Mickey webnaplója

(Mese)
Jóljárt János asztalos nevéhez híven csakugyan szeretett jól járni. Nem mondom, hogy tudatosan alkalmazta, a közhelyet: „Maris, jó neked a sz... is.” De ösztöneiben benne fogaltatott valahogyan: Adok, de nincs benne igazán köszönet.
Ha pl. az Auchanban járt, kiürítette zsebéből az ötforintosokat. A pénztáros pedig hangyaszorgalommal rakott rendet a csekély értékű érmék között. Tizes kupacokba rakta a leszámolt adagokat. Nem irigyeltem érte, és azokat pláne nem, akik Jóljárt mögött álltak sorukra várva. No hiszen várhattak.
Más alkalommal Jóljárt távozó vendégeinek csomagolt néhány szelet avasodó bejglit, valamikor karácsony és nagyböjt között. Ha almával kínált, a férgesét hozta elő, hadd ritkuljon a minőséginek egyáltalán nem nevezhető gyümölcs.
Egyszer leszállított egy elkészült asztalt valamelyik ismerősének, mert mint említettem, asztalos volt a becsületes szakmája.
A koma régről ismerte Jóljártat, és elhatározta, hogy ezúttal ő sem marad adósa. Azt olvasta az újságban, hogy még két napig váltják vissza a korábban forgalomból kivont bankókat a MNB-nél. Összeszedte hát a ládafiából az összes lejárófélben lévő bankóit, de a bútor árát nem fedezte az így összekeresgélt pénz. Ekkor bevillant neki, hogy van néhány étkezési utalványa is, mely szintén a közelgő évvégéig váltható be. Nagyon megörült az ötletnek. Utalványból volt bőven. Még kétszáz forinttal több is, mint amennyi hiányzott még a bútor ellenértékéhez.
Jóljárt letette az asztalt, komája átvette, majd a kezébe nyomta a még érvényes pénzeket és utalványokat ezekkel a szavakkal: Kedves Jóljárt, köszönöm a munkádat. Itt az érte járó pénz és értékszelvények. Még meg is toldottam kétszáz forinttal. De figyelmeztetlek: Igyekezzél a beváltásukkal, mert holnapután mindkért fajta lejár.