Mickey webnaplója

Egy napja restanciám van, ugyanis tegnap volt (Uram fia! Csakugyan rohan az idő!) harmincnyolc éve, hogy Buci született.
Ha minden igaz, Bandival kezdtem szűk egy éve a családi napokról való megemlékezést.  30-án, András napon vagy a körül. Csaknem vele is fejezem be, mert eltekintve attól, hogy két Katánk van még 25-én, bezárult a kör. Mindenkiről elmondtam, ami elmondható, remélem, hogy amit leírtam, csakugyan leírható volt, és senkiben nem maradt tüske. Bár ha tüske maradt, az a rózsa tüskéje az ünnepi csokorból. Bizony, bizony. Mert ugyan „Nincsen rózsa tövis nélkül” - mondja a közmondás, de ez nem igaz. Mindenki tudja, hogy a rózsának a szárából tüskék állnak ki, mely viszonylag könnyen eltávolítható képlet. Kérem szépen, a tövis az egészen más. Az az ágból kinyúló fás lándzsa, és egy az ág anyagával, csak éppen rendkívül hegyes és sebeket okozó „fegyvere” a fának. De vissza az ünnepelthez.
Ha bekapcsolom a számítógépet, egy fotó jelenik meg a képernyőn. A kép Bandiék kertjében készült. Az ő kerti hintapadján üldögélünk Tücsivel és Estelle-lel. Azonnal emlékeztet az érdi hangulatos találkozóra.
Emlékeim róla egyidősek vele.
Ő volt, aki pikucolta a tismáját, amikor jött a Mikuli,
ő volt, aki odaállt Papító elé naponta Kiságival, és jelentkezett a napi zsebpénzért ezzel a szöveggel: Nagyító-Papító (nagypapa beceneve), két fötö, egy fötö.
Két fötö járt Kiságinak, mert ő volt a nagyobbacska, és egy fötö Bandinak, mert ő volt a kisebb.
Ő volt, akinek az esküvője, majd lakodalmi bulija nagyon hangulatos volt. (Máig fülembe cseng egy Dire Straits szám, amire ott táncoltak.) A meghívón szerepelt: Az esketés után koccintunk egyet a nagy ijedtségre.
Koccintottunk.
Most is ezt teszem: Koccintok az egészségére. Csinn!!!
Isten éltessen, Bandi!