POST
Ősz van. Ennek újabb bizonyítékával szembesültem reggel. Gurulnak az
almák az úttest mentén a meredek Kapy utcában. Bár még átmeneti kánikulával
fenyeget ez a hét, a nappalok tovább rövidülnek, hamarabb besötétedik. Olvasom
az újságban, hogy az eszkimók, a növények és az állatok rosszul tűrik a
felmelegedést. Következésképpen a levegő, a víz és a kövek jól tűrik. A sziklák
dobják le magukról a mohaszőnyeget, a zuzmók csak úgy pattognak le róluk, a
harasztok meg repedeznek, víz után epedeznek, s a rénszarvasok patái megégnek a
forró köveken jellegzetes szaruszagot árasztva. Mindebből persze egy szó sem
igaz, de mint eshetőség, még megvalósulhat. Ne így legyen. Épp elég nekünk a
politika mindennapos baklövéseinek a sorozata. Megalkottam a Közel-Kelet mintájára
a Közel-Nyugat szópárost, értve ezalatt azt a kapaszkodást, mely Nyugatot
célozza, ám egyre reménytelenebbül. Ha nem változik a morál, a gazdasági
tisztesség nem valósul meg, egyre inkább egy másik kategória lesz érvényes
ránk: Távol-Nyugat.
Szellemesek viszont a nescafé-reklámok. Ismert verseket idéznek, Vörösmartyt,
Kosztolányit, s ferdítik őket saját céljaiknak megfelelően.
Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
vagy egy front kínoz tégedet?
Romhányi József versével (A teve fohásza) is lehetne valamit kezdeni:
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve tova.
Helyzete nem szerencsés.
Micsoda teremtés!
Nem volna oly tétova
A sivatag lova,
ha lehetne nescafét innya.
Vagy pl. Petőfi verse is hordozza a humor lehetőségét.
Be más volna itt az élet
ha egy erős nescafé...
Közbevág itt Pató Pál úr
Igazad van, feleség.
Na, jó, itt abbahagyom.
PRAE
Júniusi reggel
Nincs rendes cipőm, csak rendes kocsim van. Az eső rendesen esik, közepes erősségű szél fúj.
Cipőm receficés bőrből van, félig-meddig szandálnak tekinthető. Kb. 5 sec.
alatt beázik. A kocsim viszont porszáraz belül. Nosza beugrunk feleségemmel
(noha neki nem ázik be a cipője), és megyünk dolgozni. Kirakom őt ott, ahol el
kell válnunk, de nem találok egy megtett kör után sem parkolót. Maradok kocsim
melegében, s meg sem állok a Pasarétig.
Értelmiségi közhelyek
Se szeri se száma a közhelyeknek. Mindez azért jut eszembe, mert
legalább ötödször találkozom egy francia történetével. Nevezetesen E.
Mounier-nek hívják az illetőt. Legalább ötödször olvasom ugyanezt a mondatot: „Mounier
1935-ben megnősült. 1939-ben Françoise nevű kislányukról kiderül, hogy
gyógyíthatatlan agyvelőgyulladásban szenved...” Miközben rettentően sajnálom a
szülőket és a gyereket is betegsége miatt, nem állhatom meg, hogy meg ne jegyezzem: Jobban ismerem
lassan őket és problémájukat, mint a saját családomat
Mondhatod erre, hogy
ez azért túlzás. Én viszont hadd kérdezzelek meg, középiskolás korodban
hányszor szembesültél vele, hogy
Heine matracsírban halt meg. Még röhögtünk is rajta, hogy valaki csével ejtette nem értvén a kacifántos kifejezést:
matrac-sír.
Utolsó kommentek