Álmomban éjszaka veszekedtünk: én meg a feleségem.
Egyenesen átvágtam a réten, mert hogy az volt a legrövidebb út kitűzött célunk felé. Ő meg szeretett volna a flaszteres úton haladni, mert az volt a tisztább és egyenletesebb út kitűzött célunk felé.
Azt vágta a fejemhez, hogy direkt kerülöm a vele való társalgás lehetőségét, olyan utat választva, mely megosztja társaságunkat. Én azzal riposztoztam, hogy férfi vagyok, aki a bozótoson is hajlandó keresztülgázolni, ha megspórolhat ezáltal tíz-húsz métert, és ez nem ő ellene történik, hanem azért, mert úgy jár az agyam, mint minden XY kromoszómával rendelkezőé. Csalódást okoznék magamnak, ha a hosszabb – ámbátor kétségtelenül kényelmesebb – utat választanám.
Nézzen csak utána a pszichológiai leírásokban, hogy mi már csak ilyenek vagyunk.
Nem tudom, utánanézett-e a kérdésnek, de felkelt, annyi bizonyos, mert eljött a felkelésének az ideje.
Én is felébredtem, majd visszaaludtam, mert nekem még nem jött el a felkelés ideje.
2011.06.02. 13:12 emmausz
Hajnalban
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr665169391
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek