Év végén minden tisztességes
szocialista vállalat leltárt készített, s tette ezt azért, mert akkor volt
legkönnyebb a maradékot összeszámolni. Ismeretes, hogy évtizedek óta vásárlási
lázzá fajult a karácsony (talán egyedül Deskét kivéve, de erről majd később),
és mindent megvásároltak az emberek. Ezért hívták a karácsonyi bevásárlás
utolsó rohamát raktársöprésnek, mert valóban minden elfogyott, a vásárlók
mintegy még a raktárakat is üresre takarították. Visszatérve a leltárakra, máig
orromban érzem a leltár befejezése után azonnal elkezdett söprés – központi
fűtéstől langymeleg – porszagát. Ezek szerint tehát kétféle raktársöprés volt,
egy elvont és egy tényleges, egy absztrakt és egy konkrét.
Ma dolgozom utoljára az évben a munkahelyemen, ezért tartok raktársöprést. Én
fordítva csinálom. Először kidobáltam a fiókjaimból mindent, amiről úgy véltem,
hogy többé nem lesz rá szükségem, aztán pedig néhány bögyömben maradt témát
söprök ki magamból. Most itt tartok.
1. téma: Mulasztásaim, ragaszkodásaim, megrögzöttségeim. Unom őket. Unom
mindet. Úgy tapadnak rám, mint kutyára a bogáncs. Tökölhetnék még ezen, de az
is untat. Inkább témát váltok.
2. téma: Felvetődött a közelmúltban egy valamennyire hivatalos helyen, hogy kellene egyházközségi kisegítő, áldoztató,
diakónus. Szerintem, ha egyházközségenként kb. 10-100 embernek felhatalmazást adnának, ennyien megoldanák a
részkérdések valamennyijét. Úgy vagyok hát vele, hogy állok elébe mindenféle
felkérésnek. De nem ajánlkozom. Ha akarnak, felszentelnek, ha nem, nem.
3. téma: ...akkor most jöjjön
Deske. Ő így ír blogjában: „Megtalálni véltem mértékét az
ajándékkal való foglalatoskodásnak, ami a istenjövetel ünnepét még nem
szentségteleníti meg. Kedves versemet, kézírással, géppapírra. Majd ezt
színes lapokra sokszorosítottam. Baráti invitálásra közkinccsé karácsonyi
ajándékomat.” [Ne csodálkozz, ő sokszor ír állítmány nélkül, stíluseleme]. És
itt jön tőle egy Zelk-vers csakugyan kézzel írva, csupa nagybetűkkel, mint
Nemecsek neve élete legvégén. A vers címe Lehel tér. A piacról szól,
gyümölcsökről, zöldségekről, felhozatalról, dinnyehegyekről. Hangulatos vers,
érzem a lángos zsírszagát, a kalarábé nyers aromáját, a retek hideg csípős
ízét. Meg is köszöntem a vers küldését, remélem nem sértődött meg, amiért
Zelk-áposzta versnek tituláltam ajándéka tárgyát köszönő e-mailem tárgyában.
Emez utolsó témát azért érzem fontosnak, mert csakugyan nem a mi
születésnapunk van, hanem Jézus Krisztusé. Akkor pedig mi okunk van ajándékot kapni adás helyett?
Na jó. Az utolsó kívánságotokat teljesítem: Idemásolom a Zelk-verset, ha
nem is kézírással:
Zelk Zoltán: LEHEL-TÉR
Mintha
vonatból a tájra,
hegyek, rétek bársonyára,
olyan boldogan nevetve
bámulok a villamosból
erre a szép krumplihegyre!
Micsoda
táj! Hegye! dombja!
Krumpli! retek! hagyma! gomba!
tisztáson a lombok árnya,
az se olyan bársony, mint e
hajnalban szedett vargánya!
Hát a
ringló! hát az alma!
hát a barack sárga halma!
s hogyha még csak mutatóba,
zöld káposzta-csúcsok mögött
épül már a dinnye dombja!
Micsoda
táj! s mennyi tájból!
mennyi kertből! mennyi fáról!
alig rebben még a reggel,
gyüjtik, hordják már a tájat
vagónokkal, szekerekkel!
Egy
tenyérnyit Jászberényből,
egy szekérnyit Kecskemétről
és Ceglédről s tán Zalából -
mit a nyár kagylója izzad,
idecsurog teli zsákból!
Egyik zsákból másik zsákba -
Bogdán néni kosarába!
Viszi haza. S nem is látja,
hogy egy sárgadinnye, mint a
gyerek, szaladna utána!
Utolsó kommentek