Mickey webnaplója

Duray Miklós érdekes dolgokat mond interjúkötetében: 1915-ben eldőlt, hogy az oroszok nyugati terjeszkedése füstbe ment. Az új cél a központi hatalmak: Németország, Ausztria–Magyarország, Oszmán birodalom) országainak területi megcsonkítása lett. Ezt csak akkor lehetett elérni, ha tovább folyik a háború, és ezek az országok lesznek a vesztesei. Ebben az elképzelésben az Oszmán birodalom szétverése volt a cél. Benne Magyarország úgy jelent meg, mint a legkönnyebben szelhető kenyér, amelyből nagyon sok szeletet lehet vágni, sok érdeket lehet kielégíteni. Nem a világ volt magyarellenes, hanem  Magyarország volt a leggyengébb eleme az akkori Európának, ezért belőle lehetett a legtöbbet osztani másoknak, hogy ki legyenek elégítve, és ezáltal más kielégítendő érdeket támogassanak. (Trianon) [azaz a győztesek belőlünk osztogattak vazallusaiknak.]
Károlyi Mihálynak (a főrend tagja) nem lett volna szabad politikussá válnia. … Pipogya és lelkileg sebzett ember volt. Károlyit Tisza István párbaj helyett a kardlapjával verte el, ami rettentő szégyennek számított. Miután IV. Károly miniszterelnökké kinevezte [Károlyit], első dolga volt, hogy bosszút álljon e sérelemért. Gyorsan megölette Tiszát. Ezzel nagy szolgálatot tett az antantnak, mert Tisza volt az egyetlen magyar politikus, aki képes lett volna valamit megmenteni a leszelt nemzetrészekből. … Károlyi egy közönséges niemand volt, noha akkor egy oroszlánszívű politikusra lett volna szükségünk. … Kun Béla más kategória. Ő csak egy következmény volt, mint gerincferdülésnek a púp. (134-135. o.)Lássuk Márait, aki 1951-ben már a II. világháború után így látja geopolitikai helyzetünket: Nem hiszem, hogy politikai erőfeszítések segíthetnek a magyarságon. Politikai sorsunkat a nagyhatalmak intézik, s a végén a világerők ide, vagy oda csapják majd az egészet [56 sorsa igazolta szavait]. Amiben segíthetünk – a magyarságon, magunkon –, az csak a kulturális magatartás. Egy színdarab, egy hangverseny, egy könyv, egy kép, egy tudományos eredmény az egész magyarságon segít egy keveset: visszaadja rangját – ha pillanatokra is – a világban… Ez a legfontosabb, talán a legtöbb. (A teljes napló 327. o.)
***
Még érdekelt, ahogyan szavakkal lerajzol egy nápolyi szeméthordó embert a kocsmában.
Az gondolkoztatott el, hogy az író, pláne a külföldön élő magyarul író mekkora védettségben van. Az az olasz soha az életben nem tudta meg, hogy valaki apróra megfigyelte és leírta rezdüléseit, viselkedését, nézését, mozdulatait. Mennyivel nehezebb helyzetben van a fotós. Mindenütt a földön pénzt kérnek egy portréért a koldusok, klosárok, nincstelenek, akárki. Hiszen személyi jogaikra hivatkoznak és utasítják el, hogy valaki lefotózza, lefesse, bármilyen technikával megörökítse őket. De a jó szemű író elől nem lehetséges a menekülés. Ingyen rajzolja meg alakjukat, és nemhogy nem fizet érte, még ő kap érte pénzt, amikor könyvét kiadják.
Ez volt (lesz) holnaputáni posztom. :-))