Mickey webnaplója

Régóta van nekünk egy bárszékünk. Évekkel ezelőtt kukázta valamelyik gyerekünk lomtalanításkor. Se színe, se fonákja, a festék rég elhagyta a magasított konyhai széket. Támla nélküli kerek falap az ülőkéje, de mert a balkonon ázott sokáig, kissé megvetemedett. Lábai meg méretben nem stimmolnak a konyhánkhoz. Alacsony neki az előkészítőpult, és minden, hiszen csakugyan nem bárunk van, hanem konyhánk. Tegnap elhatároztam, hogy használhatóvá teszem: levágok a lábaiból, amennyit csak lehet, hogy alkalmas ülőkévé alakuljon, ha már itt alkalmatlankodik a nyakunkon. Van itt egy lemezvágó fűrész, a nyeléből is van még egy csonk. Megragadtam, és a jelölt darabkákat levagdostam a lábakból. Sejthető volt, hogy billegni fog az istenadta bútorja, mert négy lába van, amiből egyik biztos rövidebb, mint kellene. (Mondtam, hogy vetemedett az ülőkéje, így onnan mérve nem kaphattam helyes vágási méreteket. Ha széklábat kurtítotok, ne ezt kövessétek, hanem a talpaktól mérjétek vissza, mennyi jön le belőle.) Mindegy. Arra fogtam az egész pancserséget, hogy gimnazista koromban lakatoltam és nem asztaloztam, mint az osztály másik fele. Így vasalni tudok, de fázni nem, vagy nem annyira.
Azért nem adtam fel.
Levágtam még háromszor egy-egy korongot a talpakból, de még ekkor is billegett a bútor. Találtam egy fareszelőt műanyag nyéllel. A nyél kijárt a reszelőből és repedt volt (kínai). Kerestem hát pillanatragasztót. Alaposan belecsurgattam a léből a nyélbe. A kellő idő eltelte után (pillanat, hiszen pillanatragasztóról van szó) nekiálltam lereszelgetni a felesleges faanyagot a hosszabb lábakból. Ám a pillanat elmúlt, a ragasztó pedig mégse kötött meg, kifolyt az ujjaimra, és kezdte hozzáragasztani őket a nyélhez. Velem nem tolsz ki – gondoltam, leszabtam egy nagydarab konyhai papírtörlőt, rácsavartam a ragasztótól nedves részekre, és folytattam a reszelést. Mikor elértem egy elviselhető szintet (alig is billeg a mocskossa), abbahagytam a gyötrődést, és nekiláttam, hogy a merevítő küllőket beragasszam a helyükre, mert hogy a lécek is elengedtek itt-ott. (Egy töröttet kicseréltem épre.) Megszületett hát egy ütött-kopott fabútor, én meg még tíz percig vakartam előáztatott bőrömből a pillanatragasztót. Ciános szagát még most is az orromban érzem.
Tanulság:
Ha gyors sikert akartok, számoljátok előbb meg a széklábak számát. Ha nem három, ne fogjatok a munkához. A három láb soha nem lesz instabil, legrosszabb esetben egy kissé lejteni fog valamerre a szék ülőkéje.
Megjegyzés: fotózni jobban szeretek.
PS.: Múltkor Ancsa érdeklődött, jobb-e már a vérnyomásom. Íme a tegnap este mért adat: 116/74. Igaz, hogy 10 féle bogyót majszolgatok az előírt ritmusban.