas ülőkévé alakuljon, ha
már itt alkalmatlankodik a nyakunkon. Van itt egy lemezvágó fűrész, a nyeléből
is van még egy csonk. Megragadtam, és a jelölt darabkákat levagdostam a
lábakból. Sejthető volt, hogy billegni fog az istenadta bútorja, mert négy lába
van, amiből egyik biztos rövidebb, mint kellene. (Mondtam, hogy vetemedett az
ülőkéje, így onnan mérve nem kaphattam helyes vágási méreteket. Ha széklábat
kurtítotok, ne ezt kövessétek, hanem a talpaktól mérjétek vissza, mennyi jön le
belőle.) Mindegy. Arra fogtam az egész pancserséget, hogy gimnazista koromban
lakatoltam és nem asztaloztam, mint az osztály másik fele. Így vasalni tudok,
de fázni nem, vagy nem annyira.
Azért nem adtam fel.
Levágtam még háromszor egy-egy korongot a talpakból, de még ekkor is billegett a
bútor. Találtam egy fareszelőt műanyag nyéllel. A nyél kijárt a reszelőből és
repedt volt (kínai). Kerestem hát pillanatragasztót. Alaposan belecsurgattam a
léből a nyélbe. A kellő idő eltelte után (pillanat, hiszen pillanatragasztóról
van szó) nekiálltam lereszelgetni a felesleges faanyagot a hosszabb lábakból.
Ám a pillanat elmúlt, a ragasztó pedig mégse kötött meg, kifolyt az ujjaimra,
és kezdte hozzáragasztani őket a nyélhez. Velem nem tolsz ki – gondoltam,
leszabtam egy nagydarab konyhai papírtörlőt, rácsavartam a ragasztótól nedves
részekre, és folytattam a reszelést. Mikor elértem egy elviselhető szintet (alig
is billeg a mocskossa), abbahagytam a gyötrődést, és nekiláttam, hogy a
merevítő küllőket beragasszam a helyükre, mert hogy a lécek is elengedtek itt-ott.
(Egy töröttet kicseréltem épre.) Megszületett hát egy ütött-kopott fabútor, én
meg még tíz percig vakartam előáztatott bőrömből a pillanatragasztót. Ciános
szagát még most is az orromban érzem.
Tanulság:
Ha gyors sikert akartok, számoljátok előbb meg a széklábak számát. Ha nem
három, ne fogjatok a munkához. A három láb soha nem lesz instabil, legrosszabb
esetben egy kissé lejteni fog valamerre a szék ülőkéje.
Megjegyzés: fotózni jobban szeretek.
PS.: Múltkor Ancsa érdeklődött, jobb-e már a vérnyomásom. Íme a tegnap este mért adat:
116/74. Igaz, hogy 10 féle bogyót majszolgatok az előírt ritmusban.
2009.04.19. 10:25 emmausz
Bár szék
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr595168401
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek