Mickey webnaplója

Kikapcsolódásképpen bekapcsolódom a különféle rádióadások hallgatásába. Váltogatom az adókat. Egyszer csak nagyon ismerős hangra bukkanok. Tardy László intonálja: Credo in unum Deum… és nagyon ismerős ritmusok követik az ő hangját. Hát persze, a Mária Rádió sugározza Szilas Imre Abonyi miséjéből a Krédó tételt. Férfi szólammal indul, majd a női kar, s szól, kavarog egy fuga, majd orgona búg, és női szóló hirdeti Jézus születését. Megint férfikar következik: Letargikus, ahogy az ereszkedő dallamív tudatja: kínzaték Poncius Pilátus alatt. Már-már kibírhatatlan a fájdalom. De ismerem a darabot, tudom, hogy a feltámadás minden öröme következik néhány taktus múlva. A zene valóban folytatódik: A Mária Rádió szignáljával. Ismerős népének ez, melynek szövege: „Szép Szűz Mária, könyörögj értünk!” A stílustalanság* folytatódik, mintha mi sem történt volna: „Kedves hallgatóink, most Simon András tesz bizonyságot hitéről.”
Tehát nincs irgalom, nincs feltámadás, nincs öröm: Bennem egy világ omlik össze; hogy a zeneszerzőben mi omolna össze, meg sem kísérelem elképzelni.
Az enyéim tudják, tőlem szólhat a telefon, a kapucsengő, kérdezhetnek tőlem bármit, ha zongorázom, előbb a darabot befejezem, aztán jöhet bármi más. Ennek oka pedig az, hogy kezdetemtől fogva hittem: a zene olyasvalaminek a kifejezése, ami szavakkal nem mondható el. Részekből áll, s illetlenség felkaszabolni. Udvariatlan, mintha belebeszélnél mondandómba, s leállítanál. Sőt még rosszabb, mert többet „mond” a zene, mint a beszéd. Hogyan lehet hát feldarabolni? Hogyan lehet leállítani felibe-harmadába, miközben alkotója nincs jelen, hogy tiltakozzék? Ha a programot készítő nem ért egyet sugárzásával, ne indítsa el a nem kívánt zeneszámot, tegyen fel olyan zenét, mely kedvére van. Még furcsább ez annál a rádiónál, melynek műsorai nincsenek is olyan szigorúan időhöz kötve. Ezt megtapasztaltam már számtalanszor. Még ha lehalkítva úsztatnák el a zenét, valahogy tapintatosan lekeverve, hogy érzékeltessék: Bocsánatot kérünk, de nincs több időnk. Hát nem ez történik. Mintha elvágták volna, minden bevezetés nélkül rákanyarodnak egy teljesen más típusú melódiára.
Sajnos van még más is. A félbevágott vagy egészben hagyott zenéről nem tudsz meg semmit. Nem tudod meg: Melyik szerző mely zeneszámát és ki adja elő. Ez szerintem – és remélem hogy még sokak szerint – durva!
*Nekem erről a stílustalanságról egy rossz farmervicc ugrik be. A farmer bemegy a söntésbe, szó nélkül átsétál a szemközti oldalra, ott a falon felmegy, a plafonon is végig, majd lelépked a parkettre. A csehóban ivók elcsendesednek, és ámulva figyelik a falra mászó ember teljesítményét. A csapos látva a pillanatnyi zavart, így szól: Uraim, miért csodálkoznak rajta, sohase szokott köszönni.