Mickey webnaplója

Karinthy Frigyes gyerekkorában alighanem szerette a kifestőkönyvet. (Lám, azt se tudom, volt-e ilyesmi akkoriban?) Abban előre megrajzolt formák vannak, amit ki kell festeni vagy ceruzával kiszínezni. Ez az ember gyermekének a munkáját megkönnyíti az alakok felvázolásával. Az irodalomban ez jelenti a szerkezet megalkotását. Ha kész a váz, már „csak” fel kell öltöztetni, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen. Azért gondolom ezt, mert – bár írt néhány regényt, és tagadhatatlanul eredeti versei is vannak –, igazán átütő sikereit az Így írtok ti paródiasorozatával aratta. Még a humoreszkek is felfűzhetők erre az elméletre. Az élet produkálta a vázat, a történet magját, a többit sajátos humorával-fantáziájával tette hozzá a banális jelenetekhez. Így születtek zseniális sztorijai.
magam – csupa kisbetűvel – ebben hasonlítok rá, mert nem szeretek szerkezeteket, vázakat felállítgatni, de ha adódnak, használom őket. Beléjük bújok, kitágítom-bővítem őket, alámászok, megvizsgálom, hogy néz ki békaperspektívából, körbetáncolom a vázat, és megrajzolom, sokszor karikatúrává torzítva. Így adódnak, alakulnak, gömbölyödnek, kerekednek. (Kiskerekes kerekét kerekíti kerekre.)
Egyébként pedig Dömdödöm, amit a Pápán szolgáló Jávorka honvéd Tariff-tariff-töff-töffnek fordított.
***
Itt abba akartam hagyni a mai napra rendelt sorokat, Ám az élet szolgáltatja a példákat. Tegnap pl. láttam Dávid Ibolya és GyF közös szereplését a tévében. A képernyőn álló két figura felváltva beszélt valamit, majd GyF elindult DI felé kézfogásra nyújtott kézzel. DI pedig több lépést hátrált. Valamit mondott neki GyF, talán ezt: Itt a kezem, nem disznóláb? - mire DI arcán kényszeredettséggel elfogadta. Olyan volt a jelenet, mint mikor a gyerek menekül az injekciós tű elől, mígnem az ápoló utoléri, vagy amikor a nő menekül a nőiességét veszélyeztető erőszak elől.
Természetesen nem írtam volna róla, mert minek. Az erőszak megtörtént, a felek túlélték, és keksz. De mielőtt hazaindultam volna munkahelyemről, egy pillantást vetettem a mai NSZ címoldalára. Ez volt odaírva: Gyurcsány elfogadta a jobbot. Így. Pacekba bele. Emberiség! Figyelem! A NSZ hazudik! Vagy beteg, aki odaírta, vagy erőszaknak engedelmeskedett, vagy nem látott semmit, vagy az ő tévéje nem a tényeket mutatta. Természetesen nem GYF fogadta el a jobbot, hanem a jobb jobbja kívánt kitérni a bal elől, ám ebbeli kísérlete eredménytelen maradt. Én láttam és még kétmillió ember. Az ég meg nem szakad le.
(Hát erről van szó. Valami történik, majd még valami, és tovább nem bírom ki, le kell írnom, a hírvázat hírhússal életre kell keltenem.)
Visszatérve a kézfogáshoz, ez a gesztus megér egy misét. Ide idézhetem az állami kitüntetetteknek azt a részét, amely nem volt hajlandó kézfogásával elismerni a másikkal való kölcsönös azonosulást. A másikkal való közösségvállalás gesztusának megtagadásával tiltakozott a másik emberi méltatlansága ellen. Ezért nem tüntették ki még korábban Balczó Andrást, aki elsorolta, ki mindenkivel nem hajlandó kezet fogni. Ezért még korábban Ötszáz, bizony, dalolva ment, Lángsírba welszi bárd, mert egy se birta mondani, Hogy: éljen Eduárd!
Ugye világos a jel, a jelenetben valamennyi résztvevő gesztusa, a tömegmédia hazug volta, az egész történés despota szaga. Az NSZ On-line ugyanott egy fotót közöl: a középosztály képviselőiből mutat egy csokorral. Figyeljük meg: mind maga elé mered, egy se néz fel. Vagy nézzük meg a parlamenti honanytyákat, mikor a simliskedésekről szavaznak. Mind a földön keresi a becsületét lesütött pillái mögött. Micsoda állandósult politikai szégyen. O tempora, o mores!
XI.  mickeyáda: A vélemény szabad, egyelőre a véleményező is.