Mickey webnaplója

„A vallás arca olyan, amilyenre a hívei formálják.” Ez egy H. Boulad-megfogalmazás. Persze még inkább áll a papok hívek szimbiózisára. Valamiképpen együtt tükrözik azt, amiben hisznek. Hogy ma milyen arcot mutatunk a társadalomnak, ez rajtunk múlik, sőt, mi több, ez a felelősségünk. Felelünk arcunkért. Erről beszéltem, amikor kerestem (keresem ma is) a XXI. század kereszténységének arcát. Ha ez több száz éves arc, akkor múmia néz velü(n)k farkasszemet. És ez egész egyszerűen nem engedhető meg, mert destruál, ellenkezést vált ki, botránkoztat és önsorsrontó. Meg kell szabadulnunk poros dolgainktól még akkor is, ha közmondásszerű: Isten malmai lassan őrölnek. De nem állnak meg, nem favorizálják az avíttast, hanem elektromos árammal hajtott korszerű malmok. Akkor is, ha a türelmesség lassú fokozaton tartja az őrlést. Alacsony sebességfokozaton járatja az egyház az autóját, mint hegymenetben a gépkocsit. Ez biztosítja ugyanis hatékony előrehaladását. Ezt könnyű belátni, könnyű azonosulni vele. Egyes sebességben lehet ellenszélben is - hegyre felfelé is - szuszogni.
De nem hátramenetben! Ecclesia semper reformanda! ...mindig megújítandó.
* * *
Ma a Jelenések könyvéből kilógott egy mondat számomra. A szentek imádságai tömjénnel telt aranycsészék. Hárfa adja a dallamot, az illatszer füstje a tiszta imát, együtt gomolyog szöveg és dallam. Hárfa és tömjénfüst. Új éneket dudorásznak a szentek. Jézust dicsérik, aki egyedül méltó Isten titkainak feltárására. Ezért szól neki az ének.
De vajon mi szentek vagyunk-e: sehogy; alig; kicsit; a magunk szájíze szerint; Isten akarata szerint, stb.? Nem tudjuk 1–10-ig terjedő skálán értékelni „szent”-ségünket, mert lelkiismeretünk relatív. Törekszünk, törekszünk... harcolunk arcunkért.