A busz összevissza imbolyog. Föl a hegyre, le a hegyről
kanyarog, ahogy annak idején az utat kijelölték a telkek között. Mégis a
legtöbb kanyar közvetlenül a megálló előtt van. Bal-jobb-bal-jobb, majd a téren
körforgalom: élesen jobb-balkanyar közben a szükségnek megfelelő mértékben fék,
és stop. Ugye ez túl sok a még félig-meddig alvó testnek. Az jár rosszul, aki
először felpattan leszállást jelezni. Azt a fizika törvényei szerint jobban
megtáncoltatják az erők eredői, melyek az illető forgástengelyére és hatnak
mégpedig az erőpári szabályai szerint (távolság x erő karja = távolság x teher
karja) alakuló forgatónyomaték és a centrifugális erő valamiféle katyvazaként.
Ő itt a teher, s karja, (ha akarja ha nem akarja) a teher karja. Nos, öreg
csókák megkíséreljük pókerarccal leplezni leszállási szándékunkat, hátha akad
egy friss hús a buszon, aki nem bírja tovább cérnával, fölpattan, és megnyomja
a leszállásjelzőt. Ha tényleg ez történt, maradhatunk helyünkön a váltakozó
irányú háborgások-lökéshullámok lecsillapodtáig, és ugyanezzel a pókerarccal
leszállunk, mint akinek mindig is ilyen kifejezéstelen és érzelemmentes szokott
lenni az arca.
Utolsó kommentek