POST
Szeretem Herman Ottó közérthető formában megírt
természettudományos és néprajzi kutatásait feldolgozó könyveit olvasgatni. Őt
lapozgatva ma is néhány kuriózumra lettem figyelmes.
Az egyik egy gyerekjáték szövege. „Csip-csip csóka, vakvarjúcska.” Hát kérem
szépen, létezik a vakvarjúcska, pontosabban a vakvarjú. Egy gázlómadár neve: én
mint bakcsót ismertem. Szépséges, formás madár a bakcsó, lápos meleg vidékeken
tanyáz.
A másik leleményem még
érdekesebb. A rejtélyes duga szóra bukkantam leírásai között. Egyetlen alakban
ismert ez a duga: a dugába dől
kifejezés részeként. Kinevetik azt, aki azt mondja: dugájukba dőltek, merthogy
a duga a Magyar Értelmező Szótár szerint szláv eredetű, és donga értelmű. Ami
tehát dugába dőlt, az olyan épület, melynek dongái beomlottak, a dugába dőlt
épületnek vége. Hát, vannak kétségeim. A duga valóban szláv, és ív jelentésű
pl. szemöldök íve. Igaz, a donga is egy ív. Ám Hermannál azt olvasom, hogy a
duga a patak mesterségesen létre hozott holt íve. Dugának mondják az elvezetett
patakot, melyet azért vezetnek „vakvágányra”, hogy aztán a kiszáradó medréből
felszedjék a benne vesző halakat. Szerintem ez a szólás alapja. A dugába dől azt
jelenti e szerint, hogy holtvágányra terelődik a patak, a dolog, mintegy
zsákutcába kerül az, ami dugába dől. Ez inkább megfelel a magyar képes
beszédnek. Azért gondolom ezt a kifejezés képének, mert ha a dongára
vonatkoztatom, akkor a dongába dől elég idétlen és rossz ragozású kifejezés. A
dongák összedőlnek pl. halomba, de nem saját magukba zuhannak, amit a dongába
dőlés kifejezne. Ám a vak csatorna értelmű duga esetében csakugyan ebbe a
mederbe dől a víz, vele a halak.
Még egy csemegével is szolgálok. Azt írtam, ha
irodalmi lap szerkesztője lennék, minden számban megjelentetnék egy
történetet tájszólással elbeszélve. Ide másolom Herman egyik ily módon
lejegyzett mondatait.
„Egy Körös menti öreg halászt, aki sehogy sem akarta ereszteni a szót, egy véletlen
kérdéssel nyertem meg. Észrevettem ugyanis, hogy hálójának úszófái a vörösfűz
fájából valók, s azt kérdeztem:
– Hát öregem, maga is vörösfűzből faragja a parát?
Az öreg erősen megnézett, igazított a kalapján, azután így szólt:
– No már, kéröm alássan, hetvenöt esztendőt értem mög; Örzsébet napján ülöm mög
a feleségemmel az aranylakodalmat, mög is öttem már javakinyeremet, de még olyan
uri embör nem járt erre, aki mögmondta vóna, hogy az a para vörösfűzből való.
Pedig abból való a! – Elmondott azután mindent. Felnyúlt még a szelemen
(tartógerenda a faház mennyezetén) padkára, s előkerítette a feketére füstölt villitőkét (kör alakú merítőháló
emelőfája) is.”
Miközben tudom, hogy teli vagyunk régészeti kincsekkel (a vas-, bronz-,
rézkorszakokban élt emberi kultúra leletkincseire gondolok), teli vagyunk a
beszélt nyelvjárások csodaszép kifejezéseivel, még megmutatható részeivel is.
Álljunk elő vele, mint egy hangmúzeum anyagával. Ha máshogy nem, hát leírt
formában. Az ország területén végzett feltárások olyan gazdagságot mutatnak,
ami arra vall, hogy év tízezrek óta élnek emberek a Kárpát-medencében. A
leletanyag olyan gazdag, mint egykor a Tisza halbősége. Azt mondják, hogy a
folyószabályozás előtt, még az 1800-as években is, akkora volt a halbőség, hogy
nem lehetett úgy megmeríteni a rocskát, ampát, (vödröt!) a folyóban, hogy hal
ne került volna bele a vízzel.
Ha tehát könyvkiadó volnék, biztos
felkérnék egy munkacsoportot: rakjanak össze egy nagy albumot, mely az itt élt
népcsoportok életmódját mutatná meg. Az itt feltalált leletek képeznék mintegy
a mondandó hitelesítését. Gazdag kötet, akár könyvsorozat kerekedhetne belőle.
PRAE
Mi
a szösz?
– Az igenek mind egyformák, de a nemek között vannak különbségek.
– Gyarló emberek vagyunk, én is az vagyok: ismételten gyarolni szoktam.
Dilemma: Olyan kaliberű,
mint a Karinthy-féle: Kik csókolóznak többet, a férfiak vagy a nők? Kérdésem
így hangzik:
Melyik álló embernek a lelógó karja van közelebb a talajhoz, azé-e, aki magas
vagy azé-e, aki alacsony?
Érvek:
1. A magas embernek mindene hosszabb, a karja is hosszabb, így hosszabban lóg
le, mint az alacsonyé.
2. Az alacsony embernek mindene közelebb van a földhöz, így a karja vége is.
3. Az alacsonynak rövidebb a keze, ezért relatíve távolabb van, mint a hosszúé,
akinek relatíve hosszabb karja lévén a különbségek kiegyenlítődnek, és mindkét
féle embernek azonos távolságban van a keze a talajtól.
Ember legyen a talpán, aki
eligazodik ezen.
Szerintem..., eh, nem mindegy?
És egyáltalán: Senkitől se fogadj el
tanácsot, tőlem se, ezt a tanácsot se!
* * *
Olvasom a cseh nyelv mássalhangzó-torlódási csúcsát Darvas Iván Lábjegyzetek c. könyvében:
Strc prst skrs krk! Kb. annyit tesz, mint: Dugd át az ujjadat a torkodon. Hát nem túl értelmes mondat, de mondat. Guiness-rekord, de nem is ez benne a pláne, hanem az, hogy a csehek ezt ki is tudják ejteni valahogy.
* * *
Olvastam a Közhely-szótárt: Az a megdöbbentő számomra, hogy a legtöbb ember szavajárása közhely. Megmosolyogni való volt, ahogy a közhelyeket lapozgatva felismertem azokat az alakokat, akikből elő-előjönnek ezek.
Ide egy vicc-jellegű közhelyet idézek: A helyszínelő rendőr rámutat a baleset halálos áldozatára, és azt mondja: Íme az élő példa. Így jár, aki szabálytalanul közlekedik.
...és egy-kettő szellemes:
– A békepap neve kegyes vereskedő, aki a Lenin Fohászati Művekben kapott
kiképzést.
– ...ez olyan büdös, hogy a görények térden állva könyörögnének a receptjéért.
– Az a stramm, az a stramm, kinek protézise van...
– Én csak töményet iszom, de abból töméntelen sokat.
– Már ezerszer megmondtam, hogy semmit se mondok kétszer.
– Mindenhol jó, de a legfehérebb a konyhakredenc.
Egy lejterjakab.
Adva van egy folyóirat, melynek címe
Europa-infos.: Európa sz...ban van
;-)
Utolsó kommentek