Valóban megjelent egy anyagom a Napút c. irodalmi folyóirat 2009. http://emmausz.blog.hu/media/image/200902/1. számában. Meglepett a
szerkesztő választása. A répa című
meserészlet variációkat hozták le. Ennek
a sokrészes stílusgyakorlatnak a szövege centrált változatban készült, s úgy
fest, mintha vers volna. Valójában nem annak szántam, még akkor se, ha vannak
rímelő, költői részei is. Még furcsább, hogy a jubileumi folyóiratszám
tematikája ezúttal „Mulatványok”, azaz a humor felé nyit. A megjelent anyagok
egy része inkább a pornót súroló bögyörőzés. Ebben a szövegkörnyezetben
különösen festhet az én répamesém, mely szónak ugyancsak van ma már egy frivol
kicsengése is.
Mindegy.
Az aztán a legnagyobb meglepetésemre szolgált, hogy valaki, aki – mint kiderült
– a Pázmányon tanít, odalépett hozzám, kérdezve ki is volnék. Mondom a nevemet.
Mire ő: Á, akinek a verse van a lapban. Mondom: igen. Minden más bonyolultabb
lett volna. Tehát úgy vélte, és talán mások is úgy vélték, hogy költő volnék.
Legfeljebb – is, de főállásban semmiképpen nem. Kértek előzetesen adatokat
rólam, de csak részben használták fel. Publicista, író – szól a titulusom. Én a
publicistával egyetértek, de írónak sose merészeltem magamat nevezni.
Szerkesztő vagyok, lektor és korrektor, leginkább pedig mindenes, mert mikrovállalkozás
a miénk.
Viszont ha már költőnek vélnek, közlöm egyik főiskolás koromban kiötlött
versemet. Ez a második legjobb volt, az első végképp feledésbe merült, mert egy
cédulára írtam, mely ronggyá foszlott és vélhetőleg eldobtuk, eldobtam. Nem
emlékszem rá, csak arra, hogy ritmusos volt a mostanival szemben. A Halversre
is csak körülbelül emlékszem vissza. Most megkísérelem visszaadni. A haladó,
meg a nagy- és kishalak utalnak a korra, melyben keletkezett.
Halvers
Halló, halak, riadó.
itt a falánk halfaló.
Félénk halraj
siklik tova
irányt váltva
sebbel-lobbal.
Már a
nagyhal
halálhozó
szája
tátva.
Útját mutatják
Félhal félék …
Haldarabok
Mindenfelé…
Halott halak haladnak a
hal-halhatatlanságba.
…
Hallóóóóóó …
Miért nem hallgatod
haladó halversemet:
„A nagyhalak megeszik a
kishalakat!”
* * *
Tegnap este néztem a tévécsatornákat. Elkeserítő látni és hallgatni
a tényanyagokat, és a hozzájuk fűzött kommentárokat. Mára már nálunk nem közbiztonság van, hanem közdisznóság!
Úgy kell életkedvet pumpálnom magamba. Muszáj visszamennem Prohászkához.
Lehet, hogy mindennapi mottóként kellene alkalmaznom http://emmausz.blog.hu/media/image/200902/1924-es évkezdő
naplóbejegyzését, hogy levegőhöz jussak? Hát legyen: „Uram, mutasd meg arcodat!
Látni akarlak s többet venni tőled, s meríteni belőled, mint eddig. Aki csak a maga fogalmaihoz ragaszkodik,
és nem fogadja el a másét, az olyan, mint
akinek a Nap hátulról süt, s így mindig saját
árnyékába lép. Nem lelkünk s énünk vetületeit akarjuk, hanem a közvetlen fényt!
Ezt add, Úr Jézus! … Ha a forrásnál ülök, nem turkálom föl iszapját, hanem belenézek,
s élvezem tisztaságát, s megtisztulok benne. Csendesítem a lelkemet. … Ah,
Uram, fogadni, venni akarlak!”
Ez az! A közvetlen fényt akarom. Az igaz Világosságot!
Utolsó kommentek