Ma reggel szokásomhoz híven bekapcsoltam a mezzo tévét. Némi bohó zenélés után egy szépséges fiatal olasz nő, Filomena Moretti játszotta I. Albéniz Spanyol szvitjéből az Asturias-t. Nagyon egy volt a gitár, a gitáros, a darab és annak interpretációja. Érdekes módon ezt követően egy szépséges fiatal német nő csembalón játszott egy több tételes Bach darabot, mely ugyanúgy lassú tétellel indul, mint a legtöbb Liszt zongoramű, hogy aztán egyre inkább belemelegedjen a részletek kidolgozásába változatainak újabb részletekkel való gazdagításába. Most is ez történt.
A fekete spanyol és a szőke német ugyanúgy hallatlan összeszedettséggel és figyelemkoncentrálással tette a dolgát. Abban is közösek voltak, hogy a művek végén szélesen elmosolyodtak. A német hosszabban játszott, így alaposabban megfigyeltem. Pl. a világos zöld csembalóhoz karotta színű kosztümöt viselt, mintegy annak komplementerét. Súroló fényben láttatta a kamera az arcát. Ennek az a varázsa, hogy a minden ember arcát borító pihe (vagy szőr) a súroló fényben aurát kölcsönöz az arcnak, és mintegy fénybe öltözteti azt, akit ez a fény körbevesz. Csakugyan nagyon emberi volt, sőt mintha túlmutatott volna rajta. A produkcióban részt vevők mintegy felülmúlták önmagukat.
Persze hatalmas a zene is, amelyet játszottak.
További zenei élményeim is akadtak reggel. Minden kedden félrorátén veszek részt. Az újlaki templomban ugyanis félhétkor kezdődik a reggeli mise. Most is. De amit még sose hallottam itt, gitáros mise volt a szokásos szvinges ritmusgitározással, kevéstagú jó hangú tinikórussal. Az adventi időszakhoz jól választották műsorukat. Kedves volt az egész. Lehet, hogy a templom akusztikája is hozzájárult ehhez, kicsit light-osította az effekteket.
Az egyik ministráns a regnum oszlopos tagja. Lehet, hogy az ifi zenekar is regnumi, csak én nem ismerem őket?
Így indult a mai nap.
Szép volt.
Emberi.
PRAE
Mi VAN?
VAN matematikai felfedezésem!
Valaha azt tanultuk, hogy egy magában egy, kettő magában kettő,
...kilenc magában kilenc. A régi kuplé szövege: Teve van egy púpú, van két
púpú, van négy púpú, sőt több...!
Egyszer csak arra a rémes dologra jöttem rá, hogy van két igaz és
tizenhat hamis számunk!? Mert ugye hatvanhat – igaz, nyolcvannyolc – igaz, nade
hat van egy – hamis! hat nem van egy, hatvanhat!...; nyolc van kettő – hamis!
nyolc nem van kettő! Nyolvannyolc és kész! Ez persze kerge okoskodás, afféle
szellemi Moebius-szalag, amelynek van is két oldala, mert erről mindenki
azonnal meggyőződhet, de mégsincs! – hiszen következetes végigtapogatás útján erről
győződhetünk meg.
De ez a „van”-ás-sor is folytatódik a háztartási vegyi áruk piacán.
„Van” egy „vanish márkanév”. (Tudom: ejtsd – venis, de most lécci, ne
kekeckedj!) Mit csinál szegény magyar vevő? Megkérdezi: – Kérem szépen, van
vanish? Van ish, meg nincs ish, válaszolja a bölcs humorú eladó: vanish
kézápoló nincs ish, de vanish körömlakk éppen van ish. Hú! Micsoda név! Tiszta
agyrém: Ha kifogyott a vanish, míg a polcot fel nem töltik új áruval marad az,
hogy vanish – nincs ish. Helyesebb lenne magyarul: NINCS-VANCS és kész!!! Muszáj ideírnom: Ez nem a reklám helye, s
nem kapok a Vanish-tól honoráriumot. Sajnos!
Péterke I.
Péterke még nem volt három
éves, mikor keresztvetésre tanította mamája. A fiú szorgalmasan utána mondta:
Az Atyának, a Fiúnak... és itt elakadt. A Szentlélek túl bonyolult volt
artikulációs és agyi bázisa számára. Történt, hogy egyszer megérkezve a
bevásárlásból Péterke csak nem akar kiszállni a kocsiból. Anyja unszolja: Mi
van veled Petike, miért nem akarsz kiszállni. Mire Péterke megszólal: Azért nem
szálltam ki, mert gondolkodom. Kezdi a keresztvetést, a fejére bökve jobb
kezével, s mondja: Mama, hogy lehet,
hogy ez eddig fej volt, most meg Atya..., mert a Fiút még csak értem, mutat a
mellére.
Péterke II.:
–
Mama, hányat alszunk még karácsonyig?
– Tizenkettőt, Péterkém.
– Akkor jó. Én délutánonként is
aluszni fogok, és akkor hat nap múlva jön a Jézuska.
Fogyunk...
Május idusán azt írja az újság,
hogy már 10 millióan sem vagyunk, s egyre fogyunk.
Hm. Lehet, hogy darabra igen,
de tömegre nem – vélem. (Tudom, ez egy kicsit durva volt.)
Alapvicc:
Öreg bürokrata így tanítja a fiatalt: – Fiam, a problémák 90%-át az idő
megoldja, a maradék 10-et pedig te sem tudod megoldani.
A filozopter:
– Érheti-e rossz azt, aki egész nap egy széken ül az íróasztala mögött? – Nem, de jó se!
A csiga
Éttermünk fő különlegessége a
csiga – mondja a főpincér.
– Tudom – válaszol a vendég, tegnap ő szolgált ki.
Utolsó kommentek