Mickey webnaplója

Amely napon délután elhagytam a kórházat, Tücsi még aznap reggel bevonult egy másikba. Holnap szabadul, de Gab már jelezte, hogy nem múló idegzsábája megreparáltatása érdekében bejelentkezik ugyanoda.

Szerva itt, csere ott. Aztán ugye vége szakad egy jó időre a sorozat?
Ígéretem szerint ide írom a mai vny.-t: 133/80.   
Tücsi ma is kapott névnapi gratulációt. Holnap átadom neki, bár mindenki ráér őt gratulálni, mert átigazolt az angyalok ünnepére; szeptember végén Gábrielezik.
Van egy jó hírem.
Nekem bevált a shift billentyű kirobbantása a helyéről. Azóta nem vált át soha az itthoni gépem kapitális betűre.
Tegnap azt mondhattam volna, hogy jövőre folytatódik a munkám. Ma újabb hírek megingatták bennem ezt a verziót. Még szerencse, hogy a Renoirtól ellesett parafa dugó-elméletet vallom, amolyan fatalista életvezetési stílus ez. (Kicsit olyan is, mint Balczó Andrásé volt egykor: Majd elrendezi a sorsomat a jó Isten – mondta ő egyetlen filmjében – és mondom én is.) A patakban úszó parafa dugóval pedig az a helyzet, hogy szinte teljes biztonsággal megérkezik a tengerbe. Legfeljebb ideig-óráig fenn- és elakad a mederben előforduló gátakon, akadályokon. Aztán továbbmegy, hiszen jön még addig egy-két kanyar.
Ma a család makacsságáról beszélgettünk Ancsával. Egyikünknek se akaródzik felkeresni a kirurgusokat.
Másutt ez nem így van.
De mi nem másutt nőttünk fel, hanem nálunk.
Ha valamink fáj: az majd elmúlik.
Különben is, honnan tudható, hogy használ-e egy drog? Ki tudja megmondani, hogy alkalmazásának hiányában milyen volna hogylétünk.
Mostanság pl. vettem egy drága lábbelit, egy MBT-t. ez nem Marha Baró Topánkát jelent, hanem anticipőnek hirdeti magát a svájci mérnök által kifejlesztett izé. (MBT = Masai Barefoot Technology). Nem nevezem cipőnek, mert nem az, noha felülről nézve fazonját az azonosság még megvolna, miként az ország is még – magasról nézve.
Nos, ez a lábbeli csak jó lehet, mert a kórházak legtöbb orvosa ilyenben jár.
Divat lett MBT-t viselni.
Abban egyetérthetünk, hogy amikor Isten megtervezte az embert, és két lábra állította, nem flaszter-közlekedésre szánta. Nem is volt még ilyen út. Egyenletes és kemény út is alig, leginkább egyenetlen gyepen és/vagy homokon császkáltak eleink.
Ma ez nincs így.
Ezért kénytelen minden ember egy talpalatnyi homokos bizonytalanságot a talpa alá kötni, hogy ez az őseredeti kényelmetlenség reprodukáltattasson.
Ettől kezdve járásod megnehezül, mert legalább még egyszer olyan nehezek ezek az ólom topánkák, mint a korábbiak, de technikailag is megnehezül, mert ha megállsz, úgy érezheti a talpad, hogy egy hintaló van alatta, esetleg egy kiszolgált tapper (Tinta felitatására használt irodaszer. Nézd meg egy régi filmen!)
Az a hír járja, hogy aki ilyet visel, annak elegáns tartása lesz, mint egy maszáj harcosnak (Kár, hogy senki nem garantálja a rájuk jellemző slankságot mellé.), megszűnnek a tartáshibából eredő bajai, és visszatér az ősi lábmozgáshoz, járástechnikához. Elmúlik a lúdtalpa, a hátfájása, segíti a láb vérkeringését, és ezáltal közérzete javul.
Na most érkeztem el a családunkban foganatosított általános kételyhez.
Mióta ezt a műhomoktalpat viselem:
meglassúdott a járásom,
tovább tart odaérni valahová,
fáj a vádlim,
az emelkedők meghágása megerőltetőbb, mint korábban volt.
Néha úgy érzem magam, mint a filmbeli büntetőszázad harcosai a Szaharában, amikor elindulnak a dombra. (Ez a film címe is: A domb.)
A svájci mérnök biztosan megesküszik, hogy még rosszabb volna a helyzet, ha nem az MBT-ben araszolgatnék, és nem ettől van, hanem a 8 féle antivakarin egyikének a mellékhatása. Lehet, hogy igaza is van. De ki tudja?