A keresésben egyebekben sokáig nagyon jó voltam. (Na nem a pénzkeresésben.) Mostanában viszont hanyatlik a memóriám, és miközben egyre több félét kell keresgetnem, egyre gyengébb teljesítménnyel keresgetek.
Van annak is már vagy tíz éve, hogy egyszer nem találtam a forgalmit és a jogosítványt. Ennek az a pikantériája, hogy éppen vidékre menés előtt nem találtam. Valami azt súgta nekem hosszas kutakodás után, hogy a munkahelyemen tettem a kabátkám zsebébe.
Irány a Pasarét.
Berontottam a szerkesztőségbe, leakasztom lajbimat, beletúrok a jobb zsebembe, nincs ott. Vérnyomásom hússzal feljebb szökik, beletúrok a bal zsebembe, ott van. Vérnyomásom visszaáll hússzal alacsonyabbra. Indulás vissza, időveszteség jó fél óra.
Tegnap meg sorban állunk a pénztárnál. Míg sorra kerülünk, kikotrom a kártyámat. Mindennapos rutin ez. Most is majdnem ez történt. Beletúrok a belső zsebembe, ott vannak a különféle kártyák. Soroljam őket? SZIG, lakhelycím-kártya, adószám, SZTK-s (TAJ)szám, OTP-kártya, jogosítvány, újságírói igazolvány, Nagycsaládosok igazolvány, Szent István Társulat tagsági, KésH Magáneü.ptár, Vásárló pontgyűjtő-kártya, Multipont, Auchan vevőkártya, EUegészségbizt. kártya, Járműtörzskönyv. Ha jól számolom, ez tizenhatféle. De nekem a tizenhetedikre lett volna szükségem, amelyen a vagyonom leledzik. Ám azt nem találom se egyik, se másik zsebemben. A többiről nem is beszélve. Na mindegy. Volt nálam pénz, sőt Tücsinél is, olyannyira, hogy megelőzött engem fizetéskor.
Hazamegyünk, kirámolunk. Ő szelíden magához vette a kezdeményezést, egyesével átvizsgált mindent, és éppoly eredménytelen maradt az övé, mint az én kutakodásom. Közben megkerestük a bankot, melyen rostokolt a számlám összege. A PC azt mutatta, hogy senki sem nyúlt hozzá, ugyanakkora összeg látszott rajta, mint amekkoráról tudtam. Mica egy mozdulattal a másik szokásos bankba utalta az egészet, a kártyán csak 400 ft-ot hagyva, hogy ne szűnjön meg, ha mégis megtalálnám. Törtem ám a fejemet, hogy hol fizettem vele utoljára, de arra jutottam, hogy legutóbb pénzfelvétel esett, és mindig rutinosan elrakom a kártyát, mielőtt a bankókat besöpröm a gépből.
Eltelt így vagy egy óra is, már lehiggadtam, hiszen alig ért kellemetlenség azonkívül, hogy nem találom azt a nyavalyás plasztikkártyát.
Közbevetőleg megjegyzem: mostanában sokat teázom, abból is a gyógyteákra irányul érdeklődésem. (Sokat kell innom, vérhígítás céljából, ennek pedig a tea elég jól megfelel).
Egyszer csak bevillan: egy marék filteres teát gyömöszöltem kabátom belső zsebébe, hogy legyen elég munícióm a szerkesztőségben, ha éppen teát inni szottyan kedvem. Ezeket egy mozdulattal kiemeltem, és egy tartóba raktam, hogy kéznél legyenek adott alkalommal. Nagyon reméltem, hogy tarka plasztikkártyámat ugyanazzal a laza mozdulattal kiemeltem a tarka filteres teákkal együtt.
Ahogyan múltkorában tettem, most is az volt az első dolgom reggel, hogy oda igyekeztem a tartódobozhoz, és csakugyan a tarka teák között fészkelt tarka bankkártyám is, mely most nem igazán ér sokat, de végtére csak-csak megkerült. Nem kell hát ezt leállíttatnom, sem másik után kuncsorognom.
Tanulság?
Nem túl sok.
Megesik olykor az ilyesmi.
Persze még tudatosabban kell cselekednem, éppen mert már nehezebben emlékezem vissza a közelmúlt eseményeire.
Utolsó kommentek