Nézem a bejövő e-maileket.
Dani küldött 170 képet Egerből, és csak néhányat ír alá: pl. GRRRRRRRRRRRR. De nem ismerem meg a lekapott madarakat, pedig ő tudja a nevüket, csak nem írja alá. Így marad a látvány. (A többi jómadarat ismerem, szeretem.)
Csia is küldött néhány képet: Annácska szögletes kalapban, s ott az egész család. Yeeeeeah. Örültem a fotóknak. Sok mindent elárulnak a néma ábrázolatok. Olyan ez, mint amikor Évát felhívom telefonon. Elég vele csak egy félpercnyi beszélgetés – ha megnyugtató a hangja. Rezdüléseiből kiérzem: minden rendben, s ettől kezdve szívesen átadom a telefont bárkinek. Nekem a minden rendben érzése a megnyugtató.
Valakiben megfogant a szóvégmutató szótár ötlete. Ennek elkészítése a számítógépek korában röhejesen egyszerű a manuális módszerhez képest. Készül, hamarosan befejeződik az anyag elrendezése. Csak az elveket kell tisztáznia annak, aki ilyesmire szánja magát: Mi mi után következzen, mit vegyen figyelembe, mit ne. Ajánlottam az illetőnek, hogy tegye a netre, vagy keressen kiadót. Szerintem lenne iránta érdeklődés, annál is inkább, mivel jelenleg nincs a piacon ilyen.
Az e-mailek után néhány szokott blogot olvastam. Első körben Deskét, aki közöl egy képet egy haldokló ismerőséről, aki exitált. R.I.P.
Majd leírja: milyen feltételek mellett imádkozható ki teljes búcsú az elhunyt javára. A köv. mondatban SzM.-ról írja, hogy a k. Szűts Hollánnal rendez kiállítást Párizs mellett. (Rámegyek SzM blogjára. Csakugyan. Ő is úgy tudja.) Közben azért megtudom, Sosztakovics túlélte magát, és még néhányan az ismertek között. De fordítva is igaz. Mozart még élhetett volna, Bartók azt mondta, hogy tele kofferrel megy el a világból. Hát Isten tudja! Én csak gondolom, mindenki épp addig él, ameddig Isten akarja. És azért van ez így, mert így jó a világnak meg a személynek. Persze az is lehet, hogy a világ épp csak hogy kibírja, még ha nem is a legjobb így neki. Nem látom át a kérdést. Azt hiszem, más se. A harmadik blogból megtudom [szerintem az élet], hogy a vakond ellen nem működik sörösüveg ledugása a túrásba, se vasrudak, -csövek, mert amilyen pimasz a vakond, újabb túrásával elkerüli a csövet. A megoldás még várat magára. Valamit írt ugyan Karinthy irtásról, de az apró rovarról szólt. Tán a poloskáról. Annyit jegyzett meg, hogy biztos módszer a szájába adagolt DDT, de még jobb, ha előtte agyonnyomjuk.
Kuriozitásképp említem, hogy egyik cikkemre reagált e-mailben a körmendi plébános (Hagemann F-ről emlékezem meg a mostani Távlatokban). Ő együtt volt vele a szemináriumban. Kérné HF címét, telefonját. Utánajárok a dolognak, de azonnal megjegyzem: amennyire tudom, HF eléggé visszafogott a korábbi évek történéseivel kapcsolatban, nekem meg – a sorosom így hozta – évtizedek óta csak közvetett kapcsolatban állok vele róla. Másoktól tuok róla, akik a mai napig felkeresik őt. Meg kell tudnom tőlük, hogy kiadhatom-e utolérhetőségét. Rajtam nem múlik a dolog, s szeretném, ha mindkét személy számára megfelelő megoldás születne.
Öt napja leírtam, hogy Krakkóba és Kalwaria Zebrzidowskába igyekszünk. E napokról sokat fecseghetnék, de rövidre fogom.
1. Krakkó nevének jelentését megprófétáltam. Az úton vetélkedtünk, egyik kérdés éppen ezt firtatta: Honnan a Krakkó név?
2. A Ryneken (piactér) ugyanúgy állt a daru, mint ahogy leírtam a web-kamera alapján. Jött a fehér hintó is a lovakkal, trombitáltak a toronyban, csend volt a Szt. Adalbert templomban, A Jagelló-egyetem ugyanott áll. A királyi palota udvara is. A Barbakánt meg se néztük. Biztosra vettük, hogy ugyanott van, ahol három éve állt. A Wawelben megtaláltuk Jadwiga szarkofágját, a Visztula is ugyanarra folyik, mint korábban. A pléhsárkány nem okádott semmit (olajválság? petróleumhiány). Takarékosság miatt? Ki tudja? Fagyit nem volt kedvünk nyalni, nehogy hozzáfagyjon a nyelvünk a februári hűvösségben.
Idén nem állt a szokott helyén „a fehér”. A kajoldákban továbbra is lengyel szövegek orientálják az érdeklődőt. Minden étel ízletes, de más ízesítésű, mint itthon. Szerintem a gyomornak át kell állnia az új vegyi anyagok feldolgozására. Ez a programozás plusz teher.
Könnyen lehet, hogy koromnál fogva az utolsó városnézős kiruccanáson vettem részt, merthogy a naphosszat való lődörgés már nem az én mankóimnak és kilóimnak való.
(Ezt is megírtam: „Igazán nem is értem magunkat, akik ilyen hadilábon állnak a lábukkal, minek koptatják feleslegesen.”)
Lehet, hogy később még visszatérek egyes benyomásaimra, de lehet az is, hogy nem.
Utolsó kommentek