Reggel a misén azokról a Balázsokról emlékeztem meg, akik keresztgyermekeim. Csak Balázsból három ilyen van. Isten éltesse őket! Egyébként balázsoláson vettem részt az eddig hallott legösszeszedettebb áldásformulával.
Most folytatásképpen ide kellene másolnom Babits feledhetetlen szépségű Balázsolás c. versét.
Nem teszem.
Aki rá tud menni a blogomra, annak gyerekjáték a balázsolás szót bemásolni a gugliba. Ott meg azonnal megtalálja.
Ma egyedül vagyok itthon. Az általam „szomszédok”-nak hívott fiatalok, Elvi és Mica dolgoznak. Ma Tücsi is. Mióta hatórás, négyszer nyolc órát dolgozik a héten. (Már mondtam neki, hogy 4x8 az 32, legalábbis én még így tanultam.)
Délelőttöm elment munkálkodással, távlátogatással. Emilt felhívtam telefonon a kórtermében. Röviden szót váltottunk. Várhatóan hosszasan ott tartják még töréses balesete miatt.
Ebéd, majd a szokásos séta. Azaz nem is a szokásos.
Amint kiléptem a kapunkon, szembeszéllel találkoztam. Mire a Szentendrei útra értem, már nem is volt kedvem mászkálni, mert ez a szél párás és rendesen hideg volt. Én meg csak a szokásos szerelést öltöttem magamra.
Kimentem a gátra, hátha csak egy legény lesz ott – én.
De tévedtem.
A kutyások és a babakocsisok úgy látszik nem olyan fázósak, mint én. Jöttek-mentek. Akadt kocogó is.
Elméláztam rajta, hogy az az ember mennyire fázhatott, aki tegnap az Árpád-híd budai hídfőjénél az alsórakpartról belesodródott a Dunába. A hírek szerint kiúszott, majd áthűlve szállította a mentő kórházba. Brrr. Sőt Grrr. A kocsiját is kihalászták a mederből a becsúszástól 150 m-re délre.
Nos, annyira nem volt kedvem előhúzni a kezemet a zsebemből, hogy csak három képet készítettem, jobbára azokat is csak azért, hogy legyen bizonyítékom rá: csakugyan mászkáltam ma is egy órácskát.
Utolsó kommentek