Ez az egy bekezdésnyi szöveg olyannyira megszólított, hogy gondoltam, beveszem a bloganyagok közé. Miért?
Elég egyszerű az oka. Valaha a társadalom épsége, egyáltalán megléte nagyobb hangsúlyt kapott. Messze megelőzte az egyéni boldogulás értékét. Elsőbbsége volt. Ezek a barátok, miként a nemzeti hadsereg, szó nélkül áldozták fel életüket a többiek életért. Hogy az élet élhessen, mert élni akar.
Dugovics Titusz, nándorfehérvári katona hőstettét hatalmas festmény örökíti meg. Ma Dugonics nemde fanatikusnak számítana, a sok közül az egyik öngyilkos merénylőnek?!
Petőfi így ír mindössze 160 éve: „Sehonnai bitang ember, / ki most, ha kell, halni nem mer, / kinek drágább rongy élete, / mint a haza becsülete. . . /
Ma nem volna könnyű lesehonnaizni mindenkit, aki nem kívánja a hazáért, a településén élőkért, bármilyen közösségért életét áldozni.
Érdekes volna megkérdezni pl. a mai ferences barátokat, hogy kimennének-e egyesével a halálos fertőzésveszély ellenére a népért-nemzetért, vagy sem. Miért igen, vagy miért nem
Utolsó kommentek