Mickey webnaplója

Egy nyelv használata akkor tökéletes, amikor  közlő mondandóját teljes mértékben megérti befogadója. Ez elvben lehetséges, a gyakorlatban kizárt. Kizárt, mégpedig azért, mert minden egyes ember más anyanyelvet beszél. Azért más anyanyelvet, mert más és más a mamája. Ha mégse más a mamája, akkor azért, mert más hatások érték közvetlen környezetükben. A mama valahonnan jön, valamilyen közegben nevelkedett, valamilyen fogalmakat használt, s az általa használt kategóriákra rányomta a bélyegét az a közeg, melyből használója származott. A ma élők egy része olvasta gyerekkorában az Ablak-zsiráf c. értelmező szótárt, másik fele nem. És akkor még csak a magyar nyelvet használókról szóltam. Hogy egy idegen nyelvről való fordítás során a magyarra ültetés milyen hozzávetőleges, arról a műfordítók tudnának nyilatkozni. Meggyőződésem, hogy csak megközelítések léteznek, teljes megfelelés nem. (Az ördög a részletekben van.)
Nézzük egy könyv tökéletességét. Axiómám szerint tökéletes könyv nincs. De kellő korrigálás után a tökéletesnek az aszimptotája előfordulhat. A kérdés: szükség van-e egy kiadvány tökéletessé tételére. Elvben igen, gyakorlatban nem éri meg a sok „szőrözés” idő- és munkabér-ráfordítása az árát. Egy határon túl csaknem észrevehetetlen az a plusz minőség, ami sokszorosába kerül az egyszerű átnézésnek.
Axiómám melletti érvem. Ha egy könyv tökéletes volna, korrektora is tökéletes volna. Márpedig egyedül az Isten tökéletes, az ember nem az. (Erre csak törekvése van: Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes – mondja a Mester. Mindenki belátja, hogy csak irányt szab az ember fejlődésének ez a kinyilatkoztatás.) Ha az ember tökéletes volna, túl lennénk a világ végén, de ez sem így van. Még innen vagyunk. Ezért aztán munkánk sem tökéletes, korrektúránk sem tökéletes, s ne áltassuk magunkat: könyveink sem lehetnek tökéletesek, csak annyira, mint az antik bronztükör.