Mickey webnaplója

Ma arra gondoltam, hogy visszatérek a kórház néhány tapasztalatához. Pl. arra, hogy a távozó betegek miket dobnak a kukába. P. amikor elment, néhány zsemlét, kenyeret, almát dobott ki, két turmix minőségű banánt pedig odaadott cigarettás haverjának, J.-nek. Ám amikor kiment P. a folyosóra, J. az átmenetileg élelmiszerré nyilvánított banánokat kidobta a kukába. Mások is hasonlóképpen tettek. Amit meg nem ettek, azokat az ételeket mind a kukába tették.  
Ez osztályonként, emeletenként, kórházi épületenként hetente elég hatalmas mennyiség. Az ember szíve szorul össze. Még alig él a távozó, de már elkezdi a pazarlást. Mások meg éheznek. A kórházi kukát – gyanítom – veszélyes hulladékként kezelik, így onnan senki semmit meg nem menthet.
Nem dicsekvésképpen, csak a tényként jegyzem meg, hogy a rám száradt korpás zsemlét hazavittem, egy mozdulattal apróra törtem az asztallapon, és beleszórtam egy adag zacskós levesbe. Jó ízt adott az amúgy elég híg lének.
Apáink korában a leesett kenyeret illett megtisztítani, megcsókolni és úgy fogyasztották el. Ekkora becsben tartották azt a valamit, melynek alapanyagát mindig meglehetősen fáradságos munkával aratták le, csépelték ki, vitték a malomba, hogy a zsákolt lisztet hazacipelvén elraktározzák a mindennapi betevőhöz valót.
A csók pedig annak szólt, hogy a szakrális kenyér, az ostya Krisztus teste. Ezért a kenyeret, a profánt is, kifejezetten nagy becsben tartották.
Ma – miként oly sok más is – elidegenedtek tőlünk a termelési folyamatok, kevesen dagasztanak otthon, s ha igen, gépre bízzák a feladatot, mely egyúttal meg is süti a kenyeret.
A péktől hozott sütemény sem élvez kitüntetettebb helyzetet.  
Az elvilágiasodás párhuzamosan a fogyasztói társadalom kialakulásával elfeledtette a földre hullt kenyér megtisztelésének a gyakorlatát.
Értem én.De azt már kevésbé, hogy mindennapi gyakorlatában éppen az ellenkezőjére váltott. A tiszta és még ehető kenyeret, péksüteményt dobják a kukába.
Pedig megdarálhatnák morzsának, beleapríthatnák ételükbe, kitehetnék a szemeteseknek, hogy vigyék el moslékba.
Minden porcikám tiltakozik a pazarlás ellen, amikor hatalmas hányada éhezik az emberiségnek, és ezt még akkor is fenntartom, ha tudván tudom: attól, hogy Európa közepén megszabadulok a felesleges élelmiszerektől, sem kevesebb, sem több nem jut az éhezők asztalára. Igazában vége azonban ebben sem vagyok egészen biztos.
Mindenesetre teljes emberségemmel tiltakozom a pazarlás minden fajtája ellen.