A cső szürke pvc-ből készült, és nem is cső, csak az unokák hívják annak. Közel húsz éves. Abból a korból származik, amikor ide költöztünk, s amikor építési hulladékokkal volt teleszórva a házak környezete. Tehát nem cső, hanem csatorna elektromos vezetékek számára. Amolyan rápattintós, amelyet rögzítenek a falon, beletuszkolják a kábeleket, és egy fedelet csappantanak rá.  Ezen nincs fedél, nem is lehet, mert akkor nem tudnák a felnövekvő generációk széknek támasztva legurítani benne a matchbox-okat és gyengébb minőségű modellautókat. Évtizedek óta őrizzük a muníciót: a miniautókat, minikombájnokat, minitraktorokat és -exkavátorokat (van belőlük vagy egy szakajtóra való), mert tudván tudjuk, hogy az újabb korosztályok számára mekkora kincs ez. Tologatni talán nem is volna annyira ínyükre, mint a dobozt a „felső, indító állomás”-hoz vinni, majd egymásután leeregetni a kis masinákat. Mindig akad, aki fáradhatatlanul lesi, mekkora kifutása van egy-egy jobban guruló kocsinak, és hogy melyek szoktak karambolozni.
Most Estelle a soros. Ugyanúgy szereti az autókat, mint bátyjai. Még Soucy-ban laktak, amikor megpróbált hajába biggyeszteni egy autót hajcsatnak. Nagyon sajnálta, hogy nem marad meg a halántékán.
Timothée hamar tájékozódott.
Felfedezte, hogy az erkélyen továbbra is a szokásos helyen tároljuk a csövet. Behozta hát kishúgának. Ettől kezdve Estelle programjáról a következő órában nem kellett gondoskodnunk.
A kocsiknak a csövön való eregetése kiszorítja a minimax műsort a tévéből, kiszorítja a Miki-egeret a youtube-on, és mesélni sem kell közben. Estelle komolyan teszi a dolgát: húzza-vonja a kocsikat a lejtőn, le-fel.          
Egy képet készítettem az eseményről az este. Ezzel be is fejeztem az immár csaknem 800 képet számláló Etudes sorozatot, hogy újat kezdjek, az ötödiket, melynek prózai címe: Új mappa. Ebben az új mappában most csak egyetlen kép szerepel, a tegnapi sáskás makro eredeti felvétele, melyben a mályva s nem az ugribugri animal dominal.
Ma magunkra maradtunk Tücsivel, mert vendégváró napot tart a Dagály-strand. Hétfőn csaknem fél áron fürödhetnek a látogatók. Gondolom, óriási a tömeg, de óriási a terület is. Nem fognak fázni, mert 31 fok van. Napon talán még több. Csak remélem, hogy találnak árnyékos placcot maguknak, továbbá remélem azt is, hogy vittek erős napvédő pacsmagot magukkal, nehogy napszúrás legyen a vége. Bár erre is készültem. Van itthon kalcium-tabletta és pezsgőtabletta is, no meg öt liter tej. Ezek belsőleg fogyasztva általában hatnak, leengedett redőnyök mellett.
Az átmeneti „ritkulásunkat” kihasználtam, gyorsan felporszívóztam, a kőpadló letapadásait is eltüntettem.
Ági kolleginám keresett meg emailben azzal, megyek-e ezen a héten a szerkesztőségbe konzultációra.
Hát nem és nem.     
Helyette (A horgosi csárda nótájára) megírtam neki, hogy mivel fogunk foglalkozni a héten. Íme:
Szálláshelyünk immár kibérelve
Odajár a Gulyás család,
Francoisék
s szerénységünk eme héten.
Esküvőre készülünk,
a lagziban részt veszünk
valahányan.
– Beszéltem.