Mickey webnaplója

– Tegnap rengett a föld. Epicentruma Oroszlány városban volt, a számítások szerint 10 km-rel a földfelszín alatt. Erőssége a Richter-skála szerint 4,8. Ez elég kemény.
QQ jelezte, hogy kinyílt a szekrényajtó a konyhájában, majd be is vágódott. Tücsi azt mondta, hogy mintha megszédült volna, hiszen mozgott alatta a széke. Én nem éreztem, mert bele voltam merülve egy kézirat javítgatásába. Óbudán egy 11 emeletes panelházban repedések keletkeztek. A miénken ilyet nem látok, de bármibe lefogadom, hogy neki se tett jót a rengés.
– OV nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy ha elfogy a népesség, akkor frászt ér mindenféle törekvésük, melyet a közjó érdekében meghoznak. Egyet kell értenem vele.
– Itt nem folyt vörös iszap, (még) nem öntött ki a Duna úgyannyira, hogy csónakáznunk kellett volna (ne is tegye a jövőben se).
– Huzamosabb ideig nem állt le a távfűtés sem, és áramszünetünk sem volt akkora, hogy leolvadt volna a fagyasztónk.
– Löszfal omlása sem tette tönkre házunkat, bár rézsűre épült, ám betontüskékre, valamint nem homokra, hanem agyagra.
– Mint megírtam, sógorom szívét kellett operálni.
– Egy mai hír szerint gyerekkori barátomék lakását kipakolták betörők, s később barátom úgy elcsúszott, hogy több helyen eltört a lába.
Nem akarok ezekből semmiféle különösebb következtetéseket levonni, de mégiscsak elgondolkoztató, mennyiféle módon rághatja meg létünket a nekünk kiosztott sorsszerűség. Életterünk kikezdhető bármikor és bármilyen mértékben. Ez nyilvánvaló.
Ezeken gondolkoztam ma séta közben.
Tegnap azzal rekesztettem be QQ-val a telefonbeszélgetést, hogy jövő kedden találkozunk, ha Isten is úgy akarja. (Ha nem szakadnak le a hidak, nem tombol árvíz, sem orkán, nem ér közlekedési vagy más baleset egyikünket se, nem megy tönkre addig egészségünk, stb.)
Laci barátomtól idézem mindig ezeket a kitételeket: „ha Isten is úgy akarja”, „Isten segítségével”, „Mindnyájan Isten kezében vagyunk”. Nincs mit vitatkoznom vele, merthogy én is hiszek a Gondviselés létében, az Istenben, akinek a gondolatai nem a mi gondolataink, tettei sem a mi tetteink. 
Ez nem fatalizmus, csak annak látszik.
A kulcsmondatok hitem szerint a következők: „Isten tudta nélkül egy hajszál sem vész el a fejetekről” – mondja a Mester (Lk 21,18). Továbbá: „Az Istenszeretőknek minden a javukra válik” – fogalmazza meg Pál a rómaiakhoz írt levelében.  (Róm 8,28)
Azután meghatározó módon és mélyen él bennem egy történet, egy hír, melyet Jézus kommentált:
„Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire Siloámban rádőlt a torony és megölte őket, vétkesebbek voltak a többi Jeruzsálemben élő embernél? Nem. De azt mondom nektek: Ha meg nem tértek, éppúgy elvesztek mindnyájan.” (Lk 13,4–5)
És mivel a Mester kommentelte, én nem teszem. 
No comment!
Noha feltehetnék számos kérdést, mely látens módon bármikor megszaggathatja életünket. Könnyű ezt belátni. Nem folytathatunk struccpolitikát. Mi megtesszük, ami tőlünk telik, s teljes bizalommal helyezzük jövőnket az irgalmas Isten tenyerébe.