Éjjel arra ébredtem, hogy egy Kodály-dallam zúg a fülemben. Egy pentaton, ereszkedő kvintváltó dallam, mely lehetne cseremisz is, vagy más ősmagyarokat súroló nemzet dallama. A szövegéből csak foszlányokra emlékeztem, ezért „sej kora reggel délelőtt”, mielőtt munkába indultunk volna, kerestem a google-en. De csak rész sikert könyvelhettem el, mert a nyitó sort idézve: „Méhraj duruzsol...” csak olyan találatot kaptam, melyre nem énekelhető végig a két versszakos költemény-szöveg. De találtam egy olyan sort, melyre hivatkozva, egy másik keresést elindítva, immár eredmény mutatkozott. Olyan régen énekeltük, hogy már nem emlékeztem rá, hogy ez valójában egy Weöres-vers a Bóbita sorozatból. Íme a vers szövege:

Méhraj duruzsol fák közt fű alól
Fürjek dala szól tó partján.
Sok száz búzakalász érik-hajlik
Táncol ragyogó fény karján.

Lengő gabonánk szépen gyarapodik,
Kedvünk magasodik, égig száll!
Szántunk, aratunk, tenger a dolgunk,
A virág, a gyümölcs békét vár.

A dallam szolmizációs jegyekkel:

l l lsm l l d'ls l l lsm l l l
s s slsm r r r r m m smr m m m
r r mrd r r rmrd r r rdl,s,d d d
r r lsl s msm r drm rdr l, l, l,.

 Érdekes két szakasz. Benne az élet szépsége, a nyárba hajló tavasz optimizmust sugárzó lelkessége. Tele a gazdagodás ígéretével. Csak végezzük tenger sok dolgunkat, s az eredmény nem marad el. Ám a szép vers utolsó szavai: „békét vár” egy pillanat alatt átpolitizálják az egészet.
Gyarapodó lengő gabonánk között lelki szemeim előtt (egykor testi szemeim előtt is) megjelenik Rákosi elvtárs kopasz feje (esetleg ugyanő kalapban), ahogyan elgyönyörködik a magyar búzatenger valóságán. S tudatomban megjelenik párhuzamosan a suttogó propaganda is: Rákosi végrehajtói elkezdték a „szépen gyarapodó gabonánk” begyűjtését, lesöprését a termelők padlásáról. A magyarok tesz-vesz nótája így válik keserűvé, mint a méz kininnel.
Reggel aztán olvasom a hírt, hogy nem sokat változott a magyar valóság. Végrehajtók rendőri asszisztenciával brutális erőszakot alkalmazva valamiféle alaki hiba miatt kiakolbólítottak egy nőt gyerekestül győri lakásából, melyet tizenhárom éve bérelt. Úgy tudni, hogy lakbérelmaradása nem volt. Megint ugyanaz a fíling: Nyeljük a kinines mézet.
Nesze neked, európai uniós Magyarország! Rossz „kedvünk magasodik, égig száll!”, és „várunk a békére, mint a virág és a gyümölcs”.
Még meddig?