Mickey webnaplója

Ma készítettem néhány fényképet a Duna-parton. Felét azonnal likvidáltam.
(Az akkuk csodálatosan kitartanak.)
Az igazi látványosság az lett volna, ahogy a sétahajó beúszik a csordultig telt Dunán az utca képébe, tehát a partra vivő utca végében úszó hajó látványa, ami megkapó és ritka nálunk. Olyan ez, mint az angol városközponton keresztülhúzódó csatornán úszó hajó fényképe. Olyan, mint a város központján áthúzó, leszállásra készülő repülő az épületek között lefényképezve. Két napja reggel láttam ilyet, ma meg mire előkotortam a gépet, beúszott a hajó a képbe és elé pedig egy induló HÉV. Reményeim így elszálltak. Maradt egy – a túl part mentén lavírozó – kishajó, mely inkább annyit árul el a körülményekről, hogy magas a folyó vízállása. Mindenesetre néhányszor lekaptam. Szerettem volna, ha a hajótest éppen belefér a képbe. Ez csaknem sikerült is. Ám a hajó is mozog, a zoom is és az én kezem is. Ezeket összhangba hozni nem semmi.
Így hol az eleje, hol a zászló farka maradt le. Kínomban megdöntöttem kissé a képet, hogy lássátok, milyen esése volna, ha a Duna a Himalájában folyna, nem pedig itt a jóságos Margit-szigettel átellenben.      
Hazafelé jöttömben észrevettem, hogy a bekötő út menti szépséges sárga bakszakáll-virágokat lekaszálták. Mostanra csak a zöld torzs van kelőben, ha ugyan ki nem szárad a pörkölő naptól. Pedig én is szerettem volna makrókat készíteni a tiszta sárga csillagokról. Valamelyik hét végén reggel fogom becserkészni, ha újra magukhoz térnek ezek az ingyenes szépségek.
Úgy jártak, mint a lefotózott pipacsok. Egyik szerzetes különösen is szereti a pipacsokat. Névnapjára megajándékoztam egy saját makróval, bekeretezve. Jól álltak egymásnak a középzöld keret és benne a tűzpiros pipacs. Mondom az ünnepeltnek: Ezek a növények már nem élnek. Láttam őket lekaszálva az út mellett. Péter bácsi mosolyogva jegyezte meg: Tudom-e, hogy a pipacsok G-dúrban dalolnak. Meg kell mondanom, a szinesztéziának eme neme fülem számára ismeretlen. Mindenesetre a G-dúrról ezután a pipacsok fognak eszembe jutni, a pipacsokról pedig a G-dúr. Amúgy elképzelem, hogy G-dúrban énekelnek, ha már egyszer...    
Este kezembe került a velem egyidős zenetörténeti csemege, Szabolcsi Bence: A régi muzsika kertje c. kötet. Jókat kortyingattam belőle. Majd megidézem néhány érdekesebb kitételét. A hatvanasoknak üzenem: a félvászon kemény kötésű, szépen díszített kötet 1957-ben 20 ft-ért volt kapható, noha csak 5100 pld-ban jelent meg.