Első napunk kupacra visz, de előtte megnézzük a komáromi erődöt. Itt csekkel is lehet fizetni, für alle Fälle viszem magammal. Ez az az erődítmény, melynek, rendeltetésszerű használata soha nem valósult meg noha felépítése rengeteg pénzbe került. Nem védett semmit, senkit senkitől és semmitől. Csakúgy, mint a légófelszerelések. Felvettük a gázálarcokat, levettük, futottunk is egy kicsit benne, majd nagy tömegben leselejteztettek, mert kiderült, hogy éles helyzetben mit sem érnek ma már.
Tehát tovább, Pannonhalmára visz az utunk. Út közben konyak vagy pálinka, mellé egy nescafé, ha minden igaz. Pannonhalmán jártam a piaristákkal, több mint 40 éve. Már akkor fényképeztem. Valamiféle boxgépem volt, mert látóterébe kitűnően belefért az a torony, mely elég magas, kilométerekre ellátszik. Nos, lekaptam. Minden felől befelé dől a fénykép, a közepe felé. Mondom, hogy boxgépem volt. Emlékszem a templombelsőre (hogyne emlékeznék rá, szinte minden évben látom a tévében, amikor valamilyen liturgikus eseményt közvetítenek). Emlékszem még a könyvtárra is. Mondta annak idején a szerzetes, hogy hány ezer kötetet őriznek. A könyvek hatalmasaknak tűntek. Elképzeltem, hogy évente alig piszkál valaki hozzájuk, hiszen nehezek, mint a só, és régiek, tehát kezelésük, olvasásuk nehézkes lehet, tartalmuk zömmel avítt. Gondolom, most meg fogjuk ízlelni a borokat, és megesküszünk, hogy ez a legfinomabb nedű, amit életünkben ittunk. Az asszonyok vesznek majd egy fiola levendulaolajat, ha már Pesten elmulasztották a Ferenciek terén lévő bencésboltban megvenni.
Másnap megyünk többek között Zircre. Itt is jártam már a regnummal, amikor még teljes illegalitásban ügyködött, úgy a hatvanas évek közepén. Azt hiszem, Bakonybéltől váltunk meg egy napra, hogy lássuk az apátságot és az arborétumot. Az apátság tetszett jobban (és még kellemesen hűvös is volt benne). Az arborétum kevéssé, mert dög forró nyár volt. Nem is érdekelt mást ez a fa-kert, csak minket. Illetve minket se nagyon. Mivel egyik fának se tudtuk a nevét, olyan érdeklődéssel figyeltük kérgük rücskeit, a levelek rajzolatát, mint diákok a fizikai kísérletet kicsengetés után. Annál is kevéssé érdekelt bennünket, mert vétetett egy zsák görögdinnye, és mind arra vártunk, hogy hol telepedhetnénk le elpusztítani ezeket az édes és lédús gyümölcsöket. Nem emlékszem rá, hogy megmaradt volna akár csak egy szelet is.
Gondolom, most elmarad a dinnye, hacsak nincs Zircen is jelen egy kereskedelmi üzletközpont, ahol spanyol görögdinnyét lehet kapni, melyet Marokkóból hozat a kínai cég.
A kamalduliaknál még nem jártam. Ha jól emlékszem, Majkon voltak, ahol egyforma kis házacskáikban élték szerzetesi napjaikat. Biztos még másutt is megfordulunk, három napba belefér, de egy blogba nem, legfeljebb, ha ennyi. Holnap még azért jövök.
Utolsó kommentek